Sport

2013.10.08. 09:16

Vitelki Zoltán megköszönte az ultrák buzdítását

Amint arról már beszámoltunk a diósgyőri ultrák valódi focihangulatot varázsoltak a DVTK U18-as csapatának szombati bajnokijára. Az utánpótláscsapat vezetőedzője, Vitelki Zoltán a csapat nevében köszönte meg a sportszerű szurkolást a diósgyőri klub honlapján.

Amint arról már beszámoltunk a diósgyőri ultrák valódi focihangulatot varázsoltak a DVTK U18-as csapatának szombati bajnokijára. Az utánpótláscsapat vezetőedzője, Vitelki Zoltán a csapat nevében köszönte meg a sportszerű szurkolást a diósgyőri klub honlapján."A csapat nevében szeretném megköszönni az ultráknak, hogy igazi futballhangulatot teremtettek és - ahogy mondani szokták - jelenlétükkel emelték a mérkőzés színvonalát. Ahogy a játékosok megtudták hét közben, hogy jönnek a meccsünkre szurkolni óriási lázban égtek, és lehetett már a mérkőzés előtt is látni rajtuk, hogy egy picit felfokozottabb a hangulat. Mindenki szeretett volna megfelelni az elvárásoknak, úgy gondolom, hogy ez sikerült is, de sajnáljuk, hogy nem tudtuk győzelemmel viszonozni a hangulatot drukkereknek. Az élmény fantasztikus volt, még egyszer, köszönjük!" - mondta el Vitelki Zoltán, a Diósgyőr egykori emblematikus játékosa, a DVTK U18 vezetőedzője.


Szünidei matiné

A diósgyőri futballtörténelem újabb érdekes epizóddal bővült szombaton. A felnőtt csapat délutáni NB I-es megyei rangadója helyett egy utánpótlás matinéra ment ki az ultrák több tucat főből álló csoportja. Nem, nem tévedtek el, ezzel a megjelenésükkel tudatták, hogy élnek, nagyon is élnek, és még mindig a Diósgyőr mellett vannak.

Focihangulat az utánpótlásmeccsen Diósgyőrben

Miskolc - Kevés magyar élvonalbeli mérkőzésen tapasztalható olyan hangulat, mint amilyen szombat délelőtti DVTK - Illés Akadémia-Haladás U18-as bajnoki mérkőzésen lehetett tapasztalni.



Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!