Zempléni Fesztivál

2024.08.10. 14:34

Elrajtolt a régió legnagyobb kulturális rendezvénye - képekkel

Tíz napon át zajlanak a programok a Zempléni Fesztivál szervezésében.

Bódisz Attila

Hollerung Gábor vezényelt a nyitókoncerten

Fotó: BSZA

A péntek esti nyitókoncerttel elkezdődött az idei, augusztus kilencedike és tizenkilencedike között lezajló, immár harmincharmadik Zempléni Fesztivál. 

A nyitókoncerten megtelt a Sárospataki vár udvara
Fotó: BSZA

A koncertet megelőzően Hollerung Gábor, a fesztivál igazgatója és művészeti vezetője elmondta: kerek húsz éve áll a Rákóczi vár udvarán felállított színpadon a fesztiválnyitón és az első alkalommal nem gondolta volna, hogy a rendezvény a térség és az ország megkerülhetetlen kulturális eseményévé válik. Megindítónak nevezte azt a támogatást és szeretetet, amit a régió szereplőitől kapnak a szervezők és a rendezvény. Kiemelte azt is, hogy minden esztendőben komoly feladat a finanszírozás előteremtése, de mindig vannak, akik átsegítik a fesztivált a nehézségeken. Név szerint megemlítette dr. Sándor Józsefet, a Fémalk Zrt. tulajdonosát, aki kiemelt magántámogatója a programsorozatnak. Külön köszönetet mondott a százmillió forintos kormányzati támogatásért, amellyel a Kulturális és Innovációs Minisztérium stabillá tette az idei fesztiváli büdzsét.

Új díszpolgár

Aros János, Sárospatak polgármestere azt mondta, hogy a fesztivál megszervezése körül tavaly alakult ki komolyabb nehézség, idén már könnyebb volt megteremteni a pénzügyi feltételeket. Ebben kiemelte a szabadsága miatt távol levő abaúji-zempléni országgyűlési képviselő, dr. Hörcsik Richárd szerepét, aki – ahogyan a polgármester utalt rá - sok energiát fektetett a források megszerzésébe. 

A hetven éves Hollerung Gábort Sárospatak díszpolgárává választották
Fotó: BSZA

A városvezető ezzel együtt hangsúlyozta: a Zempléni Fesztivál az északkelet-magyarországi régió legjelentősebb kulturális, egyben fontos társadalmi eseménye. Aros János megemlékezett a tavaly év végén elhunyt Rolla Jánosról, a Liszt Ferenc Kamarazenekar egykori vezetőjéről, a Zempléni Fesztivál elődje, a Zempléni Művészeti Napok egyik megalapítójáról, Sárospatak díszpolgáráról. Egyben bejelentette: a város augusztus 20-án újabb díszpolgárral büszkélkedhet, ugyanis a képviselő-testület döntése értelmében ezt a címet megkapta a Zempléni Fesztivál ideje alatt éppen hetven éves Hollerung Gábor. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában