Tárgyalások

2023.04.13. 15:32

Szijjártó: Európa és Afrika is az ukrajnai békében, a válságspirál elkerülésében érdekelt (videó)

Európa és Afrika egyaránt a békében érdekelt, minthogy az ukrajnai háború olyan válságspirált indíthat el a világban, amelyből egy bizonyos szint után már nagyon nehéz lesz kijönni - jelentette ki a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

Forrás: Facebook

Fotó: BORSOS MATYAS

A tárcavezető a libériai kollégájával, Dee-Maxwell Saah Kemayahval közös sajtótájékoztatóján közölte, hogy noha a két ország több ezer kilométer távolságra van egymástól, az ukrajnai háború miatt hasonló kihívásokkal szembesülnek, hiszen a fegyveres konfliktusnak globális hatásai vannak. 

Az ellátási láncok és a gazdasági együttműködés útvonalai közül sok ellehetetlenült, az árak az egekbe szöktek, és közben a világ több pontján is komoly élelmiszerhiány lépett fel 

- sorolta. 

Majd rámutatott, hogy ezek a hatások biztonsági és gazdasági kríziseket okoznak világszerte, erőszakos eseményeket váltanak ki, iletve hozzájárulnak a szélsőséges ideológiák terjedéséhez, a terrorizmus kockázatának növekedéséhez. 

"Tehát gyakorlatilag az ukrajnai háború bár regionális háború, mégis sajnos alkalmassá vált arra, hogy válságspirált indítson el a világban. Egy olyan válságspirált, amelyből egy bizonyos szint után már nagyon nehéz lesz kijönni" - fogalmazott. 

Szijjártó Péter közölte, hogy 

Európa és Afrika egyaránt a békében érdekelt, az eszkaláció elkerülésében, ugyanis a két kontinens együtt fizeti a háború árát. 

"Mi, magyarok a háború szomszédságában élünk, és egész biztosan senkinek a kedvéért, vagy senkinek a nyomására nem vagyunk hajlandóak belepréselődni egy háborúpárti álláspontba, egészen biztosan nem fogunk csatlakozni a háborúpárti táborhoz" - szögezte le. 

"Továbbra is azonnali tűzszünetet sürgetünk, és a béketárgyalások megkezdését szeretnénk, mert béke csak béketárgyalásokból lesz" 

- tette hozzá. 

Majd kitért arra is, hogy a két ország helyzetértékelésének hasonlósága és béke iránti elkötelezettsége jó alapot ad a praktikus együttműködésre is. 

A miniszter arról is beszámolt, hogy megállapodást írtak alá, amelynek értelmében az eddigi tíz helyett évente már huszonöt libériai hallgató tanulhat majd Magyarországon felsőoktatási ösztöndíjjal, miután hatalmas az érdeklődés a program iránt a nyugat-afrikai államban, idén 549 diák jelentkezett. 

Emellett 

megegyezés született a gazdasági vegyes bizottság létrehozásáról is, ugyanis bizonyos magyar mezőgazdasági technológiák iránt jelentős érdeklődés van Libériában, ahol a digitális szolgáltatások és a vízgazdálkodás terén is már több hazai cég kapott lehetőséget

 - tájékoztatott. 

Illetve rámutatott, hogy tavaly a magyar húsipari export értéke meghaladta a 600 millió forintot, s idén is 70 százalékos növekedést regisztráltak eddig. 

Végezetül pedig szorgalmazta az Európai Unió és a nyugat-afrikai térség közötti gazdasági partnerségi megállapodás mielőbbi hatályba lépését, minthogy a jelenlegi nehéz globális körülmények közepette nagy szükség van az együttműködés fejlesztésére, hogy a háború által kiváltott regionális válságok ne indítsanak el újabb migrációs hullámokat Afrikából. 

"Nagyra becsüljük, hogy Libéria ebből a szempontból rendkívül felelősségteljesen viselkedik, nem vált migrációs kibocsátó országgá" - mondta. 

Szijjártó Péter az amerikai nagykövet előző napi bejelentésével kapcsolatos újságírói kérdésre reagálva hangsúlyozta, hogy 

Magyarország a háború szomszédságában található, míg az Egyesült Államok egy óceánnal odébb, így ebből fakadóan nyilván eltér a két kormány helyzetértékelése. 

"Mi elfogadjuk, értjük, hogy más álláspontot képviselünk, azt nem értjük, miért kell nyomást gyakorolni a másikra, hogy az változtassa meg az álláspontját, miért nem lehet tiszteletben tartani kölcsönösen egymás álláspontjait ebben a kérdésben" - jelentette ki. 

"Nincs az a mennyiségű plakát, nincs az a mennyiségű sajtótájékoztató, nincs az a mennyiségű ellenzékbe öntött dollár, amely a magyar kormányt eltántorítaná a békepárti álláspontjától, tehát kár ezzel próbálkozni"

 - figyelmeztetett. 

"És kéretik nem gyarmatként tekinteni ránk senkinek a világon, hanem országként. Az ebből fakadó tiszteletet igenis elvárjuk mindenkitől, függetlenül a gazdasági erejétől, az elhelyezkedésétől vagy az adott ország méretétől" - tette hozzá. 

Az e heti moszkvai látogatását követő lengyel nagyköveti nyilatkozatra reagálva pedig azt közölte, hogy Magyarország és Lengyelország között nem pusztán barátság, hanem testvériség van, így bár a háború kapcsán valóban különböző megközelítést alkalmaz a két kormány, a lengyelek mindig számíthatnak a magyarok támogatására, és ez fordítva is igaz. 

"Természetesen nincs az a konfliktus, amely ezt a testvériséget szét tudná bontani vagy felül tudná írni" - hangsúlyozta. 

"Látszik, hogy kulturált hangnemben tudunk beszélni egymással. Nem minősítgetjük egymást akkor, amikor eltérő megközelítéseket alkalmazunk" - mutatott rá.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában