Helyi kultúra

2024.07.24. 11:15

Különleges kiállítás nyílt Bódvaszilason

Ádám Gyula rozsnyói festőművész, templomfestő műveiből tekinthetnek meg kiállítást az érdeklődők. A kiállítást a bódvaszilasi római katolikus templom építésének 250. évfordulója alkalmából szervezték.

Boon.hu

Forrás: Facebook

A július 18-i kiállításmegnyitón Bukovenszki Zoltán, a bódvaszilasi római katolikus plébánia kormányzója, az esemény fővédnöke elmondta, hogy a templom főoltárképe – ami a Szent családot ábrázolja – Ádám Gyula munkája, illetve ő festette a templom falképeit is, melyekből sajnos már csak részletek láthatók. Hozzátette, hogy a művész a környéken több helyen is alkotott, többek között Bódvaszilas, Szögliget, Tornaszentandrás, Bódvavendégi, Bódvarákó templomaiban.

Forrás: Facebook

Az esemény fővédnöke köszönetét fejezte kis a rozsnyói Bányászati Múzeumnak, ahonnan a kiállítás anyagának nagy részét kölcsönözték.

Bódvaszilas első anyakönyve is megtekinthető

A kiállítás nemcsak Ádám Gyula képeinek fotóiból áll, hanem néhány olyan tárgyat is bemutat, ami ahhoz a korhoz kötődik, melyben a bódvaszilasi templom épült. A tárgyak nagy része a tornaszentandrási római katolikus plébánia gyűjteményéből származik, de az Egri Érseki Levéltár rendelkezésünkre bocsátotta Bódvaszilas első anyakönyvét is

 – ismertette Bukovenszki Zoltán, hogyan állt össze a kiállítás anyaga.

Forrás: Facebook

Ádám Gyula személyéről, munkásságáról Koleszár Krisztián helytörténész tartott előadást, majd a Szivárvány Nyugdíjas Klub énekével zárult a kiállítás megnyitója. A tárlatot a Petőfi Sándor Művelődési ház és könyvtár dolgozói állították össze és itt tekinthető meg augusztus 31-ig.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában