„Érzékeltük, hogy vannak fájó hiányok”

Céljuk – ami a grafika iránt érzett tiszteletből és szeretetből fakad –, hogy egy térben mutassák be az utóbbi pár évben létrejött, a műfajhoz köthető művek esszenciáját. Keresik a műfaj aktuálisan legizgalmasabb, szakmailag leghitelesebb, minőségében kiemelkedő megnyilvánulásait – generációra, a kifejezés választott formájára vagy technikájára való tekintet nélkül – írják a közönséget és a szakmai közösséget is megszólító felhívásukban.

A szándék egybeesik a megújulás igényével: a Miskolci Galéria törekvése, hogy lehetőleg senki és semmi se maradjon ki a triennálé kínálatából, a 2023. szeptemberében nyíló kiállítás valóban a magyar művészi grafika reprezentatív szemléje legyen. Ennek érdekében mostantól már a válogatást sem bízzák pusztán a véletlenre, vagyis hogy a szabad beadás lehetőségével ki él és ki nem. Három felkért kurátor segít a szóba jöhető művek megtalálásában. 

Erről is kérdeztem Kónya Ábelt, a 2023-as Miskolci Grafikai Tirennálé kurátorát, grafikusművészt, a Miskolci Galéria tagintézményvezetőjét.

„Jó utolsó pillanat, hogy új irányt vegyünk” – az önnel készült három évvel ezelőtti interjúmban így fogalmazta meg a változás igényét a Miskolci Grafikai Triennáléval kapcsolatban. Egyértelművé tette, hogy a szemle koncepciójának megújítására, a magyar grafikai-művészeti térhez való újfajta közelítésre van szükség. Az akkor felmerült ötletek közül most valóra válik a nyitás: a szabad beadás mellett három kurátort is felkért a közös munkára, hogy érjenek el olyan alkotókat, akik esetleg nem gondolnának a miskolci részvételre, de akiknek a műveikkel helyük lenne a legnagyobb hazai művészi grafikai mustrán.

Hogy lenne értelme változtatni, nemcsak az én benyomásom volt. A korábbi éveknek is ez volt a tapasztalata. Olyan partnereket kerestem a közös úthoz, akik a grafika iránt elkötelezettek. Nagy T. Katalin és Révész Emese művészettörténészeknek szívügye a grafika, jó kapcsolatban vagyunk velük. A Miskolci Galériával való közös munkájuk nem egy-két alkalomra nyúlik vissza. A harmadik kurátor Erőss István képzőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora – a 2010-ben indult és mára komoly nemzetközi seregszemleként jegyzett Székelyföldi Grafikai Biennálé egyik motorja a kezdetektől – nagyon jól ismeri és szereti a határon túli magyar grafikát.

A kiállítási anyag begyűjtési módján azért akart változtatni, hogy még teljesebb képet adhassanak a műfaj törekvéseiről. Mert bár a legutóbbi triennálé idején sem volt mennyiségi problémájuk a merítéssel kapcsolatban, de kérdéses volt, hogy a beadott művek mennyire reprezentálják a magyar grafika egészét.

Érzékeltük, hogy vannak fájó hiányok. Hogy voltak távol maradók, miközben tudtuk róluk, hogy dolgoznak, és jó lett volna megmutatni, hogy min.

Ott és akkor nem hangzottak el nevek. Csak a hiány tényét rögzítette. A koncepció változtatásával van-e megnevezett célja: kinek és mi számára nyisson utat az újfajta válogatás? Melyek azok az életművek, amelyekből valamennyit fel kellene mutatnia a triennálénak.

Nevek helyett azt mondanám, amit a kiírásban is rögzítettünk: szeretnénk, ha mindenki számára adott maradna a lehetőség a megmutatkozásra. A triennálé gerincét változatlanul a szabad beadás jelenti. A kiállítási anyag négyötöde továbbra is innen érkezik majd. A kurátoroktól is ugyanarra a határidőre várjuk a javaslatokat: kik azok a művészek, akiknek a munkáit szeretnék behozni a kiállítási anyagba. Jeleztük, szó lehet egyrészt az idősebb generáció tagjairól, akik esetleg már nem annyira szívesen vesznek részt a közös szemléken, pedig szeretnénk tudni, mi van velük, mi és milyen formában foglalkoztatja őket. Másrészt éppen a legfiatalabb grafikus korosztályokról is szó lehet, az olyan alkotókról, akik nem feltétlenül akarnak részt venni a szakmai szervezetek munkájában. Akik számára Miskolc már nem annyira legendás, nem lehetőségként tekintenek a triennáléra.

Miért lenne vonzó, hogy akkor mégis itt állítsanak ki?

Ez a kérdés. Hogy miért vonzó. Miután a világ nagy és sok helyre lehet pályázni, nem biztos, hogy érzékelik annak a jelentőségét, hogy megjelennek-e a saját hazájukban a szakmán belül, vagy sem. Pedig nem gyengíti őket, ha szem előtt van mindenki. Inspirálhatják egymást és egymás művészetét. A közönség és a szakma szempontjából is fontos a jelenlét – ettől válik igazán izgalmassá és életképessé a magyar grafika.

Ez nem magától értetődő? Érvelni kell mellette, hogy mi a hozadéka, ha megmutatkoznak a hazai grafika közös tereiben?

Én 1975-ös vagyok – a korosztályunknak Miskolc, a biennálé majd a triennálé még maga volt az álomvilág. Megvolt, hogy ha grafikával foglalkozom, hová kell bejutni ahhoz, hogy legalább a saját magam számára elmondhassam: „igen, amit csinálok, annak elfogadható szakmai értéke van. Referenciával bír”. Kíváncsi vagyok, lehetséges-e még, hogy ilyen módon gondoljanak a fiatal magyar grafikusok a magyar grafikai életre, mint ahogyan az én generációm gondolt rá.

Épülhet grafikus életpálya úgy is, ha valaki nem része a hazai képzőművészeti szakmai életnek.

Igen, elképzelhető jó művészi életút anélkül, hogy egy alkotó jelentkezne bármelyik szemlére. De szerintem megéri jelen lenni. Nyomon követem a lengyel grafikai életet. Az ottani művészek nagyon aktívan részt vesznek minden lehetséges megmérettetésen. A magyar grafikai művészeti életben van egy pici ellustulás. Nem kritikaként mondom ezt, inkább inspiráló szándékkal. Nem mindegy, hogy jelen vagyok-e, vagy sem. Rendkívül érdekes dolgok történnek a grafikában és ha ez egy helyen megmutatható, az egy olyan szövetet képez, ami dinamizálja a műfajt. Ebből pedig mindenki profitálhat.

Gondolom, ezek összefüggő történések: jegyzett szemlén jelen lenni értelmes, a szemle értékét és vonzerejét pedig az növeli, ha minél teljesebb képet ad a művészeti ág kortárs törekvéseiről. Ide tartozónak érzem Nagy T. Katalin elgondolását arról, hogy jót tenne a triennálénak, ha a kurátori válogatás és a szabad beadás mellett egy-egy nagy mester életművét is be tudnák mutatni Miskolcon.

Ez persze jó lenne. De kinek a rovására? Így is nehéz döntéseket kell hoznia a zsűrinek, hogy a kiállítási anyag ne legyen több, mint amit színvonalasan be tudunk mutatni a Rákóczi-házban. Nagyobb galéria kellene hozzá, hogy a triennáléval egy időben plusz kiállításokat is felkínálhassunk. A Miskolci Galéria terei pont akkorák, hogy egy erős törzsanyag teljesen betölti azokat.

Nagy T. Katalin javaslatai között szerepelt, hogy díjakra többet kellene költeni. Szükség lenne kísérőprogramokra, állami és magánvásárlásokra. Nagyobb médiavisszhangra.

Mindenki tudja, milyen az aktuális gazdasági helyzet. Hogy ezt a szintet meg tudjuk lépni, pont most? Nos, ezt nagyon nehezen tudom elképzelni.

Nem olyan régen, alacsony költségvetésből mégis tudtak szintet lépni, új közönséget elérni a kortárs képzőművészet és zene számára...

...a Hangszínhely Fesztivál nagyon jó kezdeményezés. De a hatás szempontjából hatalmas segítség volt, hogy két városi intézmény állt mögötte - Miskolci Kulturális Központ – Művészetek Háza és Herman Ottó Múzeum – Miskolci Galéria. Abban az értelemben bizakodó vagyok, hogy időben vagyunk. A triennálé szeptemberben lesz. Addig viszonylag jól elérhetjük a közönséget.

Lehet-e sűríteni a miskolci grafikai szemléket? Van visszatérés biennálé-rendszer felé?

Jó lenne, de a sors hátráltatja azzal, hogy már harmadik éve hónapok esnek ki a kiállítási programból.

Az alkotókat ez nem ugyanúgy hátráltatja, gondolom. A műtermükből nincsenek kizárva.

Persze. Nincsenek. De régóta lekötött kiállításokat nem tudtunk az eredeti időpontokban megrendezni – ezeket pótolni kell. Most sem mondanám, hogy rossz ötlet visszatérni a biennálékhoz, de korainak tartanám. Más lenne, ha rendeződne a helyzet, nem fenyegetne állandóan a kiállítóterek kényszerű bezárásának veszélye, és sikerülne nagyobb szakmai csapatot összegyűjteni a galéria szárnyai alá. Amennyien most vagyunk, nem tudnánk elvárható odafigyeléssel kétévente Téli Tárlatot és kétévente Grafikai Biennálét is rendezni.

Ez azt jelenti, hogy 2025-ben várhatóan nem lesz grafikai seregszemle Miskolcon?

Erre nem tudok válaszolni. Ami biztos: 2023-ban lesz! Az ezutáni pedig - akár két akár három évet kell majd rá várnunk - mindenképpen ünnepi alkalom lesz: a harmincadik (!) országos grafikai seregszemle Miskolcon…

Mire számít: mi válik láthatóvá a triennálén abból, ami az elmúlt három évben a magyar művészi grafikában történt? Mennyire jelenik meg témaként a sors – ahogyan fogalmazott – a válság helyzeteivel?

Javarészt itt fogjuk meglátni. A grafikusok határozottabb pályán haladnak, sokkal inkább a maguk formai útkeresése foglalkoztatja őket. Nem tudjuk megjósolni, mi jelenik meg az ide szánt munkáikban abból, ami történik velünk és körülöttünk. Válogatóként nem is szűkíteném le tematikákra. Kifejezetten arra vagyok kíváncsi, hogy saját elhatározásból ki mit csinál, kinek mi a fontos. Abban bízom, hogy az utóbbi három évéből minden grafikus azt fogja beadni, ami neki a legfontosabb.

A beadó is válogató.

Így van. De az alkotó nem mindig a legjobban választ. Ezt személyes tapasztalatból is mondom: nagyon nehéz három évet „érintettként” mérlegre tenni – de ez a feszültség része a seregszemléknek.