boon.hu video

2024.01.18. 19:36

Európa legjobb 8 csapata között a DVTK! (fotók, videó!)

A diósgyőri női kosárlabdacsapat történelmet írt, bejutott az Euroliga rájátszásába.

Lelik Rékáéknak ez volt az utolsó hazai meccsük az Euroliga csoportkörében

A női kosárlabda Euroliga csoportkörének 12. fordulójában az utolsó meccset csütörtökön este Miskolcon, a DVTK Arénában játszották: az A-csoportban a DVTK Hun-Therm csapata a romániai, erdélyi ACS Sepsi-SIC együttesét fogadta. 

 

Tét

A hazaiak számára nagy tétje volt ennek a meccsnek, ugyanis a győzelem megszerzésével a diósgyőriek biztosíthatták helyüket a rájátszásban, a legjobb 8 között. A sepsiszentgyörgyi csapatnak erre nem volt esélye, az már korábban eldőlt, hogy nem végezhetnek a csoport első négy helyének egyikén. A hazaiaknál több hiányzó is akadt, Garbin és Toman sérülése miatt nem volt keretben, akik pedig igen, azok közül többen is kisebb, nagyobb problémákkal vállalták a játékot. 
Húsz perccel a kezdés előtt megérkeztek a vendég drukkerek, kb. három tucatnyian, zöld-fehérben, a hazai ultra oldalon lévők pedig tapssal köszöntötték őket. Nem sokkal a labda feldobás előtt a magyar Himnuszt énekelték a szurkolók, rendhagyó módon nem csak a hazaiak, hanem a vendégek is. A baráti hangulat a mérkőzés kezdése után is tartott, az első időkérésnél a két csapat fanatikusai egymás csapatait éltették.


Egyenlő

Közben a pályán, a magassági fölényben lévő diósgyőriek igyekeztek előnyt építeni, és amikor kétpontos fórról (8-6) rövid idő alatt hétre mentek fel (13-6), az első negyed közepén szünetért folyamodott a látogatók edzője. A pauza után Jovanovic triplával tért vissza (16-6) és a játékrész végére kiderült, hogy a piros-fehérek kispadja a hiányzóik ellenére is hosszabb. A DVTK játékosai koncentráltak, fegyelmezettek voltak, és az első tíz perc végén jelentős különbséggel vezettek (22-11).
A második menet elején a vendég drukkerek a diósgyőri csapat egykori kiváló játékosát, a klub jelenlegi utánpótlásedzőjét, a sepsiszentgyörgyi születésű Ambrus Erzsót éltették, és ehhez természetesen csatlakoztak a hazaiak is. A parkettán viszont jött egy fordulat, a zöld-fehér csíkos csapat rövid idő előtt három akciót is eredményesen fejezett be, két jó büntető mellett, így a 13. percben Völgyi edző időt kért (23-19). A szünetből visszatérve Jovanovic húzott be egy hármast, ami után Pasic mutatta meg, hogy ilyet ő is tud. A fehér dresszesek messze voltak az első negyed produkciójától, így Völgyi edző kikérte második idejét is (26-25). A levegővétel után ismét hazai hármas jött, ezúttal Charlestól, aztán amikor Grigalauskyte a palánk alól betalált, a Sepsinek kellett szünet (31-25). Ez hasznukra vált, a 19. percben Pesic gólja az egyenlítést jelentette (31-31), M. Green hármasával pedig a meccs folyamán először az erdélyi együttes állt jobban (33-34), amit Aho N. büntetője tüntetett el a meccs felénél (34-34).


Az első negyedes

A térfélcserét követően az első negyedes Diósgyőr mutatta magát, fegyelmezett védekezés, a lepattanók megszerzése jellemezte a csapat játékát, és ezek mellett néhány akciót góllal fejeztek be (42-34). Így a 25. percben időt kértek a vendégek, akik a harmadik játékrészben addig nem tudtak gólt szerezni. M. Green változtatott ezen, de a 28. perc végén pedig Jovanovic a harmadik hármasát is a gyűrűbe küldte, egy minutummal később pedig Kányási vágott be egy triplát (53-41). A negyedet a DVTK HT pedig éppen annyival nyerte, mint az elsőt (55-44).
A záró menetben Jovanovic újabb trojkája gyakorlatilag eldöntötte a meccset, ami után, Tadic centergólját követően a 34. percben időt kért a Sepsi (62-46). Innentől már csak a különbség volt a kérdés, illetve az, hogy mennyit kell várni a mérkőzés végi, diósgyőri fiesztára. Ami tulajdonképpen már az utolsó percekben elkezdődött, és persze, hogy a találkozó után folytatódott. 
A DVTK Hun-Therm az Euroliga csoportköréből, a hátralévő két forduló eredményeitől függetlenül, harmadik csapatként – a török Fenerbahce és a cseh USK Praha után – bejutott az európai kupaelit legjobb 8 csapata közé, így részt vehet a február 21-én kezdődő rájátszásban, a negyeddöntőben. 
Hogy kedvezményezettként-e, az majd még kiderül a hónap végéig. Ha sikerül megőrizni az A-csoport 2. helyét, akkor a négy közé jutásért zajló, két nyert mérkőzésig tartó párharcot itthon kezdik a piros-fehérek, és ha szükség lenne harmadik meccsre, azt is Miskolcon rendeznék.

Videós tartalmaink továbbra is megtalálhatóak a YouTube csatornánkon. 

DVTK Hun-Therm – ACS Sepsi-SIC 72-54 (22-11, 12-23, 21-10, 17-10)
Diósgyőr, 2200 néző. V.: Ivanovic (szerb), Matuszewska (lengyel), Zenis (szlovák).
DVTK Hun-Therm: Aho N. 7, CHARLES 15/3, LELIK 11/3, JOVANOVIC 20/15, Tadic 6: Csere: Kányási 6/6, Grigalauskyte 7, Tenyér. Vezetőedző: Völgyi Péter.
ACS Sepsi-SIC: M. Green 9/3, Hristova 11, Gereben 2, Nyström 5/3, JANKOVIC 8. Csere: PASIC 15/9, Amanu 4: Vezetőedző: Zoran Mikes. 
Völgyi Péter: – A második negyedet rontottuk el, három dologban hibáztunk, támadólepattónókat hagytuk ellenfelünknek, ziccereket rontottunk, eladott labdáink voltak, ezek eredményezték a félidőbeli döntetlent. A szünetben azt mondtam a csapatnak, ha ezekből egyet kizárunk, akkor győzünk, ha kettőt, akkor nagy különbséggel nyerünk. Összességében jól semlegesítettük az ellenfél erősségeit, olyan sebességet tudtunk produkálni, mint a decemberi Euroliga meccseken, és ennek köszönhetően könnyű gólokat tudtunk dobni. A meccs után a sport lényegét láthattuk, akik itt voltak, és átélték ezeket a felemelő pillanatokat, azok nem fogják ezt elfelejteni. Igyekszünk a folytatásból is a legtöbbet kihozni, előzetesen a 14. helyre rangsoroltak minket, és harmadikként jutottunk be a 8 közé, de dolgozunk tovább, hogy ettől is többet érhessünk el. 
Zoran Mikes: – Nem kezdtük jól a mérkőzést, de néhány dolgon változtatni tudtunk a második negyedben és sikerült a nagy hátrányt ledolgozni. A meccs második félében azonban nem voltunk elég agresszívak, a végére el is fáradtak a játékosaink. Gratulálok a Diósgyőrnek a 8 közé jutáshoz, a csarnok hangulata remek volt, ez a közönség, ez a klub, ez a város megérdemli, hogy Európában beszéljenek róla, sok ilyen helyre lenne szükség. Ezen az estén azt is jó volt látni, hogy a két szurkolótábor milyen szinergiában volt. 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában