szenzációs műtét

2019.06.14. 11:30

A hangprotézisével énekelhet is a beteg

Sajtónyilvános műtéti beavatkozást végeztek csütörtökön a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Fül-, Orr-, Gégészeti és Fej-, Nyaksebészeti Osztályán. Az eljárásban a teljes gégeeltávolítás mellett hangprotézist ültettek be. Az operáción ott voltak munkatársaink is.

Lapunk fotóriportere is ott lehetett a műtőben

Fotó: Ádám János

 

Dr. Révész János főigazgató elmondta: kórházuk a betegforgalmi adatok alapján az ország második legnagyobb kórháza, de nagyon fontos, hogy ne csak a mennyiségi betegellátás területén legyenek az elsők között, hanem minden olyan eljárást mielőbb meghonosítsanak, ami a betegek érdekeit szolgája. Igyekeznek az ezekhez szükséges forrásokat megszerezni, ennek része az is, hogy az ilyen magas szintű szakmai beavatkozásokat megismertethetik a közvéleménnyel – hangsúlyozta a főigazgató.

Kiforrott technika

Dr. Karosi Tamás osztályvezető főorvos, címzetes egyetemi tanár elmondta: a sajtó elé tárt beavatkozás nem az első műtét. Sajnos sok esetben szükséges a gégeeltávolítás, és ilyenkor fontos képességét veszíti el a beteg, a kommunikációs képességet – hangsúlyozta. A műtét különlegessége, hogy az eltávolítás után hangprotézist ültettek be, ennek segítségével a páciens rövid időn belül visszanyeri beszédképességét. Az eljárással a beszéd minőségét illetően sokkal jobb eredményt tudnak elérni, hosszabb a hangtartás, eredeti beszédhangjukat is visszanyerik, akár énekelni is tudnak – fejtette ki a főorvos.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában