"Az élet börtön, a kép szabadság"

Feszélyezi önt, ha dícsérik?

Fejér Ernő: Engem minden feszélyez. Hiszen a képzőművészetet személyes, magán jellegű tevékenységnek fogom fel. Már nagyon régen kielégít az, hogy ezt én magammal vívódva vagy megoldom vagy sem. Éppen ezért kevésbé fontosnak tartom, hogy ez most kiállításon vagy éppen könyvben megjelenik.

De mégis megjelent, mindezek ellenére miért?

Fejér Ernő: Mert van egy Gera Mihály nevű – a fotográfus szakmában rendkívül ismert – szerkesztő. Ő pályázott, intézett mindent. Ha rajtam múlik akkor nincs semmi, illetve a semmi se van...vagyis vannak a műveim, otthon.

Miért nem szeretné megmutatni az alkotásait?

Fejér Ernő: Nagyon régen benne élek a képzőművészet mindhárom részében. Hiszen egykor kiállításszervező, rendező voltam, másrészt mint alkotó is jelen vagyok, harmadrészt, galériás tapasztalatokat is szereztem. Tehát ismerem ezt a területet, és nincs jó véleményem róla. A másik ok, hogy tágra nyílt a civilizációs és kulturális olló. A kultúra  kiüresedése is egyfajta kultúra, de ezzel, akik alkotók vagyunk, nem tudunk mit kezdeni. Fontos megjegyeznem, arra büszke vagyok, hogy olyan példányszámban jelent meg az Üzenőfüzet, mint anno József Attila versei...azaz kis példányszámban, talán 500-ban. Manapság óriási mennyiségű könyv jelenik meg és szerintem ezek többsége "látványkönyv". Az emberek nem olvasnak, a világos, az egy értelmű – így különírva –dolgokat kedvelik. Az a fajta gondolkodás, amit én is és kortársaim nagy része is megvalósít, viszont műveltségi alapokra szorítkozna. Ezek az alapok hiányoznak, ezt nem kell magyaráznom...szenvedünk is tőle.Ma a képernyő szellemi és vizuális tartalma  a mérce.

Zavarja a kispéldányszám?

Fejér Ernő: Nem, egy példány is kielégített volna, hiszen azáltal már dokumentálva van annak a jéghegynek a csúcsa, amit én csináltam. Nem akarok többet, ez vagyok én.

Csupa ellentmondás: hiszen nem akarja a közönség ellé vinni az alkotásait, miközben az album címe, Üzenőfüzet...Kinek üzen akkor?

Fejér Ernő: Üzenni? Nem is tudom, kinek.Talán múltbéli szellemi rokonaimnak. Korábban úgy írtam le, üzengetek a sebhelyes időnek. J.Menzel: "Szigorúan ellenőrzött vonatok" c. filmjében van egy jelent: az állomás főnök feláll a WC-ben és a szellőző ablakon mondja el az erkölcsi dörgedelmeit. Egy kicsit én is így érzem magam, a lichthof  aknán át üzengetek...

És mit üzen?

Fejér Ernő: Végülis azt, hogy beszorulva a két ismeretlen közé - ami a születés és a halál - , szellemileg és spirituálisan kellene eltölteni az időt , s nem oktalan fogyasztóként ,tömegkultúrában.  Persze nem kell feltenni a végső létkérdéseket, mert ezekre nincsenek válaszok. Azt gondolom, az időnk eltöltése csak következetesen növekvő műveltség-minőség irányába lehetséges, ellentétben azzal, ahogyan ezt most anyagi irányban megéljük. Persze ez idea ,olyan spanyolviasz, amit nem én találtam fel.

Az Üzenőfüzet nemcsak képekből áll, ha jól tudom vannak írások is...azok mikor jelennek meg?

Fejér Ernő: Soha, nem arra szántam az "Üzenőfüzetek" cimű az írásokat. 1979 óta írom, jelenleg 26. kötetnél tartok. Ezek inkább a létezésnek való nekifeszülést levezető „pszichiátriai” jegyzetek.

Hogyan alkot?

Fejér Ernő: Elsőként az intuíció jön, ezután elkészítem a vázlatokat, majd megvárom azt a pillanatot, amikor újból elkezd izgatni a téma. Tehát a munkafázisok között várakozás van, hogy megérjen a gondolat. De mikor elkezdem csinálni általában felrúgom a vázlataimat, elkezd külön életet élni a történet.

Ugyanazt kérdezem: hogyan alkot? Most abban az értelemben, hogy reggel felkel, stb.... mi a napi menete?

Fejér Ernő: Felkelek és borzasztóan odavagyok attól, hogy ki kellett lépnem az én nagyon jó álom-mozimból.

Álmodik?

Fejér Ernő: Nagyon jókat. A rosszak is jók. Még Fellininek is tetszene.

Emlékszik is ezekre az álmokra?

Fejér Ernő: Van, amikor felejtem, de nagyon igyekszem ezeket memorizálni és lejegyezni.Ezért reggel mindig csöndet kérek. Ezek az álmok nem inspirálnak a munkámban, de nagyon szép mozik. Azt felfedeztem, hogy azért ezeket a fantasztikus képeket mindig konkrét mag indítja el, ami mondjuk előző nap történt velem, de a tudatalatti , mint jó dramaturg mindent átir , s alig kihámozhatóvá válik az eredeti történet.

Ezek a képes üzenetek már a műteremben megszületnek vagy csak a fotón vállnak azzá, amit az alkotó szeretne?

Fejér Ernő: A „csendéleteket” makettként felépítem, szép lassan. Nagyon pici helyen dolgozom, mondhatni, cellában. Ez a szó tetszik is. Egy régi szövegben azt írtam, hogy a szűk tér miatt, a tettes  és az áldozat – azaz én – a képen  összekeveredik. Ezért én is rajta vagyok  képeim egy részén, belekerülök. A kint-bent helyzet.

N. Szántó Rita