Szíria

2019.05.10. 13:30

Ellentámadást indítottak a lázadó csoportok az északi és északnyugati részen

Márciusban Damaszkusz már leszögezte: készek akár erővel is visszavenni a különböző ellenzéki milíciák fennhatósága alatt álló területeket.

Ellentámadást indítottak a Szíria északi és északnyugati részén aktív lázadó frakciók pénteken, elsőként az észak-szíriai Hama tartományban csaptak össze a kormánykatonákkal – közölték aktivista és katonai források.

A Törökország által támogatott, ellenzéki Szabad Szíriai Hadsereg (FSA) egyik frakciójának szóvivője, Musztafa Maarati megerősítette, hogy fegyvereseik több fronton támadást indítottak a kormányerők ellen, és hozzátette azt is, hogy elsősorban a Hama tartománybeli Kfar Nbuda környékén folynak a harcok.

A települést néhány napja foglalta el a Damaszkuszhoz hű Szíriai Arab Hadsereg (SAA) a közeli Kalaat al-Madikkal együtt, az ellentámadás célja pedig a többi közt e városok visszafoglalása. Katonai elemzők szerint a harcok elhúzódhatnak, mert Kalaat al-Madik, az ott lévő régi erődítmény miatt, igen jól védhető, tehát akár ostrom is kialakulhat.

Az FSA egy másik csoportja, a Nemzeti Felszabadítási Front (NLF) parancsnoka újságíróknak azt mondta, az NLF katonái is részt vesznek az összecsapásokban.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigráns csoport értesülései szerint az ellentámadást az al-Kaida terrorszervezethez köthető iszlamista Haját Tahrír as-Sám (HTS) vezeti, amelynek a vezetője, Abú Mohammed al-Dzsúláni csütörtökön helyi aktivisták szerint megbeszéléseket folytatott a többi lázadó csoport parancsnokával.

Az SAA és a vele szövetséges orosz csapatok a múlt héten indítottak offenzívát az északnyugat-szíriai Idlíb és az északi Hama tartományban. Az OSDH a héten arról számolt be, hogy a támadássorozatban hordóbombákat is bevetettek.

A Bassár el-Aszad vezette szíriai kormányt támogató Moszkva és a szíriai ellenzéket támogató Ankara szeptemberben megállapodott abban, hogy demilitarizált ütközőövezetet hoz létre egy 15-20 kilométer széles sávban az északnyugati tartományban, a kormányerőket a felkelőktől elválasztó demarkációs vonal mentén.

A zóna magában foglalja a lázadók utolsó bástyájának számító északnyugati Idlíb tartományon kívül a szomszédos Latakia, Hama és Aleppó egyes részeit is. Noha bizonyos előírásokat azóta sem tartanak be a szemben álló felek, és rendszeresek a fegyveres provokációk is, a múlt héten indított offenzíváig viszonylagos béke uralkodott az övezetben.

Márciusban Damaszkusz már leszögezte: készek akár erővel is visszavenni a különböző ellenzéki milíciák fennhatósága alatt álló területeket, és Bassár el-Aszad vezetése alatt újraegyesíteni az országot.

A szíriai válság 2011-ben békés kormányellenes tüntetésekkel kezdődött, amelyeket Damaszkusz megpróbált erőszakkal elfojtani, de a konfliktus sokszereplős polgárháborúvá fajult.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában