Az oltári nagy buli

A sok gyakorlás és koncert után örömmel tölt el, hogy másképp is létre tudok hozni valami újat.

Néhány perce üzenet érkezett a telefonomra: „Gyere,itt van mindenki, aki számít. Buli van!” – állt az üzenetben.

Ebből levonhatom azt a következtetést, hogy én is az „aki számít” közé tartozom.

Buli van, biztos vagyok benne, hogy jó, hiszen fotók érkeznek, melyek felfokozott hangulatról árulkodnak. Mindenki vidám a képeken.

Ezt nem hagyhatom ki!

Nem szeretném, hogy a gyerekkori barátaim ne gondoljanak rám a találkozóik alkalmával.

Elmegyek.

Megérkezem, émelyítő füst lepi el a teret. Gyere már! – int felém az üzenet küldője. „Gyere, nyomjunk egy szelfit, rakjuk fel az Instára!”

Én nem akarom, de mégis jókedvet imitálva megteszem, ezen ne múljon, az „aki számít”-hoz ez is hozzá tartozik.

Érkeznek a lájkok, tényleg fontos, hogy mit csinálok. Húszan be is követnek, fogalmam sincs kik ők, de biztos nagyon szeretnek.

„Mit iszol?” – szegezik nekem a kérdést. „Ásványvizet” – válaszolom. „Ne legyél már hülye”, rögtön megkapom. „Engedd már el magad, buliban vagy!” Hezitálva, egy „később iszom”-at sikerül kinyögnöm.

Leülök, próbálok koncentrálni a zenére. Fülsüketítően szól, nem élvezem.

Próbálom elengedni magam. Talán tényleg innom kellene valamit, hogy elviselhetőbb legyen.

Még nem próbáltam, lehet itt az ideje. Vagy inkább annak, hogy haza menjek?

Itt vagyok,”számítok”, az Instán is fenn vagyok, lájkolnak, ennél többet mit akarhatok?

Döntöttem, haza megyek, alszom egy jót, majd holnap oltári nagy buliként újságolom az egészet!

Gombos Marcell Herman Ottó Gimnázium