Lépésről lépésre halad a roma holokauszt burgenlandi emlékeinek kutatása

Bécs, 2013. február 20., szerda (MTI) - Nagy késéssel indult a roma holokauszt burgenlandi emlékeinek kutatása, de hatvan év után is kerülnek elő újabb és újabb dokumentumok - mutatott rá egy burgenlandi történész szerdán a Balassi Intézet - Collegium Hungaricum Bécs és a Bécsi Wiesenthal Intézet (VWI) közös rendezvényén elhangzott előadásában.

Gerhard Baumgartner a lakompaki (Lackenbach) roma koncentrációs tábor történetével kapcsolatos kutatásairól számolt be.

A lakompaki a legnagyobb roma koncentrációs tábor volt a Harmadik Birodalom területén - mondta.

A tábort 1940-ben létesítették kényszermunkások átmeneti gyűjtőtáboraként, és egészen 1945-ig működött.

Fennállása alatt mintegy négyezer romát tartottak ott fogva. Közülük két-háromezer embert később más koncentrációs táborokba, illetve a lódzi gettóba hurcoltak tovább.

Gerhard Baumgartner kiemelte: csak nagyon pontatlan becslések vannak arra vonatkozóan, hogy egy időben hány ember lakott a táborban. A jelenlegi ismeretek szerint különböző időszakokban 200-800 fő között mozoghatott a számuk. A táborlakók kevesebb, mint a fele ismert név szerint, és nem tudni azt sem, hogy hányan élték túl.

Rámutatott, hogy az 1960-as évekig egyáltalán nem foglalkoztak a romák és szintik üldöztetésével. 1961-ban ítéltek meg először kártérítést túlélőknek, és csak 1988-ban ismerték el őket, illetve családjaikat a kártérítési igények terén más üldözöttekkel egyenrangúaknak - mondta a történész.

A hiányos ismeretek másik oka az, hogy nagyon kevés dokumentum áll rendelkezésre - mutatott rá Gerhard Baumgartner. Példaként említette, hogy a kutatások egyik fő forrása sokáig az a tábornapló volt, amely csak másolatban, rövidített formában maradt fenn. Mint mondta, ez a napló megszépítve tükrözi a valóságot: a túlélők beszámolóiban szereplő büntetéseket, bántalmazásokat nem rögzítették benne.

Az újabb kutatások feltárták például a tábor négy vezetőjének nevét és azt, hogy létesítését Bernhard Wilhelm Neureiter, a náci párt Alsó-dunai Körzetének tisztviselője kezdeményezte.

A további kutatások egyik fő forrásaként a burgenlandi települések irattárai szolgálhatnak, de a legutóbbi időben kerültek elő magántulajdonból is dokumentumok.

Szász Anna Lujza szociológus, az Európai Roma Kulturális Alapítvány (ERCF) nonprofit szervezet kuratóriumi tagja azt vizsgálta előadásában, Omara (Oláh Mara) roma festőművésznő példáján keresztül, hogyan jelenik meg a roma holokauszt emlékezete a roma képzőművészek alkotásaiban.

Ahhoz, hogy az emlékezet ne vesszen el, negyven éven belül valamely "külső hordozóra" kell azt átvinni, legyen az írott feljegyzés, film vagy képzőművészeti alkotás - emelte ki az MTI-nek.

Felmerül a kérdés, hogy milyen lesz a holokauszt emlékezete, ha már nem élnek az egykori túlélők - mutatott rá Szász Anna Lujza.

A "másodlagos tanúk", vagyis a második, harmadik generáció egyrészt az általa megismert elbeszélésekre épít, de a saját értelmezéseiket is felhasználják. "Ezek a művészek felelős, esztétikailag és politikailag is fontos munkát végeznek" - jelentette ki a szociológus.

- MTI -