Csütörtöki összefoglaló

2024.08.02. 06:29

Kós Hubert a hátúszás királya, a vb után az olimpiai bajnoki cím is az övé (videó)

Milák Kristóf szerdai ezüstérme után csütörtökön végre megszületett az első magyar aranyérem a párizsi olimpián. A világbajnok Kós Hubert higgadt versenyzést mutatott be a a férfi 200 méteres hátúszás döntőjében, és az utolsó tíz méteren óriásit hajrázva olimpiai bajnok lett. A női 4x200 méteres gyorsváltó a hatodik helyen végzett, az ökölvívóknál a férfi 63,5 kilósok között Kovács Richárd az előkelő ötödik helyet szerezte meg. A 66 kilós Hámori Luca bejutott a negyeddöntőbe, ahol szombaton azzal az Imane Kheliffel csap majd össze, aki nem tekinthető egyértelműen biológiailag nőnek. A hollandok elleni győzelmével a női kézilabdázóink bejutottak a negyeddöntőbe, férfivízilabda-válogatottunk pedig 17-10-re győzte le Japánt.

MW

Az aranyérmes Kós Hubert a férfi 200 méteres hátúszás eredményhirdetésén a 2024-es párizsi nyári olimpián a Párizs melletti Nanterre-ben lévő Paris La Défense Arénában 2024. augusztus 2-án

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

Kós Hubert a 2023-as év eleje óta az Egyesült Államokban, a legendás Bob Bowman irányításával készül, a közös munka eredményeként tavaly nyáron, a fukuokai világbajnokságon aranyérmet nyert, s Párizsba is a szám esélyeseként érkezett. A csütörtök esti férfi 200 méteres hátúszás döntőjében nem is kellett csalódnunk a klasszis sportolóban – írta meg a Magyar Nemzet

Egy verseny az egymillióból

A magyar sportoló nemcsak azért várhatta magabiztosan a döntőt, mert a középdöntőben egyedüliként került 1:56 perc alá (1:55.96), hanem mert a nagy riválisok közül többen is elvéreztek, a címvédő orosz Jevgenyij Rilov pedig az ukrajnai háború miatt nem is indult. Kiváló rajtja után Kós lassabban kezdett, mint az elődöntőben, ráadásul a 2-es pályán úszó görög Aposztolosz Hrisztu meglépett a mezőnytől és egy testhossz előnnyel fordult rá az utolsó 50 méterre. A magyar versenyző azonban egy elképesztő fordulóval, és az azt követő víz alatti munkájával pillanatok alatt „lőtávolba” került és 15 méterrel a vége előtt már ő vezetett, mégpedig magabiztosan – derült ki az Origo oldaláról

Az aranyérem után Orbán Viktor is gratulált a párizsi olimpia első magyar aranyérmesének. 

– Úgy sétáltam ki, hogy rá sem néztem az öt karikára. Nem gondolkoztam azon, hogy ez egy olimpia, meg négy év múlva van a következő, mert ebbe bele lehet halni. Próbáltam élvezni, úgy gondolni rá, hogy ez is csak egy verseny, amilyenből már egymilliót leúsztam – fogalmazott a legújabb magyar olimpiai bajnok, Kós Hubert, akinek gyerekkori példaképe Cseh László volt

Sajnos a női 200 méter háton sem Szabó-Feltóthy Eszter, sem pedig Molnár Dóra nem jutott döntőbe, előbbi 10., utóbbi 12. lett összesítésben. A férfi 50 méter gyorson Szabó Szebasztián 24.-ként zárt. A női 4x200 méteres gyorsváltó viszont pontot szerzett, a magyar csapat a Pádár Nikolett, Ábrahám Minna, Késely Ajna, Ugrai Panna összeállításban a hatodik helyen végzett

Az atléták és a vitorlázók is elkezdték szereplésüket. A 20 kilométeres gyaloglásban Récsei Rita 33., Madarász Viktória 42., Helebrandt Máté 44., míg Venyercsán Bence 46. lett. Az ILCA 6 hajóosztályban a világbajnok Érdi Mária az első futamban a 20. helyet szerezte meg, míg ILCA 7-ben Vadnai Jonatán a nyitófutamban 16., a másodikban 12. volt és összesítésben a 13. helyen áll. A tornászok egyéni összetett döntőjében Czifra Bettina Lili a 21. helyen végzett, a női sportpuskások összetett számában Mészáros Eszter a 29. lett. 

Hámori Luca élete kihívása előtt

Ami a küzdősportokat illeti, a cselgáncsozó Vég Zsombor helyezetlenül zárt a 100 kilogrammos súlycsoportban, miután első meccsét megnyerte az Európa-bajnok és vb-ezüstérmes riválisával szemben, a nyolcaddöntőben viszont kikapott. 

Az ökölvívótornán a férfi 63,5 kilósok között a francia füttykoncert közepette ringbe vonuló Kovács Richárd az ötödik helyen végzett azt követően, hogy a második összecsapásán, a negyeddöntőben 5-0-ra kikapott a háromszoros világbajnok, hazai közönség előtt szereplő Sofiane Oumihától. 

A 66 kilós Hámori Luca ugyanakkor bejutott a negyeddöntőbe, mivel 5-0-val jobbnak bizonyult az ausztrál Marissa Williamsonnál. A magyar bokszolónő következő ellenfele az az algériai Imane Kelif lesz, akit a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) tavaly kizárt a világbajnokságról túl magas tesztoszteronszintje miatt. A botrányt az Imane Khelif csütörtöki nyolcaddöntőjén történtek robbantották ki. Az afrikai sportoló ellen ugyanis alig 40 másodperc alatt feladta a küzdelmet olasz riválisa, aki később nem volt hajlandó kezet fogni vele és igazságtalannak nevezte a helyzetet. 

A Harry Potter szerzője, J.K. Rowling is tiltakozott az ellen, hogy Imane Khelif a nők között versenyez, s nemtetszését fejezte ki Elon Musk is. Ennek ellenére a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) csütörtökön este közleményben védte meg a sportolót.

– Kinézetre, alkatra nagyon fiús, de azt gondolom, hogy ha valaki a földön megengedte neki, hogy itt lehessen, akkor valahogy be lett bizonyítva, hogy ő lány. Engem ez nem fog érdekelni, így még nagyobb lenne a győzelem. Mindent meg fogok tenni érte, ugyanis már az érem lesz a célom – árulta el Hámori Luca

A női kézilabda-válogatott a második félidőben mutatott koncentrált játéknak köszönhetően 27-24-re legyőzte a spanyol csapatot, ezzel biztosította a helyét a legjobb nyolc között. A férfi vízilabda-válogatott pedig könnyedén, 17-10-re verte Japánt, így három forduló után két győzelemmel és egy vereséggel áll. A magyar válogatott szombaton Ausztrália ellen folytatja.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!