Helyi sport

2024.07.06. 15:46

A kapusok a mezőnyben is fociznak

Különleges történettel büszkélkedhet az egyik miskolci família.

Kolodzey Tamás

Engel György versenybizottsági elnök

Fotó: ÉM-archívum

A Magyar Labdarúgó Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Igazgatósága versenybizottságának elnöke régi motoros a szakmájában. Dr. Engel György harmincöt éve foglalkozik a futball ügyes-bajos dolgaival, így könnyű volt táncba hívni. 

 

A sorsra bízta

– Családi sztorival terhelten ültem a televízió képernyője elé, hogy végigszurkoljam a Spanyolország – Németország mérkőzést – kezdte az ismert hátországi tisztségviselő, majd feltárta a részleteket: – Izolda lányom és Tamás fiam Németországban él, míg Róbert fiam az ibériai országhoz tartozó Ibiza szigetén tölti mindennapjait. A mai, egyszerűen szédületes technikai vívmányok révén akkor beszélünk egymással, amikor csak akarunk, szóval mi hangban, írásban és élőképben is állandóan látjuk egymást. Amíg lehetett, addig valamennyien a mieinknek szurkoltunk, aztán a kiesésünk után a két említett nemzetre váltottunk, majd jött az egymás elleni csatájuk és jómagam itt mondtam csődöt. Ugyanis nem tudtam igazságot tenni, vagy a lelkem mélyén elrendezni a párharcot. Ennek következtében annak jegyében bíztam a sorsra a döntést, hogy focizzanak egy jót és nyerjen, akinek nyernie kell. Ezt az Európa-bajnokságot igencsak jellemzik a csattanók. A németek a rendes játékidő végén, a spanyolok meg a hosszabbítás hajrájában találtak a kapuba, így már soha nem tudhatjuk meg, hogy mit hoztak volna a büntetők. 

 

Iparos mérnökök

A versenybizottsági elnöknek azért tetszik a kontinensbajnokság, mert lüktetnek a meccsek, óriási a küzdelem és a mesterek által kiagyalt taktikai csaták is élvezetesek – de mégis van hiányérzete:

– Mérnöki pontossággal futballozó iparos férfiakat látok. Atlétikusak, fizikai szempontból fantasztikusak, nyilván elméletben is ötösre fújják a leckét, viszont nagyon kevés rögtönzést tapasztalok. A sakkozóktól hallottam, hogy a legkiválóbbak jellemzője az intuíció, vagyis az ösztönös megérzés, az egyénenként különböző mértékben megnyilvánuló veleszületett tudás képessége. Azt mindig imádtam, ha egy Bajnokok Ligája összecsapáson megindultak a csatárok, akik kiszámíthatatlanul cikáztak, majd úgy és oda lőttek, ahová senki nem várta. Mivel ilyen mozdulatokat eddig nem, vagy csak ritkán kaptam el, abban reménykedem, hogy a maradék találkozón kiterítik a farbát a világklasszisok. 

 

Kapusok és bírók

Arra a kérdésre, hogy mi a véleménye a portásokról és a játékvezetőkről, dr. Engel György így felelt: 

– A kapusok már nem csupán a védő-, hanem a mezőnyjáték hathatós részesei. Az rendben van, hogy kiütik a lövéseket, lehúzzák a beadásokat, megfogják a büntetőket, ezeken túl remekül passzolnak, cseleznek, lábbal is kiválóan kezelik a labdát. Kiveszik a magukét a teljes vertikumból, elméleti és gyakorlati szempontból is kulcsfiguráivá váltak a modern labdarúgásnak. Újra igaz a régi mondás, amely így kezdődött: végy egy jó kapust. A bírókról: torna vége felé már csak a legkiválóbbakat küldi az európai szövetség. Az új szabály bevált: mivel kizárólag a csapatkapitány kommunikálhat a dirigenssel, százak már nem csoportosulnak a spori körül, de azért még mindig akad, aki pár méterről üzenget. A VAR-ral kapcsolatban az az észrevételem, hogy valahogyan tudatni kellene a stadionokban várakozó szurkolók tízezreivel a döntéseket. Azt, hogy miért határoztak így, vagy úgy, de tudom, hogy a vágyam kivitelezhetetlen, hiszen nem lehet a holtidők után magyarázkodni a hangzavarban. A helyszínnek varázsa van, a képernyő előtt a fotelben ülve meg viszont mindent sok kameraállásból látunk, erre mondják, hogy valamit valamiért.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában