csúcstalálkozó

2019.11.14. 09:56

A protekcionizmust bírálták a BRICS-országok vezetői

Növelni szeretnék az egymás közötti kereskedelmet és befektetéseket.

A politikailag motivált protekcionizmus ellen emeltek szót brazíliavárosi csúcstalálkozójukon szerdán a legnagyobb feltörekvő, úgynevezett BRICS-országok, Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika vezetői.

A BRICS-vezetők szerint a világgazdaság növekedése lassul, de kijelentették, hogy országaik készen állnak, hogy szembeszálljanak a protekcionista trenddel.

Amellett foglaltak állást, hogy országaiknak növelniük kell az egymás közötti kereskedelmet és befektetéseket,

és azt szorgalmazták, hogy a BRICS-országok fejlesztési bankja, a sanghaji székhelyű Új Fejlesztési Bank biztosítson több forrás infrastrukturális beruházásokra és a fenntartható fejlődés támogatásra.

„A protekcionizmus és az erőszakoskodás megrázkódtatást jelent a nemzetközi kereskedelemnek, negatív irányba tolják a világgazdaság fejlődését” – mondta a csúcstalálkozón Hszi Csin-ping kínai elnök, akinek ország éppen kereskedelmi háborúban áll az Egyesült Államokkal.

Vlagyimir Putyin orosz elnök a Nemzetközi Valutaalap (IMF) adataira hivatkozva arról beszélt, hogy

a világgazdaság növekedése 2018 eleje óta töretlenül mérséklődik, és hamarosan tízéves mélypontra jut, de hangsúlyozta, hogy a BRICS-országok jelentős erőfeszítéseket tesznek a növekedés érdekében.

„A világgazdaságra hatással van, hogy széles körben elterjedt a méltánytalan versenykorlátozás a kereskedelemben, az egyoldalú szankciók alkalmazása, beleértve a politikailag motivált szankciókat, és hogy virágzik a protekcionizmus” – hangoztatta Putyin.

Narendra Modi indiai miniszterelnök leszögezte: országa célja az, hogy bruttó hazai terméke (GDP) 2024-re elértje az 5000 milliárd dollárt a 2018-as 2600 milliárd dollárhoz képest. Úgy vélte, hogy a BRICS-országoknak nagyratörőbb befektetési és kereskedelmi célokat kell meghatározniuk, és üdvözölte, hogy többen a kereskedelmi költségek mérséklését szorgalmazták.

Jair Bolsonaro brazil elnök tudatta, hogy országa gazdasági reformokra készül, hogy vonzóbb üzleti környezetet teremtsen.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!