Labdarúgás

2024.08.10. 11:30

xG-ben jobbak voltak, de gólt még nem szereztek

Az évad első gólját, góljait szeretné megszerezni a Mezőkövesd Zsóry FC NB II-es labdarúgócsapata vasárnap.

A korábbi NB I-es gólkirály, Tóth Mihály a kispadról nem tud besegíteni csapatának a gólgyártásba

Fotó: Micheller Szilvia

Labdarúgó NB II, 3. forduló
Mezőkövesd Zsóry FCSzentlőrinc SE (Mezőkövesd, vasárnap, 19.00)
Tóth Mihály, a Mezőkövesd Zsóry FC vezetőedzője: – Hazai pályán játszunk, a 3. forduló következik, mi pedig szeretnénk megszerezni az első győzelmünket. Nem lesz könnyű feladatunk, hiszen ellenfelünk az első két meccsén egyaránt nyerni tudott, és ezek alapján egy masszív csapatra számítunk. Egy olyan együttesre, amelyik vélhetően kettőzött erővel áll bele a mérkőzésbe, hogy folytassa a jó sorozatát. Mi viszont szeretnénk elindulni felfelé, mert az eredmények eddig nem úgy alakultak, ahogy szerettük volna. Ahhoz, hogy nyerni tudjunk gólt, gólokat kell szereznünk. Helyzeteink, lehetőségeink az előző két fordulóban is voltak, de nem szeretnénk azzal foglalkozni, ami volt, ugyanis hiába voltunk jobbak az xG-ben, vagyis abban a statisztikai mutatóban, amely egy gólt eredményező gólszerzési lehetőség valószínűségét jelöli, nem tudtunk a kapuba találni. Ezen a héten még többet dolgoztunk, tettünk azért, hogy ezen változtassunk. Játékban látok előrelépést, de még tudunk fejlődni, a legfontosabb az, hogy eredményt kell produkálni. A keretünkben van olyan játékos, aki nincs száz százalékos állapotban, ez pedig befolyásolhatja akár a kezdőcsapat összeállítását is.

Az MZSFC várható kezdőcsapata: Juhász I. – Csirmaz, Varjas Z., Bora, Zachán – Zvekanov – Harsányi, Krausz, Cseri, Cibla – Szalai J.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában