Húsvéti népszokások Lengyelországban

Budapest, 2013. március 30., szombat (MTI) - A népi és vallási szokások gazdag tárházával ismerkedhet meg azok, akik húsvétkor látogatnak Lengyelországba.

A legkülönlegesebb Lengyelországban a nagyszombat, az étel megszentelésének napja. Régebben az ételeket a papok otthon áldották meg. Manapság az emberek minden fontosabb ételből tesznek egy keveset egy kosárba - így süteményt, pékárut, kolbászt, szalonnát, fűszereket, tormát, sót és hímes tojást -, amelyet kézi hímzésű, fehér kendővel takarnak le és az egészet áldásra a templomba viszik.

A pisanki, a hímes tojás általában egyszínű. Olyan színezékbe mártják, amely növényektől vagy zöldségektől, például a hagyma héjától lesz színes. A tojáson látható mintákat viasszal viszik fel, a legrégebbi motívumok a Nap, a Hold, a csillagok voltak.

Húsvétvasárnaphoz kötődik az a legenda, miszerint a korai harangzúgással meg akarják lágyítani a fösvény és kemény emberek szívét. A nap meghitt családi körben, csöndben telik. A reggeli azzal kezdődik, hogy az asztalnál ülők megosztják egymással a már korábban megszentelt tojásokat. Ilyenkor minden jót, egészséget, boldogságot, sikereket kívánnak egymásnak. Az asztalon ott van a megszentelt sonka, tojás, illetve a barszcz, azaz a két legfontosabb húsvéti sütemény: a vaníliás-csokoládés-mandulás babka és a lekvárral, mogyoróval vagy mandulával, marcipánnal ízesített mazurek.

A Lengyel Nemzeti Idegenforgalmi Képviselet szerint a Smigus-dyngus szokás húsvét hétfőhöz kötődik. A smigus eredetileg arról szólt, hogy fűzfavesszővel veregették egymás lábszárát, illetve kölcsönösen leöntötték egymást vízzel, így szimbolizálva a tavaszi, később a bűnöktől való megtisztulást. A lányok locsolása manapság is szokás és még mindig él a babona, miszerint, aki nem hagyja magát meglocsolni, annak egyhamar nem lesz udvarlója.

A dyngus pedig abból a régi szokásból ered, hogy tavasszal az emberek meglátogatták rokonainak, távoli családtagjaikat és ilyenkor finomságokkal kínálták meg őket, kisebb ajándékokat adtak nekik. Ehhez a szokáshoz a későbbiekben népi illetve vallásos énekek is társultak. A szívélyes vendéglátás ezért a mai napig fennmaradt a szeretet egyik legszebb jelképeként.