ENSZ-közgyűlés

2024.02.07. 16:25

Szijjártó Péter: soha nem volt még ekkora a veszélye a harmadik világháború kirobbanásának (videó)

Soha nem volt még ekkora veszélye a harmadik világháború kirobbanásának, ezért mielőbb le kell zárni az ukrajnai konfliktust és sikerre kell vinni a közel-keleti terrorellenes műveleteket, ami a konnektivitás, a civilizált nemzetközi együttműködés visszatérésének is fokozhatná az esélyét - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán New Yorkban.

MW

Fotó: Király Márton

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ENSZ-közgyűlés ülésén hangsúlyozta, hogy a második világháború óta napjainkban van legrosszabb állapotában a globális biztonság, most a legnagyobb a veszélye a harmadik világháború kirobbanásának, ezért a világszervezetnek élére kell állnia minden terrorellenes és béketörekvésnek.

Leszögezte: 

az ENSZ épp azért jött létre, hogy platformként funkcionáljon az ellenséges államok között. 

És mi azt szeretnénk, hogy a szomszédunkban zajló háború mielőbb véget érjen, a Közel-Keleten pedig a terrorellenes műveletek sikerre vezessenek. Tehát az ENSZ-nek most az a fő feladata, hogy fellépjen a béke érdekében, és segítsen a terrorellenes küzdelem sikerre vitelében

– jelentette ki.

Kitért arra is, hogy az ukrajnai és a közel-keleti háború esetében is fennáll az eszkaláció kockázata. 

Jól látszik, hogy erre vonatkozóan vannak is törekvések. Vannak törekvések arra, hogy mind az Ukrajnában zajló háborút, mind pedig a közel-keleti konfliktust kiterjesszék további országokra

– húzta alá.

Majd rámutatott, hogy ez 

regionális, sőt globális méretű háborúhoz vezethetne, a legfontosabb feladat ezért ma a nemzetközi közösség előtt a két válság kiszélesedésének megakadályozása.

Arra kérném a főtitkár urat és a tagállamokat is, hogy minden tőlük telhetőt tegyenek meg azért, hogy elkerüljük az eszkalációt Ukrajnában és a Közel-Keleten, mert amennyiben akár egyetlen más ország is belevonódik bármely konfliktusba, akkor az nem áll meg azon ország határán, és így reálissá válhat egy regionális, sőt globális háború fenyegetése

– mondta.

Szijjártó Péter globális érdeknek nevezte a gázai terrorellenes műveletek sikerét, illetve arra is felhívta a figyelmet, hogy meg kell előzni a harcok átterjedését Libanonra, ezért segíteni kell a bejrúti kormányt.

Ugyanígy, az ukrajnai háborúban is minél többen szállítanak fegyvert, minél több fegyvert szállítanak, annál hosszabb lesz a háború, annál több ember hal meg, annál nagyobb pusztítás jön, és minden egyes nap a háborúban sajnos magával hozza a továbbterjedés veszélyét

– vélekedett.

Látszik, hogy itt is vannak törekvések arra, hogy különböző országokat beleprovokáljanak a háborúba. Nekünk, európaiaknak, NATO-tagoknak most az a legfontosabb feladatunk, hogy megakadályozzuk egy esetleges NATO-Oroszország konfliktus kirobbanását, ugyanis az nyilvánvalóan a harmadik világháború kitörésével megegyezne

– tette hozzá.

Ezzel kapcsolatban pedig reményét fejezte ki, hogy a globális békepárti többség hangja fel tud erősödni az ENSZ-ben a transzatlanti világ „háborús pszichózisával” szemben.

A miniszter közölte, hogy Magyarország kész segítséget nyújtani minden olyan törekvésben, amelynek a célja a béke előmozdítása, az országok közötti kulturált együttműködés.

Mi őszinte, nyílt, békepárti külpolitikát folytatunk, egy olyan külpolitikát, amely a kölcsönös tiszteletre törekszik. Ezért látható, hogy bár mi a nyugati szövetségi rendszerek tagjai vagyunk, NATO- és európai uniós tagországok, de tudunk beszélni a keleti országokkal is

– húzta alá.

Megbízható szövetségesként számíthatnak Magyarországra, amikor a béke melletti kiállásról, emberi életek megmentéséről, a terrorszervezetek elleni harcról van szó

– összegzett.

Továbbá kiemelte, hogy 

minél később rendeződik az ukrajnai és a közel-keleti helyzet, annál nagyobb az esélye a világ ismételt blokkosodásának, amin Közép-Európa és Magyarország egyszer már súlyosan rajtaveszített.

Minél előbb sikerül lezárni a háborút, minél előbb győzelem születik a terrorellenes műveletben, annál nagyobb az esélye annak, hogy a következő világpolitikai időszak az összeköttetésekről, a konnektivitásról, a civilizált együttműködésről fog szólni

– mondta.

Ezzel kapcsolatban pedig reményét fejezte ki, hogy a globális békepárti többség hangja fel tud erősödni az ENSZ-ben a transzatlanti világ „háborús pszichózisával” szemben.

Végül pedig tudatta, hogy több amerikai vállalat vezetőjével is találkozni fog a napokban New Yorkban és Bostonban. Üdvözölte, hogy a hazánkban a második legnagyobb beruházói közösséget adó amerikai cégek „nem politikai propaganda, hanem a valóság alapján ítélnek meg egy-egy beruházási helyszínt”.

Az amerikai vállalatok bizalma Magyarország iránt töretlen (.) Jónak ítélik a magyarországi beruházási környezetet, kedvezőnek, s ezért remélem, hogy most a következő két napban is tudunk kötni egy-két olyan megállapodást, amely (.) újabb és újabb beruházásokat fog eredményezni

– fűzte hozzá.

Szijjártó Péter: semmiképp nincs most itt az ideje izraeli telepesek szankcionálásának (videó)

Semmiképpen nincs most itt az ideje izraeli telepesek szankció alá vonásának az Európai Unió részéről, ahogy azt egyesek szeretnék, ugyanis ez csak további feszültségeket kelthetne és meghosszabbíthatná a terrorellenes műveleteket – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán New Yorkban.

 

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be az egyes izraeli telepesek szankcionálására vonatkozó EU-s javaslat vitája, illetve annak Magyarország általi blokkolása kapcsán, hogy „olyan indulatokkal túlfűtött, nagyon alacsony színvonalú személyeskedésbe átmenő” vitát még nem élt át az utóbbi tíz évben Brüsszelben, mint az előző hétvégén a külügyi tanácsban a közel-keleti napirendi pont alatt.

Jól látszik az, hogy Európában van egy nagyon komoly Izrael-ellenes álláspont. Sokan fel is sorakoztak emögé. Láthatjuk Európa nyugati felében, ahogyan itt, az Egyesült Államokban is, hogy az antiszemita bűncselekmények száma rohamosan növekszik, az Izrael-ellenes tüntetések száma nő, és a modernkori antiszemitizmus tombol. Ez Nyugat-Európában hatványozottan így van

– hangsúlyozta.

A helyzet az, hogy nyugat-európai kormányok ennek felülve most épp azt szorgalmazzák, hogy egyes izraeli állampolgárokat, úgynevezett telepeseket tegyenek fel szankciós listára. Mi azt gondoljuk, hogy ennek semmiképpen nincs itt az ideje

– fűzte hozzá.

Szijjártó Péter leszögezte, hogy Izraelt brutális terrortámadás érte, és jelenleg terrorellenes műveletet folytat, amely során a civilek megóvása mellett ki kell szabadítani a túszokat, ráadásul eközben mindent meg kell tenni az eszkaláció elkerülése érdekében.

Most nincs itt az ideje izraeliek szankcionálásának, mivel az csak további feszültségeket tud generálni, meghosszabbíthatja a terrorellenes műveleteket, újabb áldozatokat okozhat

– figyelmeztetett.

Európának itt is arra kellene koncentrálni, hogy a terrorellenes műveletek mielőbb sikerre vezessenek, és az élet visszatérhessen a normális mederbe a Közel-Keleten, ami amúgy már megindult az Ábrahám-megállapodásokkal, csak sajnos a Hamász terrortámadása ennek megálljt parancsolt

– húzta alá.

Úgyhogy én rossz döntésnek tartanám, ha most izraeli telepeseket szankcionálnánk. Szerintem ennek most nincs itt az ideje. Örülök neki, hogy a csehek is hasonló álláspontot képviselnek, de megmondom őszintén, a többiek álláspontja most sem befolyásol minket

– fogalmazott.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában