Verseny

2024.07.15. 10:02

Aggteleki terepfutás, 2 km barlangi szakasszal

A különleges versenyre július 28-ig lehet kedvezményesen nevezni.

Szeptember 7-én lesz a verseny

Fotó: Magánarchívum

A szeptember 7-én, szombaton megrendezendő a XIII. Baradla Underground Trail elnevezésű aggteleki terepfutó verseny három – barlangi szakaszt is magába foglaló – hosszabb pályát kínál a sportág kedvelői számára. Az Aktív Magyarország Program által is támogatott eseményre július 28-ig lehet a legkedvezményesebben előnevezni.

Áthalad

A Baradla Underground Trail az egyetlen olyan verseny, amelynek pályája áthalad az Aggteleki Cseppkőbarlangon, útvonala pedig zömében az Aggteleki Nemzeti Parkon keresztül vezet.

A három hosszabb pálya egyaránt érinti a vörös-tavi középtúrát, ami a Baradla-barlang leghosszabb, 2300 méteres, villanyvilágítással ellátott, a világörökség részét képező szakasza. Színpompás cseppkőoszlopok, zászló-, függő- illetve állócseppkövek között vezet az út, elhaladva Magyarország legmagasabb állócseppköve, a 19 m magas Csillagvizsgáló mellett. A Sárkányfejet, valamint a barlang legnagyobb termét, a különleges akusztikájú Óriások termét is meg lehet csodálni futás közben.  A barlang teljes hossza ki lesz világítva, de az esetleges technikai problémák, illetve a sérülések elkerülésére és a járatok jobb beláthatósága érdekében, ajánlott minden versenyzőnek fejlámpát használnia ezen a szakaszon.

Négy táv, két helyszínen

A rendező Marathon Club Egyesület, a társrendező Miskolc Egészséges Ifjúságáért Alapítvány, valamint a verseny kiemelt technikai partnere, a Biennale Nonprofit Kft. aktivistáinak és a lelkes segítőknek köszönhetően a legfelkészültebbeket 9 órától a Baradla Undergound Trail 34,2 km-es, 730 méteres szintemelkedéssel nehezített távja várja. 

Ezt követően, 10 órától a Baradla Undergound Trail 15,1 km-es, „csak” 361 méteres szinttel „megspékelt” pályáján mérethetik meg magukat a sportemberek.

A 2 km-es gyermek futam 10.10-kor veszi kezdetét az aggteleki Baradla Camping hátsó bejáratánál kijelölt versenyközpontban, ahol mindhárom fenti táv rajtja és célja lesz.

Délután 5 órakor a Baradla-barlang Vörös-tói kijáratától 100 méterre jelölik ki a Baradla Undergound Trail 6 km-es, 186 méter szinttel kísért távjának versenyközpontját. Ott lesz a rajt és a célba érkezés is.

Valamennyi célba érkező egyedi befutóérmet és egy tányér meleg ételt kap.

Előnevezés

A kedvezményes előnevezésre a www.maratonclubmiskolc.hu  honlapon július 28-ig (a legkedvezőbb áron), illetve augusztus 25-én, 24.00 óráig van lehetőség. Nevezni a 15,1 km-es és 34,2 km-es távra 16 éves életkortól lehetséges.

A 6 km-es távon a 10 éves kor alatti versenyző csak szülői engedéllyel indulhat.

A rajtszámok átvételére, illetve a helyszíni nevezésre szeptember 7-én, szombaton, 7.00 és 9.45 között, az aggteleki kemping hátsó bejáratánál kialakított versenyközpontban, illetve 15.30 és 16.30 óra között, a Vörös-tavi parkoló mellett kijelölt rajt-cél területen lesz lehetőség. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában