Labdarúgás

2023.05.15. 17:00

Huszonhatos bal bekkek és a DVTK

Fővárosi élvonalbeli csapatok játékosai közül érkezhet védő a diósgyőri labdarúgócsapathoz.

Silye Erik a Vasas előtt, 2018 és 2020 között a Mezőkövesd Zsóry FC-ben szerepelt, az FTC kölcsönjátékosaként

Fotó: Földi Imre

A Diósgyőri VTK – jelenleg NB II-es – labdarúgócsapata több mint három hete belépőt váltott a 2023/24-es évad első osztályú küzdelmeire, és nem ekkortól, hanem már korábban elkezdődött a munka az együttes megerősítésére.
A piros-fehérek többek között baloldali védőt akarnak igazolni, mivel ezen a poszton tulajdonképpen csak egy olyan, jobb lábas labdarúgójuk van, aki az NB II-ben megfelelt. Az a Bokros Szilárd, aki az előző évadban kölcsönjátékosként szerepelt a DVTK-ban, majd nyáron visszatért a Puskás AFC-hez, mert a diósgyőriek korábbi szakvezetője, Dragan Vukmir nem gondolkodott benne. Ám ennek ellenére a klub mégis megvásárolta a most 23 éves labdarúgó játékjogát, így tavaly nyáron csak két héten át nem volt a DVTK játékosa a sokszoros utánpótlás válogatott, aki 9 alkalommal lépett pályára a felcsúti gárda tagjaként az NB I-ben.
Mint ismert: a téli átigazolási szezonban a DVTK megszerezte Medgyes Sinant. A szlovák, magyar, 29 esztendős bal lábas játékos viszonylag keveset játszott tavasszal a piros-fehéreknél, mindössze 455 percet töltött a pályán, és ez idő alatt sem mindig bal oldali védőként szerepelt, többször középpályásként jutott szóhoz a támadó szellemű labdarúgó. Aki egy éve, az akkor még az MTK-nál edzősködő Bognár György hívására lett a fővárosiak játékosa, a Paksi FC-t maga mögött hagyva. Nem esélytelen, hogy Medgyes Sinan visszatér Paksra, ugyanis a hírek szerint a jelenleg a Duna-parti csapatot irányító Bognár György szívesen látná őt. 
A fentiek miatt a DVTK rutinos bal oldali védőt szeretne igazolni. A Sportál információi szerint az Újpest FC szerb védője, Nemanja Antonov nem marad a fővárosi klubnál, ahol lejár három éves szerződése. A 28 éves, 182 centi magas védő a mostani évadban a fővárosi együttes 31 bajnokija közül 26 meccsen a pályán volt.
Ugyancsak fővárosi klubban, a Vasas FC-ben szereplő, szintén bal oldali védőnek, Silye Eriknek is lejár a kontraktusa a jövő hónap végén. A 26 éves, 183 cent magas labdarúgónak –, aki ugyancsak három éven át futballozott jelenlegi klubjában, Antonovhoz hasonlóan, szintén 26 élvonalbeli mérkőzésen lépett pályára ebben az évadban, – honlapunk információja szerint szóba került Diósgyőrben a neve.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában