Helyi sport

2023.06.14. 15:19

Interjú: Geri Ádám, a kassai futball klub és a helyi labdarúgó akadémia igazgatója

Molnár István

A Diósgyőr parnerklubja, az FC Kosice az első osztályban is megmutatná az erejét.

Labdarúgás. A Diósgyőr még 2017 nyarán 1,45 milliárd forint állami forrást kapott arra, hogy létrehozza a felvidéki labdarúgó-akadémiát Szlovákiában. A kezdetekkor még az volt a terv, hogy az intézmény Rimaszombaton jön létre, azonban ez az elképzelés ott nem valósult meg, és a ,,magyar oldal” ezek után Kassa felé vette az irányt, ahol partnerre találtak. 2019 decembere óta pedig tulajdonrésze van a kassai klubban a Slovak Sport Development s.r.o-nak, amelyet még a DVTK labdarúgócsapatát működtető gazdasági társaság többségi tulajdonosa, a Borsodsport Invest Kft. és a diósgyőri kosárlabda együttest működtető DVTK Kosárlabda Kft. alapított Szlovákiában.
A legfrissebb történés az volt az FC Kosicénél, hogy a csapat megnyerte a szlovák másodosztály 2022/23-as küzdelemsorozatát, és ennek köszönhetően feljutott az élvonalba. Többek között erről is beszélgettünk Geri Ádámmal, a klub és az akadémia igazgatójával.

Meglepte-e a bajnoki aranyérem? Mennyire nagy siker ez a feljutás a kassai fociban?
Az idei, vagy a következő szezonra terveztük a feljutást, ezért nem lepett meg az aranyérem, és örülünk, hogy már most sikerült. Nyolc év után lesz újra első osztályú labdarúgócsapat Kassán, ami azt jelenti, hogy a Dunaszerdahelyet, Nagyszombatot vagy épp a Slovan-t fogadhatjuk a folyamatosan szépülő új stadionunkban, ami jelenleg közel 6000 férőhelyes. Várhatóan az első hazai bajnoki teltházas mérkőzés lesz. A nehéz, hosszú és kimerítő szezont óriási ünneplés követte, de most már mindenki azon dolgozik, hogy az első osztályban is megmutassuk a Kassa erejét. A feljutás egy jelentős mérföldkő a klub életében: a harmadosztályból 5 év alatt elértünk a szlovák első ligába.

A magyar partner, mint többségi tulajdonos mit várt el a szezon előtt, és mit várhat el a következő, immár élvonalbeli szezonban?
A következő bajnoki szezonban szeretnénk üde színfoltja lenni az élvonalnak, egy harcos csapattal. Egyértelmű cél a biztos bentmaradás, plusz siker lenne, ha a táblázat első felében végezne a csapat. Szeretnénk növelni az átlag nézőszámot és tovább építeni a FC Kosice brandjét.

A szlovák élvonalbeli klubok átlagos költségvetését lehet biztosítani a következő évadra, vagy azért be kell, kellene vonni újabb támogatókat?
Már a másodosztályban is nagyon jó körülményeket biztosítottak a magyar és szlovák tulajdonosok, valamint a szponzorok, mind az akadémia, mind a felnőtt csapat számára. Minden adott volt ahhoz, hogy a csapat elérje a célt, valamint a klub is ezzel párhuzamosan tovább fejlődjön. Tavaly sikerült hosszútávú megállapodást kötni a Niké szerencsejátékszervező céggel, aki a főtámogatónk lett és a költségvetés egy jelentős részét biztosítja. A HELL már második éve támogatónk és köszönjük, hogy bíztak abban, hogy klubunk első osztályú lesz. Próbálunk egy olyan klub struktúrát és üzleti modellt építeni, ami piaci alapon működik. A két fő támogatónkon kívül további cégek álltak a kassai futball mögé, ezzel bizonyítva hogy hisznek a sikerben és abban a munkában, amit 5 éve építenek a magyar és szlovák tulajdonosok, illetve a menedzsment. Ezúton szeretném megköszönni minden támogatónknak a segítséget! Természetesen folyamatosan keressük az újabb szponzorokat és a feljutás után érzékelhető, hogy nagyobb az érdeklődés a klub iránt.

Egy éve egy szlovákiak magyar hetilapnak ezt nyilatkozta: ,,Az én feladatom, hogy a fejlődési folyamat tovább haladjon, valamint a tulajdonosok stratégiáját és vízióját kollégáimmal megvalósítsuk." Hol tart az akadémia a fejlődési folyamatban, és melyek ezek a stratégiák, víziók? Van-e ezzel kapcsolatban bármilyen ellentétes vélemény, felvetés a helyi szlovákok körében, vagy jobbára támogatják ezt a projektet?
A Kassai Labdarúgó Akadémia 2 éve megkapta a Szlovák Labdarúgó Szövetségtől az akadémiai státuszt. Kiemelt korosztályos csapataink stabil résztvevői a szlovák első osztály utánpótlás bajnokságainak. Közel 300 igazolt játékos alkotja a kassai utánpótlást. Hat klubbal kötöttünk partneri megállapodást, 12 oviban tartunk heti szinten sportjátékokat, foglalkozásokat, valamint általános és középiskolákkal is partneri kapcsolatban vagyunk. Azon dolgozunk tehát, hogy azt az óriási potenciált, amit Kassa és vonzáskörzete biztosít a tehetségeket illetően, kiaknázzuk. Nekünk az a feladatunk, hogy a tehetséges gyerekeket megtaláljuk, és minél előbb behozzuk a képzési rendszerünkbe. Egyértelmű célunk: minden szezonban növekedjen a saját nevelésű játékosok száma a felnőtt csapatban. Közel 2 éve dolgozom Kassán, de nem találkoztam negatív reakcióval a magyar szerepvállalással kapcsolatban, sőt nagyon pozitív a helyiek véleménye és egyre többen hisznek benne, és szeretnének részesei lenni ennek a projektnek.

Van arra esély, hogy az eredeti időpontra, egy év múlva elkészüljön Kassa Tóváros részében az akadémiai bázis? Hogyan állnak a munkálatok?
Jelenlegi gazdasági környezetben és háborús helyzetben úgy látjuk, hogy a 2024 év végére készülhet el a beruházás. Most zajlik a tervek engedélyeztetése, ezt követi majd a közbeszerzés. Az építkezés, beruházás megvalósítása jövő év tavaszán indulhat el.

Pusztán a magyar állam támogatása elegendő lesz ennek a projektnek a megvalósítására és a további üzemeltetésére?
A beruházás megvalósításához minden forrás a rendelkezésre áll.

A tehetséges gyerekek majd milyen irányba indulhatnának el? Magyarországra, vagy akár Szlovákián belül, illetve külföldre is? Mik ezen a téren a tervek?
Partnerklubunk a DVTK, akivel nagyon szoros az együttműködésünk. A Kassai Labdarúgó Akadémia tagja a KMAR-nak, a Kárpátmedencei Akadémai Rendszernek, amelynek a módszertani központja a Puskás Akadémia. A legtehetségesebb gyerekeink évente több alkalommal vesznek részt különböző teszteken, felméréséken, egyéni, vagy csapatedzéseken a Puskás Akadémián. Szeretnénk, ha az akadémiánkról minél több játékos bemutatkozna a felnőtt csapatunkban és innen még erősebb bajnokságba tudna majd igazolni. Felvidéki magyarként különös figyelmet fordítok a magyar ajkú gyerekekre, akik közül többen is a Puskás Akadémia, illetve a DVTK látószögébe kerültek, és akár egyszer a magyar válogatottban is bemutatkozhatnak.

Molnár István
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában