„Ilyenkor sokszor eszembe jut, hogy valamikor én is így indultam...”

A héten immár tizenötödik alkalommal ad helyet kapustábornak Abaújszántó, ahol a fiatalokat több hálóőr is edzi, az egyik az egyik névadó, Kövesfalvi István (a másik Veréb György), aki a felnőtt labdarúgó-válogatott kapusedzője. Az egykori NB I.-es játékossal az abaúji város pályáján beszélgettünk.

Itt volt mindegyiken?

Az első még amolyan próbatábor volt annak idején, azon még nem, de azóta, a másodiktól folyamatosan itt vagyok.

Mint egyik névadó meg sem tehetné, hogy kihagyja?

Nem adnám úgy hozzá a nevem, ha nem lennék itt. Úgy hogyan lehetne egy tábort csinálni, ha nem jönnék el? Ugyanúgy végzem a feladatokat, mint a többi meghívott kapuskolléga, akiknek ezúton is köszönöm a segítséget. Ilyenkor sokszor eszembe jut, hogy valamikor én is így indultam... Ameddig lesz rá energiám, szabad­időm, és ugyanígy Soltész Zoli bácsinak és Veréb Gyuri bácsinak – no meg persze gyerekek, akik szívesen jönnek –, akkor azt hiszem, addig fogjuk csinálni.

Könnyű elszabadulni Abaújszántóra?

A nejem megértő ebből a szempontból. Ő az asztaliteniszben van benne, edző a női paraválogatottnál. Egyébként elkerültük egymást, én június 24-én éppen hazaértem Münchenből, ő pedig 20-ától 30-áig Szerbiában volt a csapattal, edzőtáborban.

Az Európa-bajnokság, a harmadik, müncheni csoportmérkőzés után sikerült azért valamennyit pihenni?

Hogyne, ez a második ilyen hetem. A jövő héttől azonban már megyünk majd a szövetségi edzőkkel klublátogatásra, az akadémiákra. Utána július végén már az U17-es csapattal és az U19-es válogatottal lesz edzőtáborozás, ugyanis számukra tétmérkőzések következnek szeptemberben. Az első edzőtábort az U16-tal augusztus elején tartják, majd augusztus 22-től jön egy U15-ös kiválasztó, mintegy száz gyerek fog érkezni Telkibe. Augusztus 29-től pedig a felnőttválogatott következik újra, mert folytatódik vb-selejtező sorozat.

A válogatott két pontot szerzett a csoportjában, ami az ellenfeleket ismerve csoda­kategória. Ennyit kevesen jósoltak a sorsolás pillanatában...

Nem voltam és nem vagyok most sem az a fanyalgó típus, szerintem a csapat kihozta a maximumot magából. Hat percen múlt, hogy nem lett ebből több, de ezt a két pontot az országban meg sok egyéb helyen is sikerként értékelik.

A kapusokkal, a helyzetükkel kapcsolatban Marco Rossi szövetségi kapitány elmondta a véleményét, azt is, hogy ki az első, a második és a harmadik számú. Ön szerint hogyan teljesített a végig védő Gulácsi Péter?

Igen, Marco Rossi az elején kijelentette, hogy a behívott három kapusból Gulácsi Péter az első számú kapus, hogy ő fog védeni, és ha bármi közbejön, mondjuk sérülés, akkor jön a sorban Dibusz Dénes. Ő is mindig helytállt maximálisan, amikor „Gulát” helyettesíteni kellett. Szerintem jó teljesítményt nyújtott Peti, Münchenben a második német gólnál hibázott, ezt ő is elismerte. Az ominózus beadásra kiért, csak melléütött a labdának. Ez egy technikai hiba volt, de ugyanilyet elkövetett a világ egyik legjobb kapusa, Neuer is. Ebből látszik, hogy ők is emberek, nem gépek, nagy volt a tét, hibáztak. Ugyanakkor nem erre kell emlékezni, hanem a számtalan bravúrra, amelyeket a három mérkőzésen bemutatott!

Sok mindent nem látnak a szurkolók, sem azt, hogy mi történik azt öltözőben, azt meg végképp nem, hogy a kapusok hogyan készülnek.

A meccsek előtt Szalai Ádám mondja a motiváló beszédet, erről került már ki egy videó. Ilyenkor természetesen mi, stábtagok is ott vagyunk. Az Izland-meccs előtti beszéde után úgy voltam magamban, hogy adjanak egy kesztyűt és egy cipőt, megyek ki védeni... Ilyen hatással volt rám, hihetetlen módon felspannolt mindenkit. Pedig azért már megéltem egy-két dolgot a magyar fociban... Három – Bogdán Ádámot is idevéve – közel azonos korú kapusunk van, s mindegyikük tisztában van a helyzettel, hogy mit vár el a kapitány, mik az elképzelései. Mindegyik végigélte már azt, hogy pados volt. „Gula” Lipcsében volt pados, előtte Salzburgban is, majd kivívta magának az egyes pozíciót. A 2018-as Eb-n Király Gábor mögött volt, óriási tapasztalatot szerzett. Felnőtt emberek, profi sportolók, nem volt ebből semmi gond, mindhármuk maximálisan odatette magát, segítették a másikat, nagyon korrekt, jó kapcsolatban vannak. Nekünk is megvan a magunk napi rutinja. Van, amikor húsz percet tudunk együtt dolgozni, van, amikor negyvenet, akkor próbálunk felkészülni Marco edzésére, majd utána a csapattal folytatjuk az edzést. Ugyanúgy videózunk a meccs előtti este, az elemző összerak egy tízperces blokkot: 11-eseket, szabadrúgásokat, szögleteket az ellenfél csatárairól, szélsőiről, legveszélyesebb embereiről.

Elég jól indult a csapat a vb-selejtezőn, bizonyára Önnek is egy álma válna valóra, ha a csapattal vébén szerepelhetne.

Nekem most ez az Eb volt a csúcs. A felnőttcsapat mellett éppen két éve dolgozom, az első mérkőzésem ebben a szerepben Azerbajdzsánban volt 2019 nyarán, nyertünk 3–1-re. Úgy vállaltam el ezt a feladatot – amit egyébként a szakma csúcsának tartok –, hogy maradok az utánpótlásnál is. Az U17-es vébén voltam Brazíliában a 2002-es csapattal, előtte Eb-n Írországban ugyanezzel az együttessel. A katari vébével várjunk egy kicsit, haladjunk mérkőzésről mérkőzésre, aztán meglátjuk, de a csoport esélyesei továbbra sem mi vagyunk, ezt nem szabad elfelejteni!

Annak idején kétszer volt játékos Diósgyőrben, mindkétszer olyan korban, amikor kissé bizonytalan volt az anyagi helyzet.

Előfordult olyan is, hogy 3-4 hónapig nem kaptunk fizetést, emiatt nem volt pénzem benzinre, így hétvégén nem utaztam haza. Ment a kölcsönkéregetés, hogy tudjunk egyáltalán edzésre járni, ilyen-olyan dolgokat elintézni. A szurkolók is gyűjtöttek egyszer, átadtak vagy 80 ezer forintot. Nem tudtuk, mit csináljunk vele, voltunk több mint húszan a keretben, mindenkinek kellett volna a pénz. Volt egy átdorbézolt éjszaka, elköltöttünk 20 ezer forintot, s utána feltettük a kérdést, hogy mi legyen a többi pénzzel. Akkor volt Mádon árvíz, azt mondtuk: felajánljuk erre a célra.

A két szerepvállalásában mik azok a momentumok, amik elsőre beugranak?

2004 és 2006 között voltam először Diósgyőrben. Akkor jött több debreceni játékos is kölcsönbe, Tisza Tibi, Máté Peti, Müller Zsolti... A 2004/2005-ös bajnokságot még Takács Tamás kezdte a kapuban, de megsérült a Ferencváros elleni idegenbeli meccsen. Augusztus 20-a volt, péntek, akkor hívott fel a sportigazgató, Ebedli Ferenc, és a Hősök terén tárgyaltunk a kocsiban. Azt mondta: „Le tudnál jönni holnap, és tudnál védeni vasárnap a Debrecen ellen?” Erre azt válaszoltam: „Ha elintézitek az igazolásom, persze.” Így kerültem Miskolcra. Gálhidi György váltotta Kiprich Józsefet a kispadon, Gyurival megindultunk felfelé, és a vége előtt kevéssel eldőlt, hogy bennmaradunk. A szezon utolsó bajnokiját otthon játszottuk az Újpest ellen, 12 ezer néző előtt kikaptunk 3–1-re. A végén beszaladtak a szurkolók a pályára, leszedtek rólam minden cuccot, alsógatyában mentem be az öltözőbe. Hihetetlen volt... A 9. helyen zártunk, de az embernek olyan érzése volt, mintha bajnokságot nyertünk volna. 2005 őszére is szívesen emlékszem, csináltunk egy nagyon jó fél évet. Sose felejtem el, akkor októberben a Honvédot 1–0-ra vertük itthon, a 87. percben szereztük a győztes gólt, szegény nyugodjon Halgas Tibi beadása után Horváth Feri fejelt a kapus Tóth Iván felett a hálóba, ami után szinte felrobbant a stadion. A második alkalom azután volt, hogy Tatabányán le akarták venni a fizetésemet a felére. Nem engedtem, inkább szerződést bontottunk. Utána Bereczki Pista az akkori diósgyőri ügyvezető keresett meg, hogy neki van egy ötlete: azt szerették volna, hogy legyek utána itt kapus­edző, mert nyugdíjazzák Veréb Györgyöt. Mondtam neki, hogy nem szeretném én nyugdíjazni a helyi legendát, mert a játékosa vagyok, eltöltöttem előtte itt két évet, és szeretnek. Egy évet voltam, nem sokat védtem, de nem is azért hívtak, hanem azért, hogy segítsem Köteles Lacit. Tudtam, mit vállalok 40 évesen. Persze nyomon követem az eredményeket, a szívem csücske maradt a klub. Pestiként két vidéki csapat volt, ami számított: a Debrecen, mert ott védtem először az NB I.-ben, 28 évesen. 36 és 38 év között voltam először Diósgyőrben, utána 40 évesen, és ekkor is keményen beleálltam a melóba. Veréb Gyuri mellett nem lehetett lazsálni, mindig tudta garantálni a kétszázas pulzust.

(A borítóképen: Kövesfalvi István Abaújszántón)