Washington/London (MTI) - Óriási mágneses hullámok hevítik a Nap koronáját - derítette ki egy nemzetközi kutatócsoport; a vizsgálat révén a tudomány közelebb került a napciklus megértéséhez, valamint annak megfejtéséhez, hogy központi csillagunk miként gyakorolja hatását a Földre - olvasható a ScienceDaily tudományos hírportálon.

A napkorona a Nap atmoszférájának külső, a fotoszféra és kromoszféra feletti tartománya. Ez a naplégkör legritkább rétege, ezért fénye annyira halvány, hogy a földfelszínről csak napfogyatkozás alkalmával észlelhető. Hőmérséklete több millió fok, míg a Nap felszínén "alig" 5727 Celsius. Ötven éve keresik tudósok a választ arra, hogy a viszonylag "hűvösebb" felszín hogyan hevítheti így fel a felette lévő tartományokat.

Már régóta feltételezik, hogy a Nap a mágneses tér különböző hullámok formájában továbbítja az energiát a felszín alól a koronába, ahol az szétszóródik és növeli a plazma hőmérsékletét. Emiatt a koronában lévő részecskék között jelentős számban vannak olyanok, amelyek sebessége nagyobb a szökési sebességnél, ezért ezek a részecskék kifelé áramlanak, ez az áram a napszél. Ennek következtében a Nap másodpercenként körülbelül egymillió tonnányi tömeget veszít.

Az Amerikai Nemzeti Légkörkutató Intézet (NCAR) által vezetett vizsgálatban a Lockheed Martin napfizikai és asztrofizikai laboratórium, az Oslói Egyetem, valamint a Leuveni Katolikus Egyetem tudósai vettek részt, akik a NASA napfigyelő műholdjának (Solar Dynamics Observatory) felvételeit elemezték. Mint kiderült, ezek az úgynevezett mágneses oszcillációk sokkal erősebbek, mint korábban feltételezték, elég energiával rendelkeznek ahhoz, hogy felhevítsék a napkoronát több millió fokra, s hogy kilövelljék a töltött részecskéket, amelyek az egész Naprendszerre hatással vannak.

Ezért lövell forró anyag a Napból

"Immár értjük, hogy miként lövell fel a forró anyag a Nap belsejéből, miként képződik a napszél. A koronából kiáramló napszél és energia határozza meg, hogy mennyi ibolyántúli sugárzás éri a Földet, ez váltja ki a geomágneses viharokat, amelyek zavarokat keltenek az energiaellátásban és telekommunikációban" - hangsúlyozta a kutatást irányító Scott McIntosh.

Az új kutatás a mágneses oszcillációkra, a 2007-ben felfedezett úgynevezett Alfvén-hullámokra összpontosított, amelyek a Nap felszínéről a koronába juttatják az energiát. Ám míg a négy évvel ezelőtti megfigyelések azt valószínűsítették, hogy az Alfvén-hullámok amplitúdója 0,5 kilométer másodpercenként, vagyis túl kicsi ahhoz, hogy több millió fokra felhevítse a napkoronát, és "útnak indítsa" a napszelet, most kiderült, hogy a mágneses oszcilláció százszor erősebb, másodpercenként 20 kilométer. A hullámok jól láthatók a műhold nagyfelbontású felvételein, ahogy kiváltják a forró anyag kilövellését (szpikulákat).

A vizsgálat az Alfvén-hullámok és a szpikulák közötti kapcsolatra is fényt derített, megmutatva, hogy az oszcillációk mintegy "meglovagolva" a szpikulákat juttatják el az energiát a Nap belsejéből a koronába.

"A műholdfelvételeken első ízben figyelhetjük meg, hogy miként mozog az anyag és az energia a Nap légkörén keresztül" - hangsúlyozta Scott McIntosh, aki szerint a 2010-ben felbocsátott Solar Dynamics Observatory mintegy "mikroszkópként" szolgál a napfizikusok számára. A műhold, amely 12 másodpercenként készít felvételeket különböző hullámhosszokon, akár 500 kilométeres képződményeket is képes megkülönböztetni. A kutatásról a Nature-ben jelent meg tanulmány.