Budapest

2024.07.18. 07:28

Kérdéses az új Fővárosi Közgyűlés sorsa

Ha Karácsony Gergely nem tud olyan többséget maga köré gyűjteni, hogy a Fővárosi Közgyűlésben elfogadtassa a főpolgármesteri kabinet összetételét, akár fel is oszlathatják a Fővárosi Közgyűlést - hívja fel a figyelmet a Magyar Nemzet.

MW

Karácsony Gergely főpolgármester, a Párbeszéd-Zöldek-DK-MSZP főpolgármester-jelöltje beszédet mond az önkormányzati választási eredményváró rendezvényén a budapesti Városháza parkban 2024. június 10-én

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

– A többszörös újraszámlálási paródia során már említettem, hogy akár Karácsony Gergely akár Vitézy Dávid nyer a választáson, nem lesz irigylésre méltó helyzetben. A magam részéről Fidesz–KDNP szavazó vagyok, de nem vagyok sem Karácsony, sem Vitézy-párti, mert mindkét ember dolgozott az általam vezetett Budapesten, és jól ismerem őket – jelentette ki Tarlós István korábbi főpolgármester. Emlékeztetett: a Fővárosi Közgyűlésben a Karácsony Gergely és a DK vezette balliberális tömb hét helyet foglal el, míg Vitézy Dávid mellett két ember van, így mindkét politikusnak szinte lehetetlen lenne közgyűlési többséget teremteni.

Éppen ezért elképzelhető, hogy a Fővárosi Közgyűlés pártjai elkapják Karácsonyt azzal, hogy nem szavazzák meg a költségvetést. A fő kérdés azonban az, hogy a Tisza Párt meg akarja-e buktatni Karácsonyt, egy túl gyorsan kierőszakolt új választás ugyanis komoly kockázatokat rejthet magában. Ha az látszik, hogy Karácsony megbuktatása az egyetlen szempont, egy megismételt választáson könnyen kontraproduktív lehet – emelte ki Tarlós István. 

A volt főpolgármester a június 9-én tartott választással kapcsolatban elmondta, Karácsony Gergelyt az ötéves teljesítményének ismeretében sem tudta Vitézy megbuktatni, annak ellenére, hogy főpolgármester-váltó hangulat volt a fővárosban.

Az is kérdés továbbá, hogy mi történne, ha Karácsony Gergely főpolgármester-helyettesi széket adna Vitézy Dávidnak, de a szavazások tekintetében ez sem eredményezne még koalíciós biztonságot, mert elképzelhetetlen, hogy Gyurcsányék, az LMP és a Fidesz nagykoalíciót alkosson

– jegyezte meg Tarlós István. Hozzáfűzte, miután ismeri mindkét jelöltet, teljesen biztos abban, hogy beláthatatlan és kiszámíthatatlan következményei lennének annak, ha Karácsony Gergely lenne a főpolgármester, Vitézy Dávid pedig az egyik helyettes.

Mint ismert, a főpolgármesternek az októberi alakuló ülésig kell a közgyűlésben helyet foglaló pártoknak egy ajánlatot tennie, amelynek eredményeként kormányozható marad a főváros az elkövetkező öt évben. Ennek a paktumnak a részeként Karácsony Gergelynek meg kellene egyeznie a nagyobb frakciókkal. A közgyűlésben helyet foglaló pártok között ugyanakkor elemi ellentétek vannak, ráadásul a 2026-ig tartó politikai kommunikáció megnehezíti, hogy a közgyűlésben látványos összeborulások vagy állandó szövetségek alakuljanak ki.

A cikk folytatása a részletekkel ITT érhető el.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában