2020.04.09. 13:25
A profi bírók is megsínylik a járványt
A koronavírus-járvány pénzügyi következményei a profi labdarúgó játékvezetőket is érintik, sokaknak a teljes bevételük kiesik ebben az időszakban.
Knut Kircher korábbi bíró azt nyilatkozta, a Bundesligában dolgozó játékvezetők a jelenleg érvényben lévő szabályozás szerint hetente egy-két napon vállalhatnak más munkát, de akik nemzetközi meccseken is bíráskodnak, azok a játékvezetés mellett mással nem foglalkoznak.
„Kicsi azoknak a bíróknak a létszáma, akiknek rugalmas a szerződésük a munkáltatójukkal, és most többet dolgozhatnak a rendelkezésükre álló idő miatt”
- mondta Kircher.
A német labdarúgó-bajnokságban mérkőzésenként 5000 euró körüli bért kap egy játékvezető.
„A profi bírók esetében a bevételük jelentős része kiesik most”
- jelentette ki Ronny Zimmermann, a német szövetség (DFB) játékvezetőkért felelős alelnöke utalva arra, hogy az európai kupasorozatok szintén szünetelnek, így
a bírók csak az egy szezonra szóló fix fizetést kapják meg, amelyet öt részletben utalnak át nekik.
Utóbbi összeg egy olyan német játékvezető esetén, aki nemzetközi összecsapásokon is bíráskodik, nagyjából 80 ezer eurót jelent.
Forrás: MTI
Járvány
- Magyarországon is azonosították a koronavírus új variánsát
- Megszűnik a heti adatszolgáltatás
- 6 millió 422 ezer a beoltottak száma, 42 az új fertőzötteké
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 47 az új fertőzött és elhunyt 2 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 92 az új fertőzött és elhunyt öt beteg