Bolgár kamion

2019.11.02. 08:19

A rendőrség szerint vietnamiak voltak az áldozatok

Ugyanakkor még nincs olyan bizonyíték a hatóságok birtokában, amelynek alapján mindezt formálisan meg lehetne erősíteni.

A rendőrség szerint valószínűleg vietnami volt az a 39 ember, akit a múlt héten találtak holtan egy bolgár rendszámú kamion hűtőkonténerében Anglia délkeleti részén.

Az első hatósági beszámolókban még az szerepelt, hogy az áldozatok mindegyike kínai állampolgár volt. A területileg illetékes Essex megyei rendőrség péntek esti tájékoztatásában azonban közölte: az eddigi azonosítási vizsgálatok alapján most már úgy tartja, hogy az áldozatok vietnamiak voltak.

A tájékoztatás szerint a rendőrség kapcsolatban van a vietnami kormánnyal, emellett közvetlen kapcsolatba lépett számos családdal Nagy-Britanniában és Vietnamban, és úgy tűnik, hogy sikerült is megtalálni a tragédia több áldozatának családját.

A beszámoló szerint ugyanakkor még nincs olyan bizonyíték a hatóságok birtokában, amelynek alapján mindezt formálisan meg lehetne erősíteni, az ehhez szükséges bizonyítékok összegyűjtése jelenleg is számos országban folyik világszerte, és a rendőrség egyelőre nincs abban a helyzetben, hogy az áldozatok bármelyikének kilétéről tájékoztatást adjon.

A nyomozás keretében pénteken három embert vettek őrizetbe, kettőt Vietnamban, egyet Írországban.

Az ügyben már a múlt héten is őrizetbe vettek négy gyanúsítottat, hármat Angliában, egyet Írországban.

Az Angliában őrizetbe vett embereket – egy 38 éves és egy 48 éves férfit, valamint egy 38 éves nőt – embercsempészetre szőtt összeesküvés és emberölés gyanújával tartották fogva. Őket a múlt hétvégén óvadék ellenében szabadlábra helyezték, bár továbbra is gyanúsítottként tartják őket nyilván.

A kamion sofőrje, a 25 éves, észak-írországi illetőségű Maurice Robinson ellen ugyanakkor 39 rendbeli emberölés, valamint embercsempészetre, illegális bevándorlás elősegítésére és pénzmosásra szőtt összeesküvés címén vádat emeltek.

Robinson november 25-én áll a londoni központi büntetőbíróság – utcája után közkeletű nevén az Old Bailey – elé.

A 39 holttestet október 22-én hajnalban találták meg a délkelet-angliai Thurrock ipari parkjában álló kamion rakterében.

A hűtőkonténer nem sokkal korábban érkezett a Temze torkolatában fekvő közeli Purfleet kisváros komptermináljába a belgiumi Zeebrugge kikötőjéből. A Scania típusú nyerges vontató, amelyet Robinson vezetett, Írországból kelt át komppal Angliába, és röviddel a holttestek megtalálása előtt vette fel a pótkocsit.

A brit vádhatóság szerint az ügy mögött egy olyan globális hálózat áll, amely jelentős számú illegális bevándorló Nagy-Britanniába csempészését szervezi, és ennek tagja a kamionsofőr is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában