Kazincbarcika hírei

2019.02.13. 14:41

A spártaiak otthonra találtak megyénkben

Kazincbarcika – Hivatalos: ismét Kazincbarcikára érkezik idén a Spartan Race egyik versenye.

Kazincbarcika – Hivatalos: ismét Kazincbarcikára érkezik idén a Spartan Race egyik versenye.

Már tavaly novemberben beszámoltunk róla: kétnapos megmérettetéssel térhet vissza 2019-ben Kazincbarcikára a Spartan Race. Ahogyan ismert, a városban 2017-ben már rendeztek Spartan Supert. Szitka Péter polgármester azt mondta, mivel a szervezők elégedettek voltak, a tárgyalásokat folytatták. Az idei megyei verseny most már hivatalossá vált, hiszen a Spartan Race Hungary nyilvánosságra hozta a 2019-es versenynaptárát, amely szerint márciusban Nagykanizsa, júniusban Eplény, míg októberben Kazincbarcika ad otthont egy-egy jelentősebb versenynek. Barcikára október 5-én és 6-án egy Spartan Beast és Sprinttel tér vissza a versenysorozat, de mindkét nap lesz gyerekfutam, azaz Kids is. Ez azt jelenti, hogy zsinórban a harmadik évben lesz megyénkben futam, hiszen a 2017-es kazincbarcikai verseny után tavaly Miskolc adott otthont nyolcezer spártai embert próbáló küzdelmének.

ÉM-HI


[related-post post_id="4018597"]

[related-post post_id="3521998"]

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!