2023.05.21. 20:50
Több országos hírű fiatal művész is kikerült már a kezeik közül
Volt olyan versenyző, aki több kategóriában is indult, illetve saját szöveget írt az ismert zenére, úgy énekelte.
Györfi Hanna Klára a színpadon
Fotó: Vajda János
Két napig tartott idén is a Hangok-Varázsa Tehetségkutató Verseny, amit a ZENITA Alapítvány rendez minden év ezen időszakában. A miskolci Gárdonyi Géza Művelődési Házban szombaton voltak az elődöntők, vasárnap pedig a döntők. A Zenével az Ifjú Tehetségekért Alapítvány (ZENITA) ebben az évben kimagasló tehetség gondozó tevékenységéért Miskolc Város Ünnepén Nívó-díjban részesült.
A zsűri mentorál is
Hetedik alkalommal rendezték meg a versenyt, amelynek népszerűsége töretlen. Kevés olyan tehetségkutató van az országban, amely ilyen sokrétű lehetőséget nyújt a gyerekeknek, fiataloknak, hogy megmutathassák magukat – mondta Fekete Ágnes, a ZENITA vezetője, a verseny főszervezője. A kicsik és nagyok pop-rock és musical kategóriában egyaránt nevezhettek. Nemcsak Miskolcról és a vármegyéből, de az ország más településeiről is érkeztek versenyzők. Igyekeznek mindig olyan művészeket hívni a zsűribe, akik a szakmájukban elismertek és hitelesek – tudatta a főszervező. Hiszen nem csak az a feladatuk, hogy véleményt alkossanak az adott produkcióról, hanem az is, hogy utána javaslatokat tegyenek, tanácsokkal segítsék a versenyzőt. Idén Lajtai Kati énekes, énektanár, Varga Andrea, a Miskolci Nemzeti Színház Dériné-díjas színművésze, Bartucz Éva, a ZENITA egyik alapítója, továbbá Borbély Richárd, a Madách Színház művésze, illetve Csiszár István énekes alkotta a zsűrit.
A lelkesedés a legfontosabb
Hatéves kortól egészen a fiatal felnőttekig várták a tehetségek jelentkezését. Idén a komoly zene kategóriát és a csoportokat nem indították, csak egyéni énekesek vettek részt a versenyen. A korosztályokat megváltoztatták, így egy kategóriában szinte csak azonos korú gyerekek vannak. Fontos, hogy a lelkesedés, a motiváció megmaradjon, ne szegje kedvét a versenyzőnek, ha egy idősebb énekes jobban teljesít.
Hangok varázsa tehetségkutató verseny
Fotók: Vajda JánosA díjak mellett, amelyeket a támogatóiknak köszönhetően kiosztanak, fontos az eszmei értéke a tehetségkutatónak. Vagyis az, hogy színpadon énekelhet közönség előtt a versenyző. Továbbá az is, hogy elnyerheti a lehetőségét annak, hogy a ZENITA nyári táborában ingyenesen részt vehessen, illetve néhány tehetség két havi stúdiótagságot is nyerhet a Hangok Varázsa énekiskolába.
Kitüntették őket
A Nívó-díj annak elismerése, hogy jó úton haladnak. A tehetséges gyerekekért dolgoznak és azért, hogy színpadra állhassanak, hogy álmaik valóra válhassanak – mondta Fekete Ágnes. Jó érzés, hogy Miskolc városa jutalmazza azt, hogy a város kulturális életének egy kis szeletét adja a ZENITA. Tevékenységük eddigi tíz éve alatt nagyon sokat tettek azért, hogy ez így legyen.