Valóban torzított az ideál?

Azt hittem ennek kis eséllyel leszek közvetlen tanúja, de be kell valljam, az eddig hátrahagyott életemben akadt eset, mikor én is saját lelkemen tapasztaltam, milyen is nem tenni egy dologért, ami meghatározza két ember kapcsolatát. Majd egy napon Isten megmutatta ennek bukásában, mi is az igazi szeretet, hogyan is kell értékelni egy másfajta törődést. Talán aznap bökte elém az idő Kosztolányi Dezső Feleségemnek című versét: „Megszoktam őt, akár a levegőt, Ő adja nékem a lélegzetet.”Az emberek túlnyomó része a média által nagy kritikus, még saját magával is. Így hogyan fogadjunk el másokat és szeressük felebarátunkat? ,,Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért!” (Jn 15) És sokan előítéletesek, és nem hagynak annak időt, hogy megismerjék a másikat. Azt hiszik a szeretet egy puszta érzés, pedig ez komoly, kölcsönös munkát igényel.

Ugye szeretünk a saját magunk önzőségéből fakadóan kergetni, egy régóta fennálló világ által alkotott ideált? Előbb vagy utóbb megmutatkozik egy valódi én ebben. Sokáig nem is lehet „eljátszani” azt a másik előtt, amilyenek szeretnénk lenni, vagy amilyennek szeretnénk hogy lássanak. Világi nézetben előtérbe helyezték, hogy fontosabb a kisebb/nagyobb testi vágyak kielégítése, s nem a léleké. Ebben a helyzetben az ítélő- és döntőképesség csökken. Egy serdülő esetében az ő személyisége, ítélőképessége még csak kialakulóban van. Az évek során változhat két ember, s ahol nem látták reálisan a másikat, a házasság válásba torkollik, mert nem tudják hirtelen elviselni a másik sajátosságait, mit a vak szerelemmel járó „rózsaszín köd” elfedett annak idején.

Izsépi Laura 10.C Fráter György Katolikus Gimnázium