Ajándék a karanténből

Verset kaptunk Fecske Csabától a #maradjotthonesirj felhívásunkra. Nagyon megörültünk a kedves ajándéknak, hiszen a sokkötetes író, költő külön nekünk írta, kezdeményezésünk ihlette az optimista hangú költeményt.

– Az életem nem sokban különbözik a karantén előttitől, hiszen a betegségem miatt előtte sem nagyon tudtam kimozdulni. A lányomék vettek magukhoz, most Arnóton élek, sokat javult az állapotom, jól érzem magam – mondta az Észak-Magyarországnak.

Csak kézzel

Megtudtuk, nem múlhat úgy el nap, hogy valamit ne vetne papírra.

– Csak az a baj, hogy a Parkinson-kór miatt nem sikerül olvashatóan írni, márpedig verset csak kézzel tudok. Nagybetűvel kell írnom, ám az lassú folyamat, és a gondolatok gyorsabbak, mint a gyakorlati megvalósítás. Ezért amíg friss az élmény, begépelem a papírról a számítógépbe.

Elárulja, a depressziója múlóban van, de a járvány nyomasztólag hat rá, félti a hozzátartozóit, gyerekeit, unokáit, barátait. Alig várja, hogy vége legyen, és végre magához ölelje rég nem látott szeretteit.

– A költői működésem szerencsére zavartalan, nekem terápia az írás. Mindig is az volt, lelki vigasz – fogalmazott. Hozzáfűzte, sok prózát, novellát, tárcanovellát ír mostanában, amiket mindig is írt, de most sokkal gyakrabban. Mert prózát írni bármikor lehet, de verset csak akkor, ha bekopog a múzsa.

– De azért csak költő vagyok, kibukik a költő a prózából is.

Témái – megjegyezte, mindig is sötét világképe volt – főként az öregség, ez szolgáltatja a nyersanyagot.

Megtudjuk még, hogy az elmúlt 2-3 év munkáiból már összeállított egy új kötetre valót, ez akár az idén meg is jelenhet a Magyar Napló Kiadónál. És terve is van még, rengeteg, három év múlva a 75. születésnapját egy új kötettel szeretné ünnepelni, amely hetvenöt verset tartalmazna.

Fecske Csaba

Vannak újra

Voltak gyötrelmes, szomorú napok,

sötét felhők takarták el a napot,

szájmaszkban ténfergett

köztünk a remény,

sápadt volt, sovány,

de aztán erőre kapott,

és mint a mesebeli legkisebb fiú

a hétfejű sárkányt,legyőzte a félelmet.

Letépte arcáról a felhőt a nap,

fölragyogott az ég, megszólalt

pacsirta-hangon a nyár,

az lett az élet megint, amire való.

Itt vagyok nagyon,

mosolyt gurítok felétek:

vannak újra szép napok.

(A borítóképen: A kép Fecske Csaba „meglepetés” születésnapján készült a Feledy-házban még a karantén előtt)