A színművésznő vágyik végre vissza az éltető színpadra, a reflektorfénybe

Molnár Anna, a Miskolci Nemzeti Színház örökös tagja már az ötvenharmadik évadát kezdte tavaly ősszel a teátrumban, azonban arra még ennyi évnyi színpadi munka után sem számított, ami az évad második felében történt a járványhelyzet miatt.

Feszesre sikeredett az ősz

– Az évad ősszel A legkisebb boszorkány című Lázár Ervin-mesedarabbal indult. Szörnyen nehéz próbaidőszak volt! Évadkezdő darab, amihez teljes műszak és apparátus állt rendelkezésre, hangosítás, zene, készült a díszlet is, ami egy hatalmas lépcsőrend­szer, ehhez csatlakoznak a különböző díszletelemek. Kicsit nehezen indult a dolog. A lépcsőrendszer és a többi dísz­letelem elkészítésében hatalmas munkája volt a lakatos- és az asztalosműhelynek. A látványos elemekhez nagyon komoly technikai és biztonsági megoldásokra volt szükség. Szorított a határidő, de végül sínre került minden, fantasztikus a zenéje, és nagyon látványos az egész. Örömteli, hogy a kaposvári fesztiválra is beválogatták a darabot, de sajnálatos módon a járvány miatt ez is elmaradt. Egyelőre úgy tűnik, nem veszett kárba a lehetőség, és akár még nyáron sor kerülhet rá, mert igény van rá – meséli Molnár Anna az évadkezdésről. Nagyon hamar jöttek az újabb bemutatók, így aztán kissé feszesre sikeredett az ősz.

Évadonként hatvan előadás

– A második bemutatóm a Feketeszárú cseresznye volt. Imádjuk, imádom a fantasztikus Babra zenekarral a közös munkát. Ez a darab a trianoni évforduló kapcsán került színre. Ekkor ismét húzós időszak következett, hiszen egy nap kétszer, délelőtt 10 és 14 órakor a gyerekdarabot játszottam, közben bementem a felújítópróbára, és mindeközben jött a Hegedűs a háztetőn, így azt nem volt könnyű próbálni. A három bemutató két és fél hónap alatt rettenetesen feszített tempót diktált. Nekem egy évadban három kötelező bemutatóm és hatvan előadásom van, ezen pedig már január elején túl voltam. De persze nem panaszkodom, sőt… Bőven benne vagyok a védett korban, köszönet a színház vezetésének, hogy még most is ilyen szép feladatokkal keresnek meg és látnak el. Szeretek dolgozni, megfelelő odafigyeléssel, részletességgel készülni a próbákra és az előadásokra. Csodálatosan szép a Feketeszárú cseresznye, a Hegedűs a háztetőn önmagáért beszél, telt házakkal ment, imádják, nagyon felemelő a közönség visszajelzése, csodálatos a zenéje – mondja a művésznő.

Az első hónapok kemény munkája után éppen a tavasszal kellett volna „kijátszani a darabokat”, ahogy mondja, de ekkor közbeszólt az élet.

Frissítőpróbákat tartanak

– Soha nem jutott volna eszembe, hogy holnaptól nincs tovább! Március 15-én volt az utolsó, a Feketeszárú cseresznye előadásom, onnantól kényszerpihenőn vagyok, vagyunk, ami nagyon sok idő. Persze úgy vagyok vele, hogy ha így hozta a sors, ezzel is tudok együtt élni, de csak egy darabig. Amikor kizárólag csak opera- és operetténekléssel foglalkoztam, akkor vigyázni kellett a hangomra, pihentetni, így néha önként is karanténba vonultam, de ez már most túl sok. Kell a visszajelzés, a mindennapi kis adrenalin. Hiányzik a színpad! – mondja.

Persze ebben a helyzetben is igyekeznek szinten tartani a darabokat, készülnek a vissza­térésre.

– Szövegösszemondó, felfrissítőpróbákat tartunk online, ami persze jó, de nincs az a hangulat, a színpad, a reflektorfény. Ez a kényszerelvonó azért fáj, de bízunk abban, hogy mihamarabb visszatérhetünk a megszokott mindennapokhoz. Június első napjaiban szoktuk zárni az évadot, de ez idén valószínűleg nem így lesz. Bízom benne, hogy az elkövetkező évad, ha nem is lesz az elsődlegesen megálmodott, de örömünkre lesz. Itt lakom a belvárosban, és ez a rendkívül nyüzsgő, néha bántóan harsány élet igencsak lecsendesült. Persze mindig van mivel és kivel foglalkozni, de bízom benne, hogy mihamarabb újra fenn állhatok a színpadon, koronavírus-mentesen.

(A borítóképen: Molnár Anna: „Felemelő érzés a közönség visszajelzése...”)