Ica mama olvasta el először a mesét

Az irigységről, a szépségről és a jóságról szóló mesét küldött #maradjotthonesirj felhívásunkra Dudásné Kapros Tímea.

Jelezte: a mesét nem ő, hanem a 18 éves autista lánya, Szendike írta. A két irigy pitypang és a jóságos százszorszép története rendkívül meghatotta az édesanyát, főleg, mert a születésnapjára kapta ajándékba. A nevezetes nap pedig épp a karantén idejére esett.

– A nagylányom ezzel a mesével akart meglepni. Korábban is készített már kreatív ajándékot, az egyik karácsonyra egy albumot, amiben leírta, hogyan ismerkedtünk meg a férjemmel, aztán hogy összeházasodtunk, majd megszülettek a gyerekek. Rövid verseket is írt már Szendike, de hosszabb mesét még nem, úgyhogy nagyon meghatódtam – árulta el Tímea.

A mese a mindene

Mint fogalmazott, lánya kifinomult lelkivilágú, ezt tükrözi a meséje is. Rengeteget olvas. A járvány előtt hetente sietett a könyvtárba, hogy újabbnál újabb köteteket vegyen ki. Ha van egy kis szabadideje, rögtön kezébe vesz egyet. Nagyon szereti a meséket, a mese a mindene, de újabban szerelmes regényeket is olvas.

– Amikor átadta a megható mesét, teljesen elérzékenyültem, még sírtam is. Nagyon szép történet, hiszen a jóságról szól. Szendike az egyik nap azt kérdezte tőlem, hogy melyik a kedvenc virágom. Mondtam neki, hogy én mindegyik virágot szeretem. És a százszorszépet? – érdeklődött. Mondtam neki, hogy azt is szeretem, és így jött az ötlet, hogy ír egy olyan történetet, amiben a százszorszép a főszereplő. Igazi meglepetés volt – tette hozzá Tímea.

Elmesélte azt is, hogy Szendikének van egy húga, Szofia és egy öccse, Szabolcs. A kisebbek is tehetségesek, Szofia most 8. osztályos, nagyon szépen rajzol, grafika vagy ötvös szakon tanul majd tovább. Szabolcs pedig barkácsolni szeret az édesapjával, legyen szó bútorkészítésről vagy csempézésről.

Ica mama is elolvasta

Szendike örömmel osztotta meg velünk gondolatait a meseírással kapcsolatban.

Mint fogalmazott, ha anyának nem lett volna születésnapja, lehet, hogy ez a mese sem született volna meg. És mivel nem tudta, hogy édes­anyjának mi a kedvenc virága, gondolta, szóljon a történet a két irigy pitypangról és a jóságos százszorszépről.

– Azt nem tudom, miért pont ezt a történetet választottam, jött magától. Most egyébként egy másik mesén járnak a gondolataim, az egy kis jegesmedvebocsról szól majd, de nem mondok többet, mert még nem tudom, hogy mi lesz a történet. És az a kérdés, hogy a családomnak is tetszene-e. Mert ha ebben nem vagyok biztos, mindig megkérdezem őket. A százszorszépes mesét Ica mamának adtam oda, hogy olvassa el, ő az apukám édesanyja, csak így hívom, hogy Ica mama. Anya ugyanis nem tudhatta meg, hiszen az ő ajándéka volt. Ica mama el volt ragadtatva. Neki azért tetszett, mert igazság is van benne, hogy a pitypangok tényleg úgy születnek, kicsi magokkal – mesélte lelkesen Szendike.

Csupa szív szeretet

Hozzátette: a meséket annyira szereti, hogy azok szinte szenvedélyévé váltak. Három éve már a saját pénzéből veszi a könyveket. De Ica mama ad neki szerelmes regényeket is. Ezek is jók, kedveli őket, főleg azért, mert van bennük csupa szív szeretet. Igaz, hogy fellelhető bennük gonoszság is, például amikor a báróné el akarja küldeni a menyét, akit nem ő választott a fiának, de az a szerencse, hogy mindig happy enddel végződik – sorolta Szendike lelkesen.

Megtudtuk tőle, hogy jelenleg péknek tanul, de csak a szülei kedvéért, mert ők ezt a szakmát szerették volna, de ő igazából paleontológus szeretne lenni. Mert az is rendkívül érdekli, hogy milyen dinoszauruszok éltek a Földön néhány millió évvel ezelőtt, és hogy mi történt velük. Ezt pedig a felkutatott maradványokból lehet megtudni.

Dudás Szendike Dafné:

Mese a kis százszorszépről

Volt egyszer két pitypang. Szép volt mind a kettő. Kívül! De belül szinte a sötétség uralkodott. Mert ugyan szépek voltak, de legbelül egy szikrányi szeretet se volt bennük. Mellettük meg ott virágzott egy szépséges kis százszorszép. De nem csak kívül, belül is az volt, mert neki aranyból volt a szíve. Míg a két pitypang sárga szirma ékeskedett, a százszorszép ott mutogatta hófehér szirmait, gyönyörű rózsaszín árnyalattal. Olyan, volt mintha a virágok angyala lett volna. Irigykedett is a százszorszép szépségén a két pitypang eleget, de nem elég hogy irigykedtek, még csúfolták is. Mert nem akarták elfogadni, hogy ő szebb náluk.

– Nézd, hogy mutogatja azokat a fehér szirmokat! Fúj! De csúnya, hiszen nem is sárga! – mondta az egyik. – A feje kicsi, mint a hangya! Szégyen! Fúj! Csak hervadna el! – mondta a másik. Majd ezt mondták egyszerre:

– És még azt gondolja, hogy ő a szebb? Hát nagyot téved, mert mi szebbek vagyunk! Ha-ha-ha! – kacagtak gúnyosan. A kis százszorszép nem értette miért bántják, amikor ő nem bántotta őket. Szép lágy hangon meg is kérdezte:

– Miért bántotok engem, mikor én nem bántottalak titeket? Hiszen ti is szépek vagytok, nem csak én – majd kíváncsian és türelmesen várta a választ.

A két pitypang meglepődött a százszorszép kérdésétől. Nem tudták, hirtelenjében mit is válaszoljanak, mert mikor elhangzott az, hogy ők szépek, mintha megenyhültek volna. De nem sokáig! Mert mikor az is elhangzott, hogy a százszorszép is szép, dühösen ezt mondták:

– Mit képzelsz? Hogy te vagy itt a szép? Hogy mered? – és az egyik megpofozta a levelével, a másik meg kitépte az egyik szirmát. Szegény kis százszorszép azt se tudta mit tegyen. Csak egy kérdést tett fel, és lám mi lett a vége. Pedig ő szépen kérdezett. Bánatában sírni kezdett. Addig sírt, míg le nem hullajtott két szirmot. A két pitypang, mikor látták a százszorszép bánatát, ahelyett hogy megsajnálták volna, még inkább fellelkesültek, mert már tudták, hogy hogyan szabadulhatnak meg tőle. Még többet csúfolták és a kis százszorszép még egy szirmot hullajtott. Ezt súgták egyszerre:

– Ha az összes szirmát lehullajtja, akkor csak egy kopasz növény lesz belőle és akkor mi leszünk újra a legszebb virágok az egész világon! – és még tovább csúfolták. A kis százszorszép meg csak sírt, és újra lehullajtotta az egyik szirmát.

Fent az angyalok megsajnálták a kis virágot, és mikor látták mit tesznek vele, rögtön elmondták a nagy Istennek, hogy mit láttak. Jól van, menjetek és vigasztaljátok, a két bántalmazót megbüntetem. Az angyalok meg leszálltak, odamentek a kis virághoz, és addig simogatták, míg a kis százszorszép fel nem tekintett. Nagyon meg volt lepődve, mert ilyen szép angyalokat még életében nem látott.

– Ne félj! – nyugtatta az egyik angyal. – Mi a jó angyalok vagyunk! Jószívűek vagyunk, mint ahogy te is! Mikor láttuk, mi lett a sorsod, nagyon megsajnáltunk. Segíteni jöttünk.

– Meglásd, ezentúl jó sorsod lesz – vigasztalta a másik angyal. A harmadik angyal meg ezt mondta:

– Most már ne sírj, és ne hullajts több szirmot, mert a nagy urunk mindent elrendez, hogy boldog és szép lehess! Mosolyogj! – majd finoman kitörölte a könnyeket a kis virág szeméből.

Aztán az angyalok felvették a szirmokat, amiket a kis virág lehullajtott. Szépen az aprócska kis feje széléhez illesztették, simogattak egyet, majd finoman ráleheltek. És a szirmok ott ékeskedtek a többi szirommal a fején. De mikor ráleheltek, a kis százszorszép ezerszerte szebb lett, mint azelőtt. Majd az első angyal végig simított a füveken, és láss csodát! Csodaszép százszorszépek bújtak ki a földből.

– Hogy ne légy magányos, ezek a virágok lesznek veled, hogy az életed még szebb legyen. És hogy tudd, minket csak azok láthatnak, akik olyan jószívűek, mint amilyen te vagy! Légy mindig boldog, kicsi százszorszép! – És amilyen gyorsan jelentek meg, olyan gyorsan mentek el.

A kicsi százszorszép nem győzött csodálkozni és hálálkodni ennyi jóságon. Olyan gyorsan történt minden, hogy meg se tudta köszönni, amit érte tettek. Ezért felnézett az égre, ahol a nap sugárzott, és így hálálkodott az angyaloknak:

– Köszönök mindent, amit értem tettek! Nagyon hálás vagyok mindenért! – olyan boldogan mutatta fel gyönyörű szirmait, hogy öröm volt ránézni. A két pitypang nem is értette, mi is történt. Ameddig csúfolták, sírt a százszorszép, és hullajtotta a szirmait, most meg valamiért a semmibe néz, felszáradnak a könnyei, az elhullajtott szirmok felszállnak a kis feje szélére, és most ezerszer szebb lett, mint volt.

Ez meg hogy lehet? Aztán még nagyobb volt a csodálkozás, na meg az ijedtség! Mert azt kellett látniuk, hogy a földből még több százszorszép tűnik fel. Bizony a két pitypang büntetése se maradt el. Az Isten egyet csettintett, és a két pitypang sárga szirma, amire olyan büszkék voltak eltűntek, és helyébe hófehér bojtok jelentek meg a fejük helyére. Na, hát most bánták meg gonoszságukat. És most lássátok meg, hogy a mi kis százszorszépünk milyen jószívű volt. Mert mikor meglátta, hogy a két pitypang milyen sorsra jutott, megesett rajtuk a szíve, felnézett az égre és addig és olyan szépen könyörgött az angyaloknak enyhítsenek a két pitypang büntetésén, míg a jó angyalok meg nem hallották, és elmesélték az Istennek hogy mit könyörgött a kis százszorszép.

– Rendben van – mondta az Isten. – Láttam, hogy a kis százszorszép valóban jószívű! Bár a két pitypang nem érdemli meg, hogy enyhítek a büntetésükön! Ezen túl, ha nyílik a pitypang, fiatalon szép sárga szirmuk legyen, de ha eljön az idő, a sárga szirom tűnjön el, és helyébe jelenjen meg ezernyi fehér bojtocska alattuk pici magocskákkal, amiket ha elfúj a szél, szálljon, szálljon, amíg földet nem ér, és új pitypang nő belőle. Így is lett. A pitypangok fehér bojtja alatt icipici magocskák jelentek meg. A két pitypang csak most értette meg igazán, hogy milyen jószívű a kis százszorszép.

(A borítóképen: Dudás Szendike Dafné és Dudásné Kapros Tímea)