Helyi sport

17 órája

Lehmann Csongor ötödik lett a világbajnoki összesítésben

A világbajnoki széria versenysorozat idei utolsó megméretésén hatodik lett az újvárosi triatlonos.

Szűcs István

Lehmann Csongor (balra) ismét a világelitben ért célba

Fotó: Magánarchívum

Az idei világbajnoki széria versenysorozat (WTCS) vasárnap, Torremolinos-ban megrendezett nagy döntőjén elért 6. helyével a világbajnoki sorrendben az 5. pozíciót érdemelte ki Lehmann Csongor, a Tiszaújvárosi Triatlon Klub újdonsült Európa-bajnoka, mely a magyar triatlon eddigi legjobb vb-helyezése az elit kategóriában!

A spanyolországi városban olimpiai táv – 1,5 km úszás, 40 km kerékpározás és 10 km futás – várt az igazán veretes mezőnyre.

– A sikeres franciaországi elit Európa-bajnokság nem álltunk le, már másnap elutaztunk a spanyolországi magaslati edzőtáborba, ahonnan csak a vb-döntő előtt pár nappal jöttünk le – tekintett vissza a verseny előzményeire és annak alakulására Lehmann Csongor. – Az úszást az első húszban fejeztem be, de nem voltak köztünk nagy különbségek. A kerékpározás elején történt bukás miatt öt versenyzőnek sikerült elszakadnia tőlünk. Mivel a nagy odafigyelést igénylő, kritérium jellegű, körönként 10 kigyorsítást megkövetelő kerékpározás közben nem volt akarat a menésre, pedig ott volt velünk az olimpiai bajnok, Alex Yee és több honfitársa is, a futás megkezdésekor bő egy perc hátrányt mutatott az óra. A futás első körének tempóját én diktáltam, majd amikor a francia Conninx markánsan élre állt, onnantól kezdve közeledtünk a vezető ötösre. Az utolsó körben sikerült megelőzni a világbajnok Vincent Luist is. A folytatásban a többi francia menővel hadakoztam. Nagyon brutális volt a futás, melynek végén az én esetemben 29:35 percet mutatott az óra, aminek nagyon örültem. Ez az idő mindössze 20 másodperccel maradt el a mezőny jelenlegi legjobb futójának, az olimpiai bajnok, és most már világbajnok Alex Yeenek az idejétől, ami biztató számomra, a jövőre nézve. Előzetesen a top5 volt a cél a versenyen, ettől csak pár másodpercre voltam, de teljesen elégedett vagyok, hiszen az összesítésben sikerült lefelezni a tavalyi 10. helyezésemet. A legjobb négy versenyen begyűjtött pontszámok összesítése alapján az 5. helyen zártam. Amennyiben tartani tudom ezt tendenciát, jövőre meglehet az elit vb dobogó is. Boldog vagyok, hogy a rendkívül sok munka ezúttal is meghozta az eredményét. Az olimpiával együtt hosszú és nagyon intenzív szezonom volt, melynek a végén sem lehetett kiengedni, nagy volt még a nyomás, de sikerült az elvárásoknak megfelelően teljesíteni. Most természetesen jöhet a pihenés, majd édesapámmal, klubedzőinkkel és kiváló klubtársaimmal együtt folytatjuk a munkát.

Mindhárman jól mentek 

A vb-sorozat idei záróeseményén Párizs olimpiai bajnoka, a brit Alex Yee ugyan csak harmadik lett, de ez is elég volt ahhoz, hogy duplázzon és megszerezze a világbajnoki címet is.

– A magyar csapat nagyon elindult, az egyik eredmény vitte a másikat – értékelt röviden Lehmann Tibor, a Tiszaújvárosi Triatlon Klub elnök-vezetőedzője, a Magyar Triatlon Szövetség szakmai alelnöke. – Nem mindig van ez így, de a sors általában döntetlenre játszik. Ami bennünket illet, nagyon jó volt a felkészülésünk és itt, Torremolinosban is nagyon jól működött minden. Mindhárom versenyzőnk jól ment, a junior korcsoporttól búcsúzó Kovács Gyula is, akit sajnos pályatévesztés miatt kizártak. A két vb-bronzzal korosztályt váltó Kiss Gergely hosszútávú célja a 2028-as Los Angeles-i olimpia. Jó úton jár, hiszen már a világranglista 52. helyén áll. Kisebbik fiam, Csongor sem véletlenül van a világranglista top5-ben. Rendkívül magas szintű teljesítményével az eddiginél is nagyobb tisztelet harcolt ki magának a legjobbak között, ami az önbizalmának sem tesz rosszat. Persze lehetnek majd nehézségek, de azért dolgozunk, hogy ezeket is leküzdjük és bizonyítani tudjunk Los Angelesben.

Eredmények
Világbajnoki széria versenysorozat, záró verseny, elit férfiak (59 induló): 1. Hayden Wilde (új-zélandi) 1:42:22 óra, 2. Leo Bergere (francia) 1:43:24, 3. Alex Yee (brit) 1:43:50, …6. Lehmann Csongor (magyar) 1:44:08, …29. Dévay Márk (magyar) 1:47:05.
Világbajnoki összetett végeredmény: 1. Alex Yee (brit) 4069,53 pont, 2. Leo Bergere (francia) 3728,33, 3. Hayden Wilde (új-zélandi) 3726,40, …5. Lehmann Csongor (magyar) 2810,69.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában