Mezőkövesd Zsóry FC: Stílusosan játszottak, bennmaradtak

Mezőkövesd - A borsodiak benn­maradtak, így a régióhoz ezer szállal kötődő szakember a klubnál marad. Interjú: Kuttor Attilával, a Mezőkövesd Zsóry FC NB I-es labdarúgócsapatának vezetőedzőjével.

A Mezőkövesd Zsóry FC NB I-es labdarúgócsapatának vezetőedzője – mivel még nem volt pro licences diplomája – papíron csak pályaedzőként csinálta végig a sárga-kékekkel a tavaszi idényt. Ugyan minden az ő elképzelései szerint működött a gárdánál, ennek ellenére kényszerből Tóth László adta a nevét az alakulat meneteléséhez. Kuttor Attila a napokban minden vizsgakötelezettségének eleget tett a legmagasabb szintű edzőképzésen, így a szezon értékelésére is a tisztségéből hónapokkal ezelőtt felmentett Radványi Miklóst váltó trénert kértük.

Első éves vezetőedzőként kezdte munkáját az élvonalban. Nem félt a bukástól?

Pontosítok: megbízottként két meccsem és tíz napom már volt a Haladásnál. Önállóan és hosszabb időre szólóan azonban a mostani az első megmérettetésem. Negyvennyolc évesen, és 560 pályán töltött NB I-es meccsel a hátam mögött semmilyen félelem nem fogott el, amikor Mezőkövesden a kispad elé kellett állnom.

Akadtak-e olyan megingásai, amikor attól kellett tartania, hogy kiesnek?

Ilyen gondolatok soha nem gyötörtek. Talán azért, mert részben másképpen vélekedek a futballról, mint a kollégáim. Én soha nem eredményekben gondolkozom, hanem az elvégzett munkában. Amikor elvállaltam a kövesdieket, egy szóval sem mondtam, hogy ennyi, vagy annyi pontot fogunk szerezni. Egyszerűen elkezdünk dolgozni: előbb felépítettük a stábunkat, majd kialakítottuk a keretünket, majd még egy csomó feladat szakadt ránk. Mindvégig arra törekedtem, hogy úgy működjön a csapat, ahogyan szeretném, és szeretnénk.

A baljós előjelekkel és a jóslatokkal ellentétben megkapaszkodtak az élvonalban. Elégedett volt a produkciójukkal?

Viccesen úgy fogalmaztam, hogy már két fordulóban a vége előtt bennmaradtunk, csak nem tudtunk róla. Egyesek kiszámolták, hogy csak a tavaszi teljesítmények alapján a negyedik helyre kerültünk. Ez óriási teljesítmény a Mezőkövesdtől úgy, hogy az ősz miatt csaknem végig a kiesőzónában futballoztunk. Szóval ha mindent a mérlegre teszek, végképpen nincs okom a panaszkodásra.

Ön teljesen új szemléletet honosított meg: fellengzőség, hangzatos szóvirágok és mellébeszélés nélkül dolgozott, ráadásul egy-két kollégájával ellentétben nem játszotta el a nagy hadvezér és stratéga szerepét. Honnan és kitől „vette, leste” a nyugalmát, a tárgyszerűségét?

Senkitől, mert ezek a szavak a sajátjaim. Ebben az országban nőttem fel, a honi futballban húztam le több évtizedet. A múltam széles rálátást adott nekem erre a játékra, közben kialakult a személyiségem. Nem akartam utánozni senkit, saját magamat akartam adni. Kialakult bennem egyfajta elképzelés arról, hogy miként kell kinéznie egy csapatnak a pályán és azon kívül. Ennyi és nem több.

Az is a nevéhez fűződik, hogy lebontotta a mezőkövesdi „dogmát”, a 4–2–3–1-es hadrendet. Volt, amikor öt védőt nevezett, ráadásul három középsőt – ezzel a Videotont úgy megzavarta, hogy a későbbi bajnok azt sem tudta, hogy a pályán van –, aztán volt, amikor a 4–4–2-es, máskor a 4–3–3-as felállást választotta. Ezekhez bátorság kellett, vagy szakmai megérzés, netalán tudatosság?

Ez a „tétel” a komoly csapatoknál a következőképpen működik: feltérképezik az ellenfelet, annak erősségeit, és a gyengéit, majd ezek figyelembevételével választanak taktikát. Ebbe a folyóba léptem bele egyszer-kétszer. Amikor változtattam, és a korábbitól eltérő bármilyen más felállási formát választottam, soha nem felejtettem a szemem elől az alapfilozófiámat. Akármire tértünk át, rendre stílusosan futballoztunk, kívülről ezt lehetett látni, legalábbis remélem, hogy így volt.

A csapat öltözőjében mindenkivel megtalálta a megfelelő hangot?

Partnerként kezeltem mindenkit. Vallom, hogy az alkotói légkör, a nyugalom roppant fontos kellék. ­Tüzet nem kell csinálni, illetve egyedül akkor szabad ehhez a fegyverhez nyúlni, ha pszichológiai fogásokat akarunk bevetni. Említettem a nyugalmat, ezt lefordítom a mezőkövesdi történetre: a télen tizenegy játékosunk ment el, újak jöttek és nehéz volt ekkora vérátömlesztést kezelni, a gárdát összekovácsolni. ­Ehhez arra volt szükség, hogy ne legyen nálunk hangzavar.

Kik voltak a legjobb társai, ha úgy tetszik, húzóemberei a pályán?

Akkor sem nevezném meg őket, ha valaki – másokkal szemben – többet tett volna a közös kosárba. Azt a nagy sikert, amit kiharcoltunk, nem egy-két játékos érte el, hanem a csapat. Ebben a csapatban pedig mindenkinek megvolt a kisebb-nagyobb szerepe, vagyis nem páran tartottak el minket, nem néhányan ­hosszabbították meg az NB I-es tagságunkat, hanem egy közösség csinálta ezt meg, és az egységes személetünk.

Mezőkövesden marad?

Mivel 2019. június 30-ig szól a szerződésem, igen a válaszom.

Az új igazolások esetében egyedül az ön szava dönt?

Nem. Szakmai igazgatónk, Tóth László személye azért fontos, mert ő hozott a klubhoz. A mostani siker utáni felhatalmazásunk alapján mondom, hogy a kettőnk szava sokat nyom a latba. Persze bármilyen változtatást Tállai András elnökkel és a vezetőséggel karöltve hozunk meg.

Rövid a holtidény, ezért kétlem, hogy ki tudja pihenni magát…

Az iskolában még nem fejeződött be a tanév, így sehová nem tudtunk hosszabb időre elmenni. Viszont a lányom hazajött Amerikából, így a most együtt van a Kuttor família. A családom és a feleségem egyébként az év minden szakában mellettem áll, ezt a munkát másképpen nem is tudnám csinálni.

- Kolodzey Tamás -