Labdarúgás

2024.08.21. 10:03

Futballsípos sztori: a nagyapja és az apja örököseként megy előre

Bemutatkozott a Nemzeti Bajnokságban a miskolci futballbíró.

Az NB III-as labdarúgó bajnokság Észak-Keleti csoportja 4. fordulójában vezette élete első országos meccsét Bodnár Ádám, aki az 1–1-re végződött Kisvárda Master Good II – Debreceni VSC II mérkőzésen fújta a sípot.

Fábián Mihály a példaképe

– Ez a találkozó volt eddigi karrierem csúcspontja – kezdte a huszonhat esztendős sportember, majd így folytatta: – Tíz évvel ezelőtt vizsgáztam és most az egy évtizedes, megítélésem szerint alázatos és kitartó munkájára tehettem fel a koronát. A lehetőségért köszönettel tartozom az MLSZ Akadémia vezetőségének, a vármegyei játékvezetői bizottság elnökségének és a kollégáimnak a támogatásukért. Pályám során szerencsére még soha nem ért negatív élmény, ezt talán annak köszönhetem, hogy elöljáróim szerint kiemelkedő a szabályismeretem és az erősségeim közé tartozik a szóbeli fegyelmezés is. Példaképem az a Fábián Mihály, aki miskolciként érdemelte ki a FIFA-jelvényt, 2011-ben gólbíróként működött közre a londoni Wembley stadionban rendezett Bajnokok Ligája döntőjében, a közelmúltban pedig elnyerte az Oceániai Labdarúgó Szövetség VAR projekt menedzseri beosztását.

Jó tudni

Bodnáréknál családi hagyomány a sípolás. A múlt vasárnap debütált dirigens nagyapja, Bodnár István, valamint édesapja, Bodnár Róbert is eljutott az NB II-ig. Bodnár Ádámnak az a célja, hogy elérje ezt a szintet.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában