A stadion lehet a végállomás

Több mint tíz esztendővel ezelőtt emlékezetes ünnepség keretében nyitották meg a megyeszékhely sporttörténeti gyűjteményét. A városi sportcsarnok emeleti galériáján, a televíziós fülkék alatti, hajdanán ruhatárként szolgált részen kialakított tárlatról már felavatásakor is tudott volt, hogy szűkös helyet kapott, és a kelléktár később bővíthetetlen.

Betöltötte hivatását

Az ötletgazdák mégis nagy szolgálatot tettek, hiszen az általuk megálmodott és életre hívott úgynevezett minimúzeum hűen reprezentálta Miskolc sokrétű sportmúltját. Akik berendezték, nagy munkát végeztek: a teljességre törekedtek, sportáganként haladtak, és szinte minden ereklyét összeszedtek, amit csak tudtak vagy amit neves tulajdonosaik – egykori élsportolók, olimpikonok, világ- és Európa-bajnoki szereplők, helyi kiválóságok – felajánlottak. A kiállítás egy ideig jelképes összegért (száz forintért) látogatható volt, aztán igény szerint, jobbára bejelentkezés esetén nyitották ki vagy rendezvények idején tették nézhetővé. Azt nem írhatjuk, hogy rendre sorokban kígyóztak az érdeklődők, de azt igen, hogy a tárlat betöltötte hivatását – ugyanis hozzájárult az értékes eszközök megmentéséhez.

Elköltöztetik

Amikor a kiállításnak otthont kerestek, több lehetőséget is körüljártak. Ebben a munkában a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Sporttörténész Társaság vezetői jártak az élen, végül a sportcsarnok maradt fenn a rostán, és az értékes tárgyaknak 2009-ben keresve sem találhattak volna jobb helyet. Az idő (az élet...) azonban rohamléptekkel haladt előre, és egy évtized alatt kiderült, hogy új koncepció alapján át kell gondolni a múzeum ügyét. Pusztán azért is, mert a múzeum falait a csarnok közönségforgalmi részén nem lehet tíz méterrel áthelyezni.

– Nálunk megszűnt a tárlat, de pontosan ezzel jutunk majd közelebb a végleges, a mindenki számára megnyugtató megoldáshoz – jelentette ki Egri István, a csarnokot is magába foglaló Miskolc Városi Szabadidőközpont igazgatója. – Egyeztettem az önkormányzat vezetőivel, majd tárgyalást kezdeményeztem a Herman Ottó Múzeum első emberével annak érdekében, hogy kezeljük a helyzetet és megtaláljuk a legjobb megoldást. A nagy mennyiségű anyag nálunk már nem fér el, továbbá más okok is felmerültek. Ehhez a munkához szak­avatott emberekre, múzeumi háttérre van szükség: ide történészek, levéltárosok és olyan kutatók kellenek, akik értenek a rendszerezéshez, azaz valljuk be: ezek az emberek nem mi vagyunk, a sportközpontban létesítményüzemeltetők, pénzügyesek, műszakiak, sportszervezők – és így tovább – dolgoznak. Határozottan leszögezem: büszkék vagyunk arra, hogy ápoltuk nemes hagyományainkat, gondoztuk a ránk bízott értékeket, tároltunk, őriztünk, tényleg mindent megtettünk, amit megtehettünk, de múzeumi tevékenységet – szakmai ismeretek hiányában – nem végezhetünk.

Két lehetőség

Információink szerint a Herman Ottó Múzeum szak­avatott illetékesei várhatóan részt vesznek az anyag feldolgozásában, rendszerezésében és majdani bemutatásának előkészítésében. A legizgalmasabb kérdés a helyszín, és mivel a DVTK-ban sportolók ereklyéi adják a teljes anyag döntő részét (utánuk a Miskolci VSC tagjai következnek), felmerült a diósgyőri stadion, a másik lehetőség pedig a Herman Ottó Múzeum. A már összepakolt anyagot egyébként átszállították az Andrássy úti arénába, és ha minden jól megy, valamikor stadiontúrák keretében ott vehetik majd szemügyre az ősrégi és a „csak” néhány évtizedes formaruhákat, mezeket, cipőket, tárgyakat, eszközöket, zászlókat, fényképeket.

(A borítóképen: A tárlat egy része, régebben)