Rali

2024.07.14. 18:38

Velenczei az idei harmadik győztes

Az élmezőnyből többen is nehézségekkel küzdöttek, a nógrádi ralis viszont stabil teljesítménnyel nyert.

Velencei Ádám sokat lépett előre az éves pontversenyben is

Fotó: Marosréti Ervin

Csomós Miklós és Német Gábor után Velenczei Ádám is feliratkozott a futamgyőztesek közé ebben az esztendőben. A HUMDA Országos Bajnokság negyedik futamát ugyanis a szécsényi ralis nyerte meg. Második helyen a miskolci Német Gábor zárt, harmadikként pedig Osváth Péter fejezte be a hétvégét.

Velencei Ádám
Fotó: Marosréti Ervin

Többen rajtavesztettek

A végig aszfaltos körülmények között megrendezett Székesfehérvár Rallyn Csomós Miklós defektet kapott, amit a szakaszon kellett kicserélni, ezért jelentős hátrányba került. Ezt a folytatásban teljes mértékben nem sikerült ledolgoznia. Turán Frigyes egy kőfalnak ütközött, így csak szuperrally formájában folytathatta versenyt, míg a dobogóra esélyes Klausz Kristóf csúnyán összetörte az autóját.

Velenczei Ádám végül szűk 23 másodperces előnnyel zárt az élen, a diósgyőri harmadik és a pécsi második helyezés után Fehérváron idén először érezhette meg a győzelem ízét. A miskolci Német Gábor is értékes pontokat szerzett, amivel az összetett bajnoki cím kérdése is nyílt maradt. A magyar bajnokság a hosszabb nyári szünet után ősszel Győrben folytatódik, a szezonzárót pedig a Zemplén útjain bonyolítják le.

A Székesfehérvár Rally 2024 végeredménye

1. Velenczei Ádám, Vánsza Zsolt (Skoda Fabia Rally2 Evo) 1:02:57,6

2. Német Gábor, Németh Gergely (Skoda Fabia R5 RS) +22,8

3. Osváth Péter, Májer Dávid (Skoda Fabia R5) +1:59,5

4. Trencsényi József, Verba Gábor (Skoda Fabia) +2:11,1

5. Csomós Miklós, Nagy Attila (Skoda Fabia R5 RS) +3:16,4

6. Trencsényi Vince, Adorján Szabolcs (Skoda Fabia) +3:26,6

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában