Olimpia

2024.08.07. 15:00

Guzi: kilenc éve a nulláról a legjobbak közé

A DVTK öttusázója, Guzi Blanka csütörtökön megkezdi olimpiai szereplését.

Guzi Blanka a párizsi edzőközpont végezte az utolsó simításokat

Fotó: MÖSZ

A párizsi olimpián csütörtökön megkezdődnek az öttusa küzdelmei. Ez a verseny sportág történetében mérföldkőnek számít, ugyanis most utoljára szerepel a programban a lovas szám, amelyet ezt követően az akadálypálya vált fel.

Fázold, Ecsédi, Kállai

Lovas nemzetünk négy tagja versenyez Párizsban, ugyanis az egyaránt 36-36 fős mezőnyben, a nőknél és férfiaknál is 2-2 magyar indul az olimpián. Utóbbiaknál Bőhm Csaba és Szép Balázs képviseli a magyar színeket, a nőknél Gulyás Michelle mellett a DVTK sportolója, Guzi Blanka áll rajthoz.
A diósgyőri öttusázó 25 évesen érte el gyermekkori álmát az olimpiai szereplést, mesébe illő történettel, ugyanis mindössze 9 esztendeje, 16 évesen kóstolt bele az öttusába, és ennyi idő alatt jutott el oda, hogy most, a világranglista és az olimpiai ranglista 2. helyezettjeként elméletileg éremesélyeként várhatja élete fellépését, úgy, hogy néhány hete még az sem volt biztos, hogy ott lesz az ötkarikás játékokon. 
Az olimpiáig vezető – hosszúnak nem nevezhető – úton nagyon sokáig a miskolci Swimming PC két emblematikus vezetője, Fázold Henrik vezetőedző, és Ecsédi Zsuzsanna klubelnök támogatta a fejlődését, ugyanis Guzi Blanka, akinek a felkészülését már Kállai Ákos edző irányítja, csak néhány hónapja, tavaly októberben lett a DVTK sportolója.

Az első interjú

Guzi Blanka hat éve, honlapunknak adta élete első interjúját, azok után, hogy 2018-ban először érmet szerzett egy világversenyen, az akkori korosztályában a junioroknál, ami a második külföldi megméretése volt (az első egy válogató volt Lengyelországban). A spanyolországi junior Európa-bajnokságon robbant be a nemzetközi mezőnybe, azzal, hogy egyéniben ezüstérmet szerzett, csapatban pedig Gulyás Michelle-lel és Kalincsák Eszterrel aranyérmes lett (ezt megelőzően, ugyanabban az évben, két Magyarországon megrendezett felnőtt versenyen a 46. és az 55. helyen végzett). Csak három éve öttusázott Guzi Blanka, amikor világversenyen a dobogóra állhatott. 

,,Nyolcéves voltam, amikor sportolni kezdtem, kézilabdáztam, amit az MVSC-ben fejeztem be, 16 esztendősen. Mivel az öttusa korábban tetszett nekem, a kézizés befejezése után, 2015 nyarán az édesanyám az interneten kinézte, hogy Miskolcon is van ennek a sportágnak klubja, egy telefonhívás után egy kis idővel később edzésre jelentkeztem” – nyilatkozta 2018-ban honlapunknak Guzi Blanka.
A kezdetekről nevelő edzője, Fázold Henrik akkor ezt mondta: ,,tudtam, hogy még úszóalapja sincs, de amikor először találkoztunk, és kértem, hogy mutassa meg, hogy mit tud a medencében, mellúszást adott elő. Kértem, hogy a gyorsúszásból is mutasson valamit, de ezt rossz volt nézni, nem tudta hol, mikor kell levegőt venni, hogy kell a karját tartani, és hagy ne soroljam tovább. Aztán megnéztük a futását, de ez sem sok jóval kecsegtetett, hiszen a nála 4-5 évvel fiatalabbak is elmentek mellette.”
A minden kezdet nehéz jegyében naponta több órát edzett Guzi Blanka, miközben a miskolci Herman Ottó Gimnáziumban járt, és az iskola, az edzéshelyszínek, valamint a kistokaji lakhelye közötti buszozás során a tankönyveket bújta.

Külön kérvény

Az öttusázó csak 8 éve, 2016 júniusában, Csepelen indult el élete első sportági versenyén: háromtusában állt rajthoz, amire azok után volt lehetősége, hogy a megméretés előtt a klubja külön kérvényezte, hogy nálánál fiatalabb versenyzők között szerepelhessen… Még ebben az évben, már a saját korosztályában is rajhoz állt háromtusában, szakadó esőben, ami után Fázold Henrik fogadhatta az edzőkollégák gratulációját, mert Guzi Blanka megnyerte a versenyt.
Az úszás és kombinált szám, vagyis a futás-lövészet mellett a vívását is elkezdték erősíteni, illetve elkezdett lovagolni járni, Budapestre… Majd tanulmányi részről ugyan sikeres felvételi vizsgát tett, de mégsem kezdte meg az okosodást, az ELTÉ-n, a földtudományi szakon, mert Fázold Henrik rávette, hogy kérjen halasztást, hogy egy teljes évet szánhasson az öttusára... 

Heti 20-25

Heti 20-25 edzésen vett részt, napi 4-6 óra tréningezéssel, így jutott el az első nemzetközi éremig. Óriási hátrányt dolgozott le a korosztályos versenytársaival szemben három év alatt, de ahhoz, hogy a felnőttek között is számolni lehessen vele, a fejlődési üteme már nem lehetett ilyen mértékű, hiszen ahová vágyott, oda csak sok-sok év kemény munkájával lehetett eljutni. Ám ez nem tántorította el. A korosztályos versenyeken több érmet szerzett, de öttusában, a felnőttek között 2021-ig várnia kellett az első kiugró eredményre, akkor Oroszországban, az Európa-bajnokságon ezüstérmes lett, de a teljességhez hozzátartozik, hogy a kontinensbajnokságot nem sokkal a tokiói olimpia előtt rendezték meg, ahová neki nem sikerült kijutnia, a kvalifikációt szerzett sportolók többsége pedig a formaidőzítés miatt nem állt rajthoz az Eb-n. 
2022. májusban, a szófiai világkupa versenyen éppen hogy lemaradt a dobogóról, 4. lett, 11 hónappal később, viszont már odaért, nem is akárhová, nem is akárhol. Hazai környezetben, a Budapesten megrendezett világkupa versenyen élete első felnőtt aranyérmét szerezte meg öttusa egyéniben. Ám a legjobbak közötti tartózkodását nem tudta állandósítani, miközben az olimpiai kvótáért harcolt. Az idei év első világkupa versenyén, Kairóban csak a 23. lett, Budapesten, szintén vk-versenyen pedig a 20. helyen zárt... 
Az áttörést a májusi szófiai világkupa viadal hozta, amelyet sikerült megnyernie, és ezzel bejutott az ankarai világkupa döntőbe, ahol a 7. helyen ért célba. Ezeknek az eredmények köszönhetően szépen lépegetett előre a világranglistán, de a rezet az idei júniusi világbajnokságon vágta ki, ahol ezüstérmet, ezzel együtt olimpiai indulási jogot szerzett. 

A körvívással

Az utóbbi hónapok remek eredményének köszönhetően Guzi Blanka csütörtökön a körvívással megkezdi olimpiai szereplését, amelynek során a mezőny minden tagja ellen egy-egy asszót vív. Mivel ez a legkiegyensúlyozatlanabb száma, ha itt sikerülne legalább egy közepes mérleget produkálnia, 15-19 győzelemmel, akkor ezt a jónak mondható úszó idejével, egy nyugodt lóval, és extra kombinált számával megfejelhetné, és akár már csütörtök estétől éremesélyeseként emlegethetnék.

Az öttusa olimpiai programja
A körvívásnak az Észak-Párizsi Aréna, a többi számnak a Versailles-i Kastély festői környezete ad otthont. A program:
Augusztus 8. (csütörtök),
11.00: Férfi körvívás
14.30: Női körvívás
Augusztus 9. (péntek),
13.00: Férfi A-csoport elődöntő
17.00: Férfi B-csoport elődöntő
Augusztus 10. (szombat),
09.30: Női A-csoport elődöntő
13.30: Női B-csoport elődöntő
17.30: Férfi döntő
Augusztus 11. (vasárnap),
11.00: Női döntő

 

Guzi Blanka csütörtökön kezdi meg olimpiai szereplését
Fotó: MÖSZ

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!