Labdarúgás

2024.05.29. 15:08

Tippelje meg, hová mennek a futballbírók?

Ismét edzőtáborba vonulnak a vármegyei síposok és asszisztensek.

Dr. Varga Zsolt, egykori FIFA-jelvényes asszisztens, a vármegyei jb elnöke

Fotó: MZSP

Akik korábban jártak többek között Balatonmáriafürdőn és Agárdon, Bogácson és Füzesgyarmaton. Úgy százharmincan, de újabban már százhatvanan, vagy még többen vesznek részt a fizikai és a szellemi fejtágítójukon. És bármennyire hihetetlen, nehéz olyan helyet találni, ahol a szállás mellett megoldják a reggelit, az ebédet és a vacsorát, ráadásul előadótermet és sporttelepet is tudnak biztosítani – mindezt pedig ne az „isten háta mögött” és elfogadható áron, hogy a tagoknak ne kelljen ötven-nyolcvan ezer forintot fizetniük. Ezért természetesen beszáll a buliba az MLSZ vármegyei igazgatósága és a fekete ruhások egyesülete is.  
A hétfő esti, Miskolci Egyetemen tartott továbbképzésükön szóba került néhány város és szálláshely, de eltérő indokok miatt kiesett például Mezőkövesd és Párizs, a nyári olimpiai játékok faluja is, holott utóbbi azért vonzó helyszín lett volna valamennyiük számára – bár aki közülük küldést kap az ötkarikás viadalra, nyilván Franciaországba megy majd.  
Szóval így augusztus 2-4. között ismét Heves vármegye székhelyére, Egerbe utaznak szűkebb pátriánk ítészei, akik az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem komplexumaiban ütik fel a főhadiszállásukat. Fiatalok és idősebbek, hölgyek és férfiak, tisztségviselők és ellenőrök, országos és helyi meghívottak, médiamunkások és pártoló tagok lesznek ott. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában