Kevés igazolás, sok tréning

Nagy küzdelmet hozott a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság Keleti csoportjának hajrája. Az arany­érem végül a gönciek nyakába került, így a járási székhely gárdája státuszhoz jutott a megyei elitben.

Borítottak

– Néhány év alatt nagy utat tettünk meg – mondta Vranyák György, az együttes edzője. – Hajdanán oroszlánbarlangként beszéltek rólunk, hozzánk a mádiak vagy a mezőkövesdiek is remegő lábakkal jöttek, aztán elért minket a végzet: 2012-ben megszűntünk. Az építkezést ezért alulról kezdtük, megalakítottuk és bejegyeztettük a Gönc VSE-t, melynek csapatát beneveztük a megyei III. osztály névre hallgató körzeti sorozatra, és lépésről lépésre haladtunk előre. Tavaly hetedikek voltunk, az idén pedig hetedszerre váltottuk valóra az álmainkat. A rajt előtt óvatosan fogalmaztunk, az élbolyba vágytunk, de nem tartoztunk az arany­esélyesek közé. A szakmabeliek úgy tartották, hogy az Abaújszántó, az Erdőhorváti és a Sátoraljaújhely osztozik majd az érmeken, mi azonban felborítottuk a papírformát. Csupán Szabó János volt szókimondó: elnökünk és főszponzorunk várta el tőlünk a nagy ugrást és örömünkre szolgál, hogy sikerült a kedvébe járnunk.

A tréner ezután arról beszélt, hogy a Keleti csoport mostani mezőnyét szerényebb tudású társaságok alkotják, mint egykor:

– Ennek oka a játékoshiányban keresendő – folytatta Vranyák György. – Alig találunk fiatal erőket, a legtöbb helyen ezért előszedik a harminc-negyven év közötti labdarúgókat, hiszen a régi „káderek” még napjainkban is versenyképes tudással rendelkeznek. Egységes elegyet gyúrtunk össze a fiatalokból és az idősebbekből, ezért tudtuk négy, öt és hat ponttal magunk mögé gyűrni Sátoraljaújhely, Abaújszántó és Erdőhorváti együttesét. A tizenkilences keretünk valamennyi tagja hozzátette a magáét a kiemelkedőnek mondható szereplésünkhöz, ezért egyénileg nem emelek ki senkit. Bármikor és bárkit beállíthattam, senkiben nem csalódtam, a fiúk egymásért, értem és a klubért is küzdöttek.

Néhány változás

Az edző kiemelte, hogy rendezett körülmények között végezték a munkájukat, semmiben nem szenvedtek hiányt, de nem is szálltak el.

– Göncön most minden adott a zavartalan sportoláshoz – szögezte le a szakvezető. – A személyi és a tárgyi feltételeink megfelelőek, edzőtábort is tartottunk és tartunk, szertárunk jól felszerelt, aztán álltuk az útiköltséget is. A fiúk a munkájuk mellett hetente kétszer tréningeztek, a harmadik foglalkozásukat pedig a mérkőzések adták. Csupán a világítással ellátott műfüves pálya hiányzik nekünk – de ez nagyon. Reméljük, hogy pályázati úton előbb vagy utóbb erre is szert teszünk, és akkor ősszel és télen fittyet hányhatunk majd a korai sötétedésre.

A gönciek feltették a kezüket, jelentkeztek a megyei első osztályú bajnokságra, céljuk a bennmaradás kiharcolása.

– Olyat nem mondunk, amit nem tudunk teljesíteni. Vagyis nem kergetünk délibábot, hogy meg akarjuk nyerni az elit pontvadászatot, csak addig nyújtózkodunk, ameddig a takarónk ér. Én maradok a gárda edzője, az előttünk álló lesz a negyedik szezonom. Keretünkben tervezek néhány változást, vérátömlesztésben viszont nem gondolkozom, ilyenre nincs szükség. Vannak, akik nem vállalják a megyei élvonalat, helyükre másokat hozunk, vagy néhány tehetséges fiatalt igyekszünk a csapatba építeni. Keretünket fele-fele arányban alkotják a helyi és a környékbeli focisták, akik között bodroghalmiak és sárospatakiak is vannak, míg az U19-eseket többnyire gönciekből képezzük. Már elmondtam a gyerekeknek a magam szóviccét: nem kell sokat igazolni, inkább sokat kell edzeni – ebben látom a siker titkát, a további előrelépés zálogát.

Népszerű

Göncön mindig népszerű volt a labdarúgás, a hazai bajnoki mérkőzéseikre általában százan, kétszázan látogattak ki. A megyei első osztályú fellépéseiken egészen biztosan emelkedik a nézőszámuk, ha pedig majd a szomszédos Hidasnémetivel csapnak össze, helyi nézőcsúcs is születhet.