Helyi sport

7 órája

Az Egyetemvárosban és környékén futottak a „Barátságon” - fotók

Huszonharmadik alkalommal rendezték meg a miskolci futóversenyt.

Szűcs István

A 23. Miskolci Barátság Maratont Miskolcon az Egyetemvárosban rendezték meg

Fotó: Vajda János

A 23. Miskolci Barátság Maraton Futófesztivált október 20-án, vasárnap az Egyetemvárosban és környékén rendezték meg. A mintegy négyszáz sportoló hat egyéni és egy váltó szám közül választhatott.

23. Miskolci Barátság Maraton a Miskolc
23. Miskolci Barátság Maraton a Miskolc, Egyetemi Körcsarnoknál
Fotó: Vajda János

A Miskolci Egyetem Körcsarnoka mellett kijelölt versenyközpontból elsőként, az óvodások rajtoltak el, majd az általános iskolák alsósai. Mindkét mezőnyt Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere, a verseny fővédnöke és Repka Attila, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye egyetlen olimpiai bajnoka indította útjára. A rendkívül lelkes gyermekek 800 méteren és 2400 méteren mérték össze tudásukat.

Harsányi sikere

Ezt köbvetően a maraton és a minimaraton mezőnye vágott neki a kilométerek gyűjtésének. A leghosszabb távot a sajóvámosi Sántha Norbert kezdte leggyorsabban, de a nyolc körös verseny második körétől a nyékládházi Harsányi Tamás állt az élre és a táv hátralevő részében már nem is engedte át az elsőséget, így ő lett az abszolút első. Az 5,25 km-es futam a rövid időn belül két maratont teljesítő Jedlinszki Gábor és a párizsi olimpián résztvevő, a Miskolci Egyetemen tanuló Spiller Tiziana sikerével zárult.

A félmaratonisták – egyéniben és váltóban – valamint a kismaratont választók délben sorakoztak fel a rajthoz, hogy dr. Koncz Zsófia családokért felelős államtitkárnak, a verseny fővédnökének a rajtjelére induljanak el.

A 21 km-es egyéni versenyben Kriston Bodnár László és Katona-Mező Ildikó volt a leggyorsabb. A négy tagú váltóknál a női abszolútban a Miskolci Sportiskola-Nomád terepfutó Suli kvartettje, míg férfi abszolútban az Armageddon bizonyult a legjobbnak. Ebben a kategóriában mérette meg magát a Miskolci Önkormányzat női és férfi váltója is, utóbbiban az egykori négyszeres olimpikon, ötszörös vb-ezüstérmes, Európa-bajnok birkózó, Deák Bárdos Mihályra két kör teljesítése várt. A kismaratonon Tóth Balázs Márton és Katona Korinna szakította át elsőként a célszalagot.

Valamennyi célba érkező egyedi befutóérmet kapott ajándékba.

A futók kerékpáros felvezetéséről Fenyvesi Ferenc, a Miskolci Road Cycling Club (MRCC) kiváló szenior versenyzője és klubtársa, Radics István gondoskodott a nap során. 

A 23. Miskolci Barátság Maraton Futófesztivál kiemelt támogatója Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata volt. A nagy hagyományokkal rendelkező eseményt idén is felkarolta az Aktív Magyarország Program. A rendező Miskolc Egészséges Ifjúságáért Alapítvány, a társrendező Marathon Club Egyesület, valamint a kiemelt technikai partner BIENNALE Nonprofit Kft. tagjai számíthattak a miskolci Sajó Autó, a Borsodi Friss, a Bon-Bon Kft., a Balajti Cukrászda, a HELL támogatására, de a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye közgyűlésének elnöke, Bánné dr. Gál Boglárka is ajánlott fel tárgyjutalmakat. A rendezői csapat különdíjjal jutalmazta az idén 60 esztendős Bogár Jánost, a hosszútávfutás legendáját, aki a maratonon a 6. helyet érdemelte ki. A legjobb miskolci férfi maratonistának járó „id. Szűcs István-emlékdíjat” idén a negyedik helyen végzett Karancsi Sándor vihette haza. A verseny együttműködő partnere volt a Miskolci Egyetem Sportközpontja, a Tiszaújvárosi Triatlon Klub, a Polgárőrség diósgyőri csoportja, a Miskolci Egyetemi Atlétikai és Futball Club és a Nomád Sport Alapítvány.

A részletes eredményeket itt lehet megtalálni.

Pannával és Pannáért is futottak
Az idei Barátság Maraton jótékonysági programmal is kiegészült. A 4 éves koráig teljesen egészséges, de azóta, 6. éve (!) súlyos betegségben szenvedő, több hazai és külföldi műtéten átesett és újabb műtétre váró miskolci kislány, Panna gyógykezelését segítették elő a versenyre is meghirdetett gyűjtési akcióval, és az erre a célra kihelyezett gyűjtőládával. Panna, aki egyébként 2 és 3 éves korában – még egészséges kisgyermekként – szülei kíséretében már indult a Barátság Maratonon, ezúttal is ott volt a versenyen, ahol testvére, Bence futva, ő pedig édesapjával, egy speciális tolókocsiban teljesítette a minimaraton távját.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában