Exkluzív sorozat

2024.02.15. 06:25

Portik Tamás kapcsolatban állt az FBI ügynökeivel

A Magyar Nemzet cikksorozatban tárja fel az alvilág egykori urának kapcsolatát az amerikai Szövetségi Nyomozó Irodával. Az első részből kiderül, hogy Portik Tamás két évtizeden keresztül ápolt bizalmas kapcsolatot az FBI-jal.

MW

Portik Tamás a két évtizeddel ezelőtti Aranykéz utcai robbantás, valamint a Fenyő- és a Cinóber-gyilkosság összevont büntetőperének tárgyalásán a Fővárosi Törvényszék tárgyalótermében 2016. március 31-én

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

2012. június 7-én a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) titkos megfigyelés alá vonta Portik Tamást, aki aznap, az esti órákban egy belvárosi, Kossuth Lajos utcai épületben tartózkodott. A közelben parkolt egy, a rendőrök által később azonosított, DT 00-81 forgalmi rendszámú gépkocsi. Portik, miután távozott a lakásból, beszállt az autóba, és az ott tartózkodó személyekkel néhány percig beszélt, majd visszament a lakásba. A megbeszélés nem sokkal később egy közeli irodában folytatódott. 

Az autó az amerikai nagykövetség tulajdona volt, a magyar bűnözővel tárgyaló emberek pedig az FBI, az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda hazánkban dolgozó ügynökei voltak

– írja a Magyar Nemzet.

Portik Tamást azért figyelték meg az NNI munkatársai, mert már az utolsó fázisába ért az 1990-es években történt leszámolásos gyilkosságok ügyében indított nyomozás, amelynek célkeresztjében az olajos bűnöző volt. Persze az FBI-osokat nem érhette meglepetésként, hogy beszélgetőpartnerüket egy hónappal a találkozó után (attól nyilván függetlenül), 2012. július 14-én őrizetbe vették és a magyar kriminalisztika nagy megoldatlan gyilkosságaival meggyanúsították, hiszen ekkor már sok mindent tudhattak ők is a hazai szervezett bűnözés egyik legismertebb alakjáról. Az alvilági merényletek közé tartozott Prisztás József lelövése és az egész országot megrázó Aranykéz utcai robbantás is. Ezekben az ügyekben a bíróság jogerősen elítélte Portikot, akinek bűnösségét a napokban Fenyő János médiacézár megöletése miatt is kimondták első fokon. 

A Magyar Nemzet kétrészes cikksorozatában a magyar titkosszolgálatokra rálátó forrásaik és különböző dokumentumok segítségével rekonstruálja, mikor kezdődhetett és milyen mélységű volt az olajos bűnöző és az FBI kapcsolata.

Portik és emberei képviselték az erőszakot

Mint írják, ezekre a kérdésekre a magyar titkosszolgálatok és a rendvédelmi szervek is keresték a választ. Megkeresésükre az FBI jogi attaséja 2015 márciusában küldött a magyar félnek egy levelet a Portik-témát érintően, amelyhez az attasé mellékelte az FBI és a Nemzeti Nyomozó Iroda levelezéseit is.

A válaszlevélből kiderült, hogy a két ország Portik Tamással kapcsolatos együttműködése három időszakra bontható. Az első, amikor az olajszőkítési ügyletei miatt büntetőeljárás indult a 90-es évek végén az Energol Rt. vezetői, köztük Portik Tamás ellen. Portik a cég marketingigazgatója, valójában a biztonsági feladatokért felelős vezetője volt. Ahogy az Aranykéz utcában felrobbantott Boros Tamás az elhíresült 1997-es videóvallomásában fogalmazott: Portik és emberei képviselték az erőszakot.

Portik Amerikában is bujkált

Portik Tamás ugyanakkor időben megtudta, hogy mi készül ellene, így elhagyta az országot, és 1997 és 2003 között szökésben volt. A bujkálás időszakában sokat volt itthon, például a családjával együtt 2002-ben lemészárolt egykori katonája, Radics Attila tárnoki házában is meghúzta magát, de több más országban is megfordult, köztük az Egyesült Államokban. Az amerikaiak ezzel kapcsolatos válasza szerint a nemzetközi elfogatóparancs az országukban nem volt jogérvényes, így el sem foghatták volna.

A következő együttműködési időszak 2006-ra esik, amikor az illegalitásból visszatérő Portik már nem a gazdasági, hanem a részben az olajügyekhez köthető alvilági leszámolások miatt keltette fel a hatóságok figyelmét. Az Energol-vezér ellen ekkor még szinte semmilyen kézzelfogható bizonyíték nem volt, leszámítva, hogy az alvilágban igen nagy hírnevet szerző, az Energollal közös üzleteket bonyolító Conti Car autókereskedés egyik tulajdonosa egy titkosított vallomásban feltárta Portik szerepét a gyilkosságokban.

Mikor kezdődött az amerikai kapcsolat?

Az igazán komoly felderítő munka 2011-ben kezdődött el a 90-es években elkövetett emberölések vonatkozásában. Ezáltal felértékelődött Portik illegalitása alatt történt tevékenysége is. Ne feledjük, a két legbrutálisabb merénylet, a Fenyő-gyilkosság és az Aranykéz utcai robbantás is abban az időszakban történt, amikor Portik szökésben volt. A rendvédelmi szervek egy részének belső elhárításaként működő, a „döglött ügyek” nyomozásában a rendőrségnek segítséget nyújtó Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) által indított vizsgálat szerint az olajos bűnöző a 2000-es évek második felétől kapcsolatot tartott fenn az FBI-jal, de több adat mutatott arra is, hogy az együttműködés jóval korábbra, a 90-es évekig nyúlik vissza.

Ez már csak azért sem lehet meglepő, mert a lap informátorai szerint az FBI már a kilencvenes évek elején képben volt a hazánkban zajló „bűnözői mozgásokat” érintően.

A kapcsolatfelvételnek egyébként lényegében két módja van. Az egyik, amikor a titkosszolgálat vagy más rendvédelmi szerv úgy dönt, hogy megkörnyékezi, majd felveszi a kapcsolatot a célszeméllyel, akit a róla már korábban megtudott információkkal játszva zsarol vagy befolyásol. Esetleg mindkettő. De megtörténhet az is, hogy valaki felajánlja a szolgálatát valamelyik szervnek. Portik esetében ez utóbbi valószínűsíthető.

Bárhogyan is történik egy kapcsolatfelvétel, azt követően folyamatosan épül ki és válik mélyebbé a kölcsönös érdekeken alapuló viszony. Egy volt nemzetbiztonsági vezető szerint ezt úgy kell elképzelni, hogy Portik információiért cserébe bizonyos ügyeket könnyebben el tudott intézni, illetve az is megtörténhetett, hogy olyan pénzügyi, gazdasági körökkel vehette fel könnyített pályán a kapcsolatot, ami az üzleti életben volt a segítségére.

A cikk folytatása a részletekkel ITT olvasható.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában