Helyi sport

2 órája

Sajóbábonyi VSE: az NB III meg sem fordul a fejükben

Még négy együttes veretlen a vármegyei I. osztályban, közte a Sajóbábonyi VSE csapata is.

A labdarúgó vármegyei I. osztályban a múlt hét végén rendezték meg a 8. fordulót. A nyolc összecsapás közül azonban hetet bonyolítottak le, egy találkozó, a Hidasnémeti VSC – Sajóbábonyi VSE meccs elmaradt. Üveges Novella Inez, a hidasnémetiek csapatvezetője érdeklődésünkre elmondta, hogy betegségek miatt mondták le a találkozót.

Sajóbábonyi VSE
Mostanában van minek örülni a Sajóbábonyi VSE csapatánál Fotó: SVSE

Hétköznap nehéz

A hazaiak ugyan megpróbálták új időpontra áttetetni a mérkőzést, de ebbe a sajóbábonyiak nem mentek bele, így az MLSZ vármegyei igazgatóságának versenybizottsága dönt majd az ügyben.
– Valóban így történt, a HVSC részéről jelezték, több játékosuk beteg vagy sérült, így nem tudnak kiállni, és szeretnék, ha valamelyik hétköznap mennénk el hozzájuk – mondta Hronyecz Norbert, a bábonyiak elnöke. – Ez nekünk sajnos nem felelt, felel meg, mert hétköznap nagyon nehéz összeszedni a csapatot, hiszen ekkor mindenkinek meg van a maga elfoglaltsága, többnyire a munkája, ráadásul Hidasnémeti sincs éppen közel. Jó lett volna a pályán dönteni a pontokról, ám még egyszer mondom: sajnálom, hogy ebben most nem tudtunk partnerek lenni. Bízunk abban, hogy a versenybizottság számunkra kedvező döntést hoz.

Minél kedvezőbben a Sajóbábonyi VSE

A tabellára tekintve kitűnik, hogy a vármegyei élvonalban pillanatnyilag négy veretlen csapat is van: az Ózd-Sajóvölgye (5 győzelem, 3 döntetlen), az Emődi ÁIDE (4 gy/4 d), a BTE Felsőzsolca (3 gy/5 d), illetve a sajóbábonyiak (5 gy/2 d).
– A nyáron az volt az elképzelésünk, hogy hozzunk össze egy baráti brigádot, ami, úgy néz ki, sikerült – sorolta Hronyecz Norbert. – Csapatként tavaly sem funkcionáltunk rosszul, bár akkor az eredmények elmaradtak, ebben a szezonban viszont azt szeretnénk, ha ebben is jók lennénk. Akarunk erősíteni az egységen, örülök annak, hogy a játékosok tisztelik egymást, jó kedvvel járnak mind edzésre, mind a mérkőzésre, alig várják, hogy újra találkozzanak. Igazából nincs kitűzött konkrét helyezés, csak annyi, hogy legyünk minél kedvezőbb pozícióban a szezon végén. Örülünk annak, ami most van, ahogyan jelenleg állunk, ha nagyjából ezt a helyezést meg tudnánk tartani jövő májusig, akkor nem lennénk elégedetlenek.

A kupa főtáblájára

A nyáron hat új futballista érkezett a Sajóbábonyi VSE-hez: a kapus Kozák Dávid, aztán Lakatos Róbert, Titkó Krisztián, Filetóth Márk, Halicsku Tamás, illetve az egy éve Ausztráliába elment, és most visszatért Sebők Balázs.
– Az edzőnk, a játékos-edzőnk Németh Dénes, akinek kiváló a hozzáállása, példaértékű munkát végez ebben a kettős szerepben, úgy a pályán, mint a pályán kívül. Megjegyzem, az eredményekben nem utolsó sorban annak is szerepe van, hogy a játékosok a saját posztjukon jó teljesítményt képesek nyújtani, valamint van egymásért való küzdés, és alázat – nyilatkozta Hronyecz Norbert, akinek feltettük azt a kérdést is, hogy lehet-e bármikor újra az SVSE-nek NB III-as gárdája. – Az osztálylépés most egyáltalán nincs a gondolataink között, meg sem fordul a fejünkben. Persze, nagyon jó visszagondolni arra, hogy a közelmúltban voltunk két alkalommal is NB III-asok, de az egy másik kávéház. Nem mondjuk azt, hogy soha, de ebben a pillanatban nagyon messze vagyunk tőle. Reálisabb most az, hogy a jó vármegyei kupaszerepléssel kerüljünk fel a Magyar Kupa főtáblájára a 2025/2026-os szezonban. Ehhez egy sikerre vagyunk, áprilisban a Sajószentpéteren kellene majd túljutnunk, amire – nem lebecsülve őket – azért jó esélyünk van. MI

 

Beruházás
Az SVSE irányítója azt is közölte, hogy rövidesen beruházás indulhat a sporttelepükön:
– Mint jeleztem, jól akarunk szerepelni, azonban a prioritás az, hogy megvalósuljon két, MLSZ-es beruházás, két sikeres pályázatunk. Az egyik a centerpálya felújítását takarja, a másik öntözőrendszer-kivitelezést, a terv az, hogy jövő tavasszal a már megújult létesítményben tudjuk fogadni az ellenfeleinket – árulta el Hronyecz Norbert.

A vármegyei I. osztály élcsoportjának állása:

  1. Ózd-Sajóvölgye 18 pont
  2. Sajóbábonyi VSE 17 pont
  3. Mezőkeresztes VSE 17 pont
  4. Emődi ÁIDSE 16 pont 
  5. Edelény-Borsodszer 14 pont
  6. BTE Felsőzsolca 14 pont
Sajóbábonyi VSE
Rövidesen megújul majd a Sajóbábonyi VSE sporttelepe, a játéktér Fotó: SVSE

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában