Pozitív változás – a népszerű mentorprogrammal minden gyerek képes kihozni magából a legtöbbet

Új program indult 2019-ben a Miskolci Egyetemen az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma kezdeményezésére és támogatásával.  A cél: egyetemi hallgatók bevonása a kistelepülésen lévő általános iskolák, lehetőségektől távolabb élő tanulói mentorálásába. 

A mentorálás elsősorban a pályaorientációra fókuszál, a diákok megismerjék lehetőségeiket szakmaszerzés, továbbtanulás terén. Pusztai Gábor, az egyetem  kulturális antropológus mesterszakos hallgatója tavaly lett a Tanítsunk Magyarországért! program mentora.  Mint fogalmazott, már látszik munkája eredménye.

– Amikor meghallotta egyetemi hallgatóként, hogy elindult a Tanítsunk Magyarországért program, mit gondolt, miről szól?

– Először nem tudtam, hogy mi a lényege, első körben nem is jelentkeztem. Azt hittem, hogy  csak a pedagógus-hallgatók jelentkezhetnek mentornak. Aztán épp az egyik pedagógusjelölt ismerősöm mesélt a programról, és akkor a számomra is világossá vált, hogy  nem feltétlenül korrepetálásról van szó.  És pedagógusnak sem kell lenni ahhoz, hogy valaki mentor lehessen. 

– Hogyan került aztán kapcsolatba a programmal?

– Jól hangzott amit a pedagógusjelölt ismerősöm mesélt, és arra gondoltam, hogy a következő évben én is elkezdem. Azután már vártam, hogy jöjjön az értesítés a Neptun-rendszerbe a jelentkezésről. Megnéztem a program bemutatkozó óráját, majd részt vettem egy fél éves képzésen. Így lehettem mentor. 

– Mi győzte meg, ami miatt végül vállalta a feladatot?

– Ahogy egyre jobban megismertem a programot, egyre inkább tetszett. Sok olyan embert ismerek, akik sokkal többre vihették volna az életben, ha kaptak volna valamilyen segítséget, például egy mentort.  Valahogy a programnak is épp ez a lényege. Megmutatni a gyerekeknek a lehetőségeket, hogy azt érezzék, érdemes a céljaikért tanulni, küzdeni. Ezenkívül jó lehetőségnek tartottam a mentorálásért járó  ösztöndíjat is, hiszen a nevében is benne van, hogy ösztönöz. 

– Kiket mentorál most?

– Papíron hat  diákom van, de az egyik tanuló átkerült egy másik iskolába. Így jelenleg öt gyerekkel foglalkozom, ők a  Prügyi Móricz Zsigmond Általános Iskola diákjai. 

– Miben tud nekik segíteni?

– Az előző csoportom tavaly volt nyolcadikos, úgyhogy ők már elballagtak. Szeptembertől új gyerekeket kaptam. Most a legnagyobb hangsúlyt az ismerkedésre fordítom. Ez az első időszakban nagyon fontos, hiszen látom az érdeklődésüket, adottságaikat, megismerem az esetleges problémáikat, akkor annak megfelelően alakítom a foglalkozásokat és a különböző programokat. Azonban ahhoz, hogy az ember jól mentoráljon, rugalmasság is kell.  Hiába tervezem el otthon, hogy ezt vagy azt fogjuk csinálni, ha a helyzet másként hozza, akkor ettől el kell tudni rugaszkodni. 

– Milyen foglalkozásokat tart a gyerekeknek?

Beszélgetés, készségfejlesztés folyik ezeken a délutánokon.  Nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy a foglalkozások jó hangulatban teljenek. Legutóbb nagyon kérték a gyerekek, hogy szóláncozzunk.  Így gyorsan letudtuk a foglalkozást, aztán szóláncoztunk. Ők ezt izgalmas játéknak tartják. A foglalkozások témája attól is függ, hogy a diákok éppen milyen problémával fordulnak hozzám. Azokat nem lehet szó nélkül hagyni, igyekszem megoldást találni.

– Mit adnak a gyerekeknek ezek a foglalkozások, és mit adnak önnek?

– Nagyon remélem, hogy a gyerekeknek élményt és kitekintést abból a helyzetből, amiben ők élnek. Cél, hogy más perspektívából is lássák a világot.  Ne felejtsük el, hogy nehéz helyzetű, kistérségi gyerekekről van szó. Nekem egyrészt sok munkát és feladatot ad a mentorálás, ugyanakkor nagyon jó érzéssel tölt el egy-egy foglalkozás után, hogy sikerült valami pluszt adni a diákoknak.

– Az első csoportjánál volt eredménye a munkájának?

– Irreális elvárás lenne, hogy minden gyerekkel csoda történjen a mentorálásnak köszönhetően, de nagy sikernek tartom, hogy a tavalyi gyerekek közül a többség most középiskolába jár. Pedig amikor először találkoztunk, nem gondolkodtak továbbtanuláson. Természetesen nem kell arra törekedni, hogy mindenki érettségit szerezzen vagy diplomát, mert lehet, hogy valakiből nagyon jó fizikai munkás lesz majd. Az azonban cél, hogy a saját képességeinek megfelelő iskolába kerüljenek. 

– Milyen külső helyszínekre lehet elmenni a program keretében?

– A lehetőségek egy kicsit beszűkültek a járvány miatt. Vannak azonban terveim, például  Budapesten a Csodák Palotája, ami biztos, hogy lenyűgözné a gyerekeket. Szeretném nekik megmutatni a Miskolci Egyetemet is. Az általánosból persze nem az egyetemre jelentkeznek majd, de ha tudják, hogy a középiskola után akár a felsőoktatásba is vezethet az út, lehet, hogy kedvet kapnak hozzá. A jelenlegi járványhelyzetben azonban annak is örülnék, ha a szerencsi csokiüzemig eljutnánk. 

– Hálásak a gyerekek a foglalkozásért, a törődésért?

– Azt hiszem, igen. Októberben, amikor foglalkozást tartottam a prügyi iskolában, valamiért bejöttek az előző csoportom gyerekei. Amikor megláttak a folyosón, nagyon megörültek, és odarohantak hozzám. Ez nagyon jólesett, és arra gondoltam, hogy talán jól csinálom a munkámat. 

Hegyi Erika

(PR-cikk)

(A borítóképen: Pusztai Gábor mentornagykövet és mentoráltja, Horváth Sándor)