Rossz szereplés: búcsúzó mester

1980 nyara fordulópont volt a DVTK és vezetőedzője, Szabó Géza életében. A szakembert több NB I-es csapattól megkeresték, ám ő úgy döntött, hogy marad Diósgyőrben. Utólag már bölcsebb az ember, lehet, hogy jobb lett volna az MNK-győzelem után búcsúzni, hiszen 1973 nyara óta zsinórban hét évig dolgozott a vasgyári csapatnál, és az edzők ilyen hosszú időt általában nem szoktak egy csapatnál eltölteni. A maradás mellett szólt viszont az, hogy a Magyar Népköztársasági Kupa megnyerésével a DVTK ismét kiléphetett a nemzetközi porondra, és a Kupagyőztesek Európa Kupájában indult. Ez pedig nagy kihívás játékosnak, edzőnek egyaránt. Nos, a KEK- szereplés nem úgy alakult, ahogyan azt a klubnál elképzelték. A sorsolás sem kedvezett, hiszen a DVTK-nak már a selejtezőben pályára kellett lépnie, ellenfele a nagy múltú, sokszoros skót bajnok Celtic volt. Skócia egy esztendővel korábban szerencsét hozott a Diósgyőrnek, hiszen a csapat idegenben 1-0-ra legyőzte a Dundee Unitedet, és továbbjutott. A Celtic viszont keményebb diónak tűnt. Az első meccsen, Glasgowban katasztrofális, 6-0-s vereséget szenvedett a DVTK, ezzel gyakorlatilag el is dőlt a párharc. A szeptember 3-i visszavágón már csak a becsületéért küzdött a gárda, és ennek meglett az eredménye, Görgei János két találatával – egygólos hátrányból fordítva – 2-1-re nyert a Diósgyőr. Íme a győztes csapat összeállítása: Szabó L. – Szántó, Néder, Kerekes, Teodoru B. – Oláh, Fükő, Görgei – Szlifka (Czél), Magyar B. (Teodoru V.), Borostyán.

DVTK: változások a keretben

Ez volt egyébként 1980 őszén az első sikerélménye a DVTK-nak, amely borzasztóan kezdte a szezont: a Celtic elleni visszavágóig öt bajnokit játszott, és mind az ötöt elveszítette. Tehát nemcsak a KEK-ből való kiesés, hanem a tragikus bajnoki szereplés miatt is rossz volt a hangulat a csapatnál.
De miért esett ennyire vissza a DVTK? A legfontosabb ok az volt, hogy nyáron meggyengült a keret. Különösen a védelem, ahonnan három meghatározó játékos távozott. Salamon Józsefnek lehetősége volt külföldre igazolni, a védő a görög PAOK Szaloniki légiósa lett. Salamon az előző (1979/80-as) bajnokság végén is bekerült az ,,Év csapatába" (Zsiborás – Paróczai, Salamon, Komjáti, Magyar – Nyilasi, Csapó, Tóth A. – Fazekas, Szabó J., Kuti), a Népsport osztályzatai alapján zsinórban negyedszer lett a legjobb középhátvéd, nem csoda, hogy nagyon hiányzott a védelemből. Kutasi László hazatért Szegedre, az előző évben, kevesebb játéklehetőséget kapó Váradi Ottó Nyíregyházára igazolt. Az összeszokott, ma már legendás Szántó, Salamon, Váradi, Kutasi védelemből tehát egyedül Szántó Gábor maradt meg hírmondónak. Távozott a csapat leggyorsabb játékosa, Szalai István, valamint Koleszár György és Grolmusz Gyula is eligazolt. A nyáron egyedül Néder István érkezett Tatabányáról, neki kellett pótolnia a védelem tengelyében Salamont. Az is gondot okozott, hogy Tatár György megsérült, ő nemcsak a Celtic elleni KEK-meccsekről hiányzott, hanem az első hét bajnoki találkozóról is. A zsinórban elszenvedett öt vereség után a csapat még Tatár nélkül ért el döntetlent Debrecenben (0-0), és győzte le otthon az MTK-t (3-1), majd jött a ZTE elleni diósgyőri találkozó, amelyen a végre felépült Tatárral 3-2-re nyert a DVTK.
A Volán elleni korábbról elhalasztott mérkőzésen egy pontot sikerült szerezni, majd a következő meccsen Tatár góljával 1-0-ra győzött a Diósgyőr Tatabányán (érdekesség, hogy az ezüstérmes- ként zárt Bányásznak a bajnokságban ez volt az egyetlen hazai veresége!), és úgy tűnt, hogy kilábalt a gödörből, végre elkerült a kiesést jelentő pozícióból. Zsinórban hét meccsen maradt veretlen a gárda, ám ekkor jött a Videoton elleni hazai mérkőzés, és Verebes József csapata (merthogy ekkor ő volt a Vidi edzője) Burcsa Győző góljával 1-0-ra győzött Diósgyőrben. A hátralévő mérkőzések közül mindössze egyet, a Nyíregyháza elleni összecsapást sikerült megnyerni, és a félév végén, a 20. forduló után (merthogy három meccset a tavaszi szezonból előrehoztak decemberre) a 15. helyen állt a csapat.

Némi keserűség

December 20-án a későbbi bajnokot, a Ferencvárost fogadta a Diósgyőri VTK, a két együttes 13 ezer néző előtt 0-0-t játszott egymással. A Diósgyőr ekkor az alábbi összeállításban szerepelt: Szabó L. – Kádár, Tatár, Néder, Teodoru B. – Oláh, Szántó, Fükő – Borostyán (Czél), Szlifka (Fekete), Szemere. Mint később kiderült, ezen a mérkőzésen ült utoljára a DVTK kispadján Szabó Géza. 1981. január 2-án ugyanis az elnökség közös megegyezéssel – szerződést bontott vele.
,,Akkor persze fájt a döntés, hiszen úgy éreztem, hogy egy jó téli felkészüléssel a tavaszi szezonban sokat léphetünk előre a táblázaton – mondta Szabó Géza. – Némi keserűség volt bennem, de ez aztán elmúlt, és később természetesen a sikerekre, a győzelmekre, a szépre emlékeztem vissza. Igazán jó volt Diósgyőrben edzősködni, szerettem a várost, a szurkolókat, a labdarúgókat. Remek volt a hangulat, a játékosok közötti barátság, összetartás is az egyik titka volt a jó szereplésünknek. Büszke vagyok arra, hogy e patinás klubnál ilyen tehetséges futballistákkal dolgozhattam együtt, és el tudtam fogadtatni velük a sokszor már emberfelettinek tűnő munkát. Boldog születésnapot kívánok a száz éves DVTK-nak, és remélem, hogy a következő száz esztendőben is hasonló sikereket ér el a csapat, mint edzősködésem alatt!"