Színészmustra

2024.02.14. 19:18

Feczesin Kristóf az Életigenlő színésze

Most induló sorozatunkban a Miskolci Nemzeti Színház egy-egy művészét mutatjuk be hónapról hónapra.

Répássy Olívia

Feczesin Kristóf és Ráczkevy Ildikó

Fotó: Kónya Máté

Az első alany Feczesin Kristóf, aki már nyolc éve van városunkban. Az oldott beszélgetés szűk körben, a Miskolci Színházbarátok Egyesületének rendezvényén hangzott el, ahol a színművészt Ráczkevy Ildikó, az egyesület egyik elnökhelyettese kérdezte.

Mikor fogalmazódott meg benned, hogy színész szeretnél lenni, és milyen indíttatásod volt?

Mindig is tetszett, hogy el lehet bújni egy szerep mögé, mert elég introvertáltnak tartom magam. Első generációs színész vagyok a családban, édesanyám óvónő, édesapám üzletember, aki lehet, szerette volna átadni a családi céget valamelyik fiának, de a bátyámat a grafika és a képzőművészet érdekli. Nagymamámat szoktuk emlegetni színészet tekintetében, mert ő mindig megköveteli, hogy rá figyeljenek egy-egy családi ünnepen. Szüleim egyébként szinte minden bemutatón itt vannak. Én már a gimnáziumot is célirányosan választottam: drámatagozatos voltam. A színművészetire pedig elsőre felvettek, két gimnáziumi osztálytársammal, barátommal együtt, körülbelül ezerből jutottunk be a tizenháromba. Nagyon nehéz kihívás volt a három fordulós felvételi, de főleg az utolsó gimnáziumi évemben mindent ennek szenteltem. Már fél évvel a felvételi előtt összeaállítottam az első fordulóhoz szükséges tizenöt verset, öt monológot és öt dalt tartalmazó listámat. Verseskötetekkel, drámákkal tömtem meg a táskám reggelente, és úgy indultam iskolába. Általános iskolai versmondók voltak, ahol hatodikig a felkészítő tanárok zsűriztek, ezért nem igazságosan döntöttek. Hetedikben végül szakmai zsűrit álltottak össze, és meg is nyertem a kerületi versenyt, majd a fővárosi szavaló versenyt is. Gimnáziumban egy második hely kivételével pedig az összesen első lettem.

Milyen volt az egyetem? 

Nem volt egyszerű, életem legsötétebb időszaka volt az állandó megfeleléssel együtt. Folyamatosan megítélték az embert, és mindenhol maximumot kellett nyújtani: mozgásóra után énekóra, majd beszédtechnika és színészmesterség következett, és mindez hétfőtől szombatig.

Hol kezdted pályádat és hogyan kerültél városunkba?

A budapesti Örkény István Színházban voltam, majd Szabó Máté keresett meg éppen akkor, amikor ő itt megbízott igazgató volt. Minden a fővárosba kötött addig, ezért törés volt, hogy egy az otthonomtól távoli, ismeretlen vidéki színházba kell jönnöm, de nagyon hamar megváltozott a véleményem, mikor láttam, hogy teljesen másképp áll hozzám a szakma, mint az egyetemen. Jól esett a bizalom, és jó feladatokat kaptam. Úgy jöttem ide, hogy öt évet itt leszek, aztán majd visszamegyek Pestre.

Mi a véleményed Miskolcról? 

Egyszer jártam itt korábban, mikor még gimis voltam. Semmilyen érzelem nem fűzött hozzá. Aztán mikor ide jöttem, meglepő volt az a befogadó szeretet, ami rögtön körülvett. Először a rendezőktől, a társulattól, majd a közönségtől is olyan energia jön estéről estére, amit nem is lehet mérni. Miskolcon állótapssal ér véget szinte mindegyik előadás, ezt nem nagyon tapasztaltam az Örkényben, ott visszafogottabb a közönség. Az első két évben nem is foglalkoztam Miskolccal, aztán jött a covid. Ez az év azonban várakozásaimon felüli a kihívásokban, így most nagyon jó itt lenni. Ráadásul lett barátnőm is itt, úgyhogy egyre kevésbé kacsingatok a főváros felé.

Mesélj a színészetről! 

Engem mindig is a színház érdekelt, a filmek nem, de egyébként sem tartom minőséginek a napi sorozatokat. Persze ha valaki ezekben is játszik, a magasabb fizetésen túl plusz ismeretségekre tehet szert. Legjobban azokat a szerepeket szeretem, amik teljesen távol állnak a jellememtől, ilyen volt például az önggyilkos filozófiát megalkotó Kirillov szerpe, az Ördögökben. Szülői hátterem miatt nagyon stabil lelkületű vagyok, ezért sokat gondolkoztam, utánaolvastam annak, hogy hogyan jut el egy ember odáig, hogy önmaga ellen forduljon. Igazi kihívás volt, mélyebb átszellemülést igénylő. Fontos nekem, hogy megtapasztaljak olyan régiókat, amiket életem nem hozna. Sokszor jobban izgatnak a mellékszereplők vagy a negatív karakterek. Az Ahogy tetszikben például transzvesztita voltam, és a szerep kedvéért megtanultam használni a rúzst, a szempillaspirált. Minden tiszteletem a nőké! Izgalmas, kalandos ismerkedés volt ezzel a világgal, egy játék.

Hogyan viseled a kritikát? 

Attól függ, ki mondja. Kollégáktól érzékeny bármilyen kritikát is kapni, de megfogalmazni is óvatos vagyok. Úgy gondolom, nagyobb kárt okozhatok egy tanáccsal, mint amennyit segítenék. Fontos, hogy bensőséges legyen a viszony közöttünk. Gáspár Tibit például imádom, ő rengeteg jó tanácsot adott már, de az ő szavai mögött szeretet van. Olykor azonban vannak kritikák, amik mélyre tudnak hatni.

Még mivel foglalkozol a hivatásodon kívül? 

Nem pont a hivatásomon kívüli, de a színházon kívül készítettem egy előadást Életigenlő címmel kedvenc költőm írásaiból: Radnóti Miklós verseiből és naplóbejegyzéseiből. Ezt barátommal, Bodoky Márkkal ketten játsszuk, illetve rendezzük. Maga a rendezés valaha érdekelt, de annyira komplex feladat, és egy teljesen más gondolkodásmódot követel meg, mint amilyen a színésznek van. Ehhez kapcsolódik, hogy tizenöt évesen kezdtem gitározni, annak ellenére is, hogy nem tanultam kottát olvasni, mostanra már kiigazodom rajta alapszinten. Otthon pedig öt gitárom van. Radnóti írásaihoz írtam néhány zenét. Teniszezem, hobbi szinten, harmadosztályú játékos vagyok, ez ugyanis összeegyeztethető a színház menetrendjével. Mindig is eleven gyerek voltam, ugrálni akartam, nem megülni a padban. A verseket olvasni és mondani szeretem, sosem írtam. Radnóti mellett Kosztolányit és Pilinszkyt kedvelem még. Új kedvenc könyvem van, amit most olvasok: az Utas és holdvilág.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában