„Az egész életem arról szól, hogy adok”

Törékeny testalkat, egyenes derék, büszke tartás, kutató szemek, sok mindent megélt arc.

Ilyennek láttam őt az első találkozásunk alkalmával. Azt, hogy milyen is ő valójában, képei őrzik róla lenyomatként. Festményei egy-egy hangulatát, gondolatát, emlékét, kapcsolatát, a világnak szóló éppen aktuális üzenetét rejtik magukban.

A vázlatok

Először minden képekben jelenik meg előtte, s már elő is kapja vázlatfüzetét, amelyben megannyi, előtte felsejlő kép rajza látható.

– Ceruzával apró vázlatokat vetek a papírra, s amint egésszé formálódik a kép, fogom az ecsetet és megfestem, s addig dolgozom rajta, amíg olyan nem lesz, ahogy azt magamban legelőször megláttam – magyarázza.

A lélek által irányítva

Törő Irén folyton kísérletezik, fejlődik, változik. A különböző érési szakaszoknak megfelelően munkásságának periódusai is folyton változnak, mindenkor megtalálva azokat a kifejezési módokat, amelyekben lubickolhat és jól érezheti önmagát. Most felszabadult és életigenlő, amelynek a sárga, kék, lila, a lüktető színekkel festett képek jelzik nyomát. Előtte, a megpróbáltatásokkal teli évek fekete, barna, szürke, sötét és komor árnyalatokat hordtak fel a vászonra.

– Én a lelkemet teszem bele a munkáimba, s mindennek, ami látható, megvan a maga oka. Hiába akarok világosabb, finom színekkel festeni, ha a lelkem be van borulva, ha ott éjszaka van – mondja.

A kifejezési forma, a technika

– Régen sötétebb színekkel dolgoztam, mint most. A képek hosszú ideig érlelve, szerkezetesebben, réteges megoldással készültek. Ez azt jelenti, hogy diófapáccal készítettem el az alapot, ami meleg, barna árnyalatot kölcsönzött a képnek, aztán megteltek színekkel, majd pedig kaptak egy finom pasztellréteget, némelyiket pedig akvarellceruzával vonalkáztam át. Majd lassan, fokozatosan eltűnt a pasztell, és egyre világosabbá váltak a színek, fényesedtek a képek. A mostani munkáimban diófapácot már nem is használok, a festéket foltokban viszem fel a vászonra. Úgy érzem, egyre inkább haladok a fiatalkorom felé, amikor is nagy gesztusokkal festettem. Két éve találtam rá ismét erre a szabadabb kifejezési formára.

A „törőirénes” jelleg

– A színvilágban az évek alatt csak az árnyalataiban történtek változások. Egy kékes, sárgás, lilás árnyalat a domináns, amit mindenki felismer, aki egyszer látott már tőle egy munkát. A fény mindegyik még a legborúsabb képeimen is felragyog, még ha átvitt értelemben, akkor is valamilyen módon megjelenik valahogy.

– Talán ez fejez ki engem a legjobban, hiszen mindig, minden életkorban és élethelyzetben van remény és továbblépés. Nagyapám is ezt ismételgette állandóan: „A reményt, fiam, soha ne add fel!”

Én is így látom – mondja –, s történjék velünk bármi, a szépség minden körülmények között velünk és körülöttünk van, csak észre kell venni.

A gyógyító természet

Törő Irén festményeinek többségén tájak, dombok, fák, patakok, tavak, folyók lenyűgöző világa tárul elénk. Az általa megélt természet adta gyönyörűség a képeken keresztül jut kifejeződésre.

– Én így tudom átadni a világot. Az egész életem arról szól, hogy adok – mondja, s azonnal folytatja is: – Engem hív a természet, amelynek szeretete a gyerekkoromban gyökerezik és végig kíséri az életemet. A természet kisöpri a lelkemből a rossz gondolatokat. A Tisza mellett nőttem fel. Gyakran órákat ültem a bokrok alatt a vízparton, csodálva a vizet, s a tájba feledkezve békére és nyugalomra találtam. Innen hoztam magammal az emberséget, a tisztaságot, az egyszerű emberek bölcsességét is, amely szerint a mindennapjaimat élem.

A tragédia

– Három évvel ezelőtt nem adtam volna egy fabatkát sem az életemért. 2018-ban halt meg a legkisebbik gyermekem. Ezután egy évig semmit sem voltam képes lefesteni, hiába erőszakoltam magam, nem ment. 2019-ben a fájdalom írta a képeimet, ekkor már muszáj volt minden vele kapcsolatos és hozzá fűződő élményemet magamból kifestenem. Akkoriban sokat barangoltam egyedül, lábaimat egymás elé rakosgatva vonszoltam magam leszegett fejjel, s egyszer csak a téli jeges úton a lábam elé tárult a csoda, mérhetetlen és elmondhatatlan szeretet áradt a lelkembe. Ettől kezdve kezdett kinyílni ismét a világ, s végre újra rá tudtam csodálkozni a természet szépségére, és ismét képessé váltam a csodák befogadására – emlékezik még mindig könnybe lábadt szemekkel az anyai szívnek feldolgozhatatlan tragédiára Törő Irén.

Új utakon

Az utóbbi 3-4 év, javarészt a művész teljesen új munkái láthatóak Alkonyatkor címmel a miskolci Művészetek Házában. A kiállítás október 26-ig tekinthető meg mindennap délután 2 óra és este 10 óra között.

Törő Irén pedagógus, festőművész

Született Tiszakesziben, 1951-ben.

Első kiállítása nyolcadikos korában, szülőfalujában volt.

Az első szárnypróbálgatások: gimnazistaként a Diósgyőri Vasas Képzőművész Kör tagjaként.

Rendszeresen 1974 óta állítja ki munkáit.

Tanulmányok: Egri Tanárképző Főiskola, majd a Magyar Iparművészeti Egyetem.

Az Oktatási Minisztérium 2006-ban kitüntetéssel ismerte el pedagógusi munkásságát.

(A borítóképen: Törő Irén: „A lelkemet teszem bele a munkáimba, s mindennek, ami látható, megvan a maga oka”)