Mindenből ki kell hozni a pozitívat

Két számban állt rajthoz a 2002-es Salt Lake City-i téli olimpián Szöllősi Ivett, a Miskolci Honvéd volt biatlonosa. Az 1982-ben született sílövő a 7,5 kilométeres női sprintversenyben a 71. lett, míg 15 kilométeren az 58. helyen ért célba. Az egykori ötkarikás résztvevő ezen eredményei mellett arra büszke a leginkább, hogy a 2003-ban, Koscieliskóban megrendezett junior világbajnokságon a 11. helyet szerezte meg 12,5 kilométeren, 0 lőhibával. A miskolci születésű sportoló már 16 éve él Ausztriában, így kíváncsiak voltunk arra, hogy miként éli meg (családjával) a koronavírus-járvány miatt kialakult szituációt.

Mi a legfrissebb helyzet Ausztriában?

Kijárási tilalom van, amelynek erőssége, hogyanja nap mint nap változhat. Jelenleg dolgozni, boltba, gyógyszertárba lehet menni. Ki lehet menni sétálni is, de csak azok mehetnek együtt, akik egy háztartáson belül élnek. A játszóterek, a sportközpontok le vannak zárva, oda nem lehet menni.

Azon a településen, ahol a családjával él, hogyan zajlik az élet?

Mi Gröbmingben élünk, ez egy körülbelül 3200 fős település, egy nagyon nyugodt, imádni való hely egy síparadicsomban. A polgármester nagyon jól kezeli ezt a helyzetet, és az emberek is példaértékűen viselkednek. Persze az idősebbeknek a legnehezebb elfogadni, hogy ne menjenek sehová, hogy vegyék igénybe a segítő kezet. Ugyanis itt nagyon erős az összefogás, és egyből sok-sok önkéntes lett, akik felajánlották, hogy bevásárolnak, ott segítenek, ahol tudnak. Mindenki megértette és elfogadta a helyzetet, és tényleg összetartás van. Itt bezárt a sportbolt, a cipőbolt, az ajándékbolt, de nálunk régóta az a szlogen, hogy amit megvehetsz helyben, vedd meg, támogatva ezzel a helyi vállalkozókat, helyi munkahelyeket. Most például a cipőket kipostázza a cipőbolt. A sportszerüzletbe el lehet vinni a kerékpárt szervizbe vagy meg lehet beszélni, kinek mire van szüksége, és azt megrendelik. A megoldás van a fókuszban, hogy az emberek egészsége védve legyen, valamint a lakosok egzisztenciája is. Tizenhárom éve élünk itt, akkor költöztünk ide, és nem csalódtam ebben a helyben, sőt. Örömmel tölt el, hogy még nagyobb az összetartás, és segítő, támogató a közeg.

Dolgozni tudnak? A gyerekek hogyan tanulnak?

Itt a környék minimum nyolcvan százalékban a vendéglátásra épül. Így nagyon sok ember van jelen pillanatban otthon, határozatlan ideig, nagyon sok cég is leállt. Nálunk a gyerekek itthon vannak, a kicsi, Beni első osztályos, a nagy, Boti a 8 osztályos gimnáziumban 2. osztályos. Mind a ketten naponta kapják a tanulnivalót, igazi oktatás sajnos nincs online. Legalábbis eddig nem nagyon volt, de az osztályfőnök tartja velük a kapcsolatot. Botiéknak már volt Zoom-meetingjük. Még nem fix, hogy hogyan tovább a húsvéti szünet után, de nem néz ki rózsásan a helyzet. Gondolom, ha hosszú távon marad ez, vagy egyáltalán nem is lesz iskola vagy változás lesz a tanulás, oktatás terén. Én főállásban eleve online dolgozom, a saját globális vállalkozásomat építem itthonról. Amivel még több embernek tudok támogatást nyújtani, hiszen az egészség most még nagyobb figyelmet kap mindannyiunk életében. Imádom, hogy az embereknek példa lehetek ebben is, hogy támogatást nyújthatok nekik az egészségük hosszú távú fenntartásában, támogatni őket az egészséges életmódban és a sportban is. A testnevelésórák, amiken ott vagyok az alsó tagozatban, itt Gröbmingben heti 8 órában, persze most nincsenek. Az edzősködést egy éve hagytam ideiglenesen abba, hogy még több időt tudjak a gyermekeimmel tölteni. A férjem szakács, és a gyár, amelynek a konyháját csinálta, jelen pillanatban leállt, nem tudjuk, meddig. Valamint ő hoteleknek is szállít ki, az a része a vállalkozásának ki tudja, mikor fog ismét beindulni. Így most mind a négyen itthon vagyunk, és teljes erőnkkel azon munkálkodunk, hogy a legjobbat hozzuk ki ebből a helyzetből.

Van minden a boltokban? Nem hiánycikk a maszk, a fertőtlenítő és a WC-papír?

Számomra a mai napig kérdés, hogy miért pont WC-papír, de az interneten jó tornagyakorlatokat láttam már vele… A viccet félretéve: persze itt is elkezdtek extrém nagy bevásárlásokat tartani az emberek, sokan azért, mert mondjuk el tudnak pakolni otthon egyhavi élelmiszert is, vagy akár többet is. Így addig nem is mennek sehová, hogy még jobban óvják a saját és mások egészségét. A polgármester megkért mindenkit itt is, hogy ne halmozzon, gondoljon másokra is, és jön mindenből az utánpótlás. Az emberek nagy része tartja is magát ehhez. A kézfertőtlenítő szinte mindenhol hiánycikk, a maszkot például már a boltok előtt lehet kapni, mert csak úgy lehet bemenni. Sőt, egy ideje ott áll egy biztonsági őr, és szépen megkér mindenkit, hogy mielőtt bemegy és amikor kijön, fertőtlenítse le a kezét.

Nincs messze Gröbming, csak mintegy 300-400 kilométerre Észak-Olaszországtól, ahol Európában a legrosszabb a helyzet. Ettől mennyire feszültek az ottaniak?

Amikor Olaszországban már nagyon nagy volt a baj és érezhető volt, hogy itt is lesznek intézkedések, én éppen kórházban voltam, mert térdsérülést szenvedtem március 1-jén, és négy nappal később meg is műtöttek. Semmi pánik nem volt, egy pillanatra sem érzékeltünk semmit, akkor még senki sem közlekedett szájmaszkban. Most már más a helyzet, de pánik vagy feszült helyzet emiatt nem érezhető.

Az egészségügyi ellátás megfelelő?

Őszinte vagyok: nem igazán járunk orvoshoz. Ennek ellenére, amióta Ausztriában élünk, elégedettek vagyunk az egészségüggyel. Most is úgy gondolom, hogy minden rendben van. Ennek ellenére én a megelőzésben hiszek, a szeretteimet, valamint a körülöttem lévőket is erre biztatom.

Különben mennyit síel mostanában? Van még hó arrafelé?

Az egész vírushelyzetből az elején annyit érzékeltem, hogy hirtelen bezártak a sípályák, ahol mi az összes szabadidőnket töltjük. Egy volt sportoló, síelő nem tud a bőréből kibújni, és nem is titkolom, a hó és a síelés továbbra is az életem legfontosabb alkotórésze. De az is tény, hogy a szélesebb léc többször előnyben részesül jelenleg, mint a vékonyabb… Igaz, az utolsó hónap a szezonból már csak a család férfi tagjait érintette volna, mert mint említettem is, egy síbalesetben keresztszalag- és meniskussérülés ért, és a legjobb döntés volt azonnal megműttetni. Persze érdekes volt, hogy mire varratszedés lett, az orvosi rendelők már bezártak, és külön meg kellett beszélni, miért megyek, szájmaszkban és óvintézkedések mellett láttak el. A terápiák online mennek jelen pillanatban, ami így is profi szinten működik. Volt sportolóként természetesen nem fura, hogy meg kell csinálni a gyakorlatokat, és tenni kell azért, hogy napról napra jobban menjen minden. Nehogy kedvet kapjak az újabb felkészüléshez… A fél lábbal bicajozás már egész jól megy, de kifejezetten csak szobakerékpáron… Most már lassan 8 éve, hogy a szüleim is itt élnek, de jelenleg nem tudunk találkozni se velük, se a húgommal, míg az öcsénk Magyarországon él. Apa sokat viszi a fiúkat sífutni, bicajozni, mennek az erdőbe, most ezek nagyon hiányoznak mindenkinek. De mivel az egészség a legfontosabb, és még sokáig szeretnénk velük a szabadidőnket tölteni, nem is kérdés, hogy betartunk mindent és vigyázunk az egészségükre, meg a sajátunkra is.

Mik lehetnek a pozitív oldalai egy ilyen szituációnak?

Biztos vagyok benne, hogy ez a helyzet senkinek sem egyszerű. A legfontosabb, hogy legyen mindenki türelmes, megértő a másikkal. Ki kell használni, hogy az ember együtt lehet a párjával, a gyermekeivel. Van idő olvasni, mindenkinek magával foglalkozni. Aki nehezen viseli a bezártságot, mint én is, mozogjon otthon, ehhez sok jó lehetőség és tipp van. Ki kell hozni a pozitívat ebből a helyzetből, így sokkal könnyebb lesz az előttünk álló időszak.

(A borítóképen: Szöllősi Ivett)