Labdarúgás

2024.07.13. 09:55

Döntőbe jutott a Cigánd, a címvédővel játszanak

Az elődöntőket rendezték pénteken a 4. CISE Cup labdarúgó felkészülési tornán.

A Bacsó-Beton Cigánd SE (feketében) pénteken megnyerte az elődöntőt

Fotó: CISE

Ezen a hét végén rendezik meg a CISE Cup nemzetközi labdarúgó tornát, immár negyedik alkalommal. A Bacsó Beton-Cigánd SE NB III-as együttese által rendezett kupán ezúttal is négy csapat vesz részt, a címvédő, a romániai harmadosztályban szereplő CSM Olimpia Satu Mare gárdája mellett két szabolcsi klub második számú, a július végi NB III-as bajnoki rajtra készülő alakulata, a Kisvárda MG tartalék és a Nyíregyháza SFC tartalék. 
A meccsek az idén rövidebbek, a nagy hőség miatt a résztvevő együttesek 2x30 perces találkozókat játszanak. Az elődöntőket pénteken már megrendezték, ma a helyosztókra kerül sor.

4. CISE Cup, a pénteki elődöntők eredményei
Bacsó Beton-Cigánd SE – Nyíregyháza SFC tartalék 1-0 (1-0)
Cigánd, 100 néző. V.: Sohajda. 
Bacsó Beton-Cigánd SE: Márton Á. – Tóth M. (Szűcs D., 31.), Vass, Tóth G., Girdán, Kőrizs (Juhász D., 31.), Nikic, Motkó, Kovács N., Juhász M., Honchar. Vezetőedző: Igor Bogdanovic. 
Gólszerző: Kovács N. (35.). 
Kisvárda MG tartalék – CSM Olimpia Satu Mare (romániai) 0-0 – 11-esekkel: 5-6

A helyosztók programja, szombat
15.30 (bronzmérkőzés): Kisvárda MG tartalék – Nyíregyháza SFC tartalék
17.00 (döntő): Bacsó Beton-Cigánd SE – CSM Olimpia Satu Mare
19.15: Eredményhirdetés

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában