2019.12.04. 19:00
Orbán Viktor: végre kimondták, hogy a tömeges migráció biztonsági kihívás
A NATO korábban elfogadta, hogy van egy ilyen fenyegetés, de nem sorolta a legfontosabb kihívások közé. Ez most megváltozott – mondta a miniszterelnök.
London, 2019. december 4. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (j2) részt vesz a londoni NATO-csúcson 2019. december 4-én. Mellette Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j). MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Botár Gergely
Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda
Fotó: Botár Gergely
A NATO először mondta ki, hogy a délről érkező tömeges migráció biztonsági kihívást jelent, és a szövetségnek foglalkoznia kell ezzel a kérdéssel – mondta a miniszterelnök a szerdai londoni NATO-csúcs után a közmédiának. Orbán Viktor elmondta:
Magyarország számára mindig is fontos volt, hogy a nyugati katonai szövetséghez tartozzon, ezért csatlakozott 1999-ben.
Orbán Viktor nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy a csatlakozási dokumentumot ő írhatta alá. Kiemelte:
a NATO-tagság fontos identitási elem politikai közösségének is, hiszen a keresztény nemzeti erők voltak, amelyek bevitték az országot a NATO-ba első kormányuk idején.
Az azóta eltelt időben új kihívások is megjelentek a világban. Az egyik a tömeges migráció, és az annak nyomán fellépő biztonsági kockázatok, mint a terrorizmus – tette hozzá a miniszterelnök.
Orbán Viktor nagy fejlődésnek, komoly előrelépésnek nevezte, hogy a szövetség elismerte, a délről érkező tömeges migrációval a NATO-nak is foglalkoznia kell.
Ebben sokévnyi komoly munkája van Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek és a magyar külügynek is – közölte. Azt mondta:
közép-európai sikernek is tekinthető, hiszen „mi szorgalmaztuk”, hogy a NATO fordítsa figyelmét a migráció és az azzal összefüggő terrorizmus felé.
Ennek nyomán a szövetség több eszközt, több pénzt fog mozgósítani a migráció és az annak nyomán fellépő terrorizmussal szemben – mondta a magyar kormányfő.
Borítókép: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (j2) részt vesz a londoni NATO-csúcson 2019. december 4-én. Mellette Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j).