Tisztelet

A héten már el is temették Pelét. Ahogyan várható volt, tízezrek rótták le kegyeletüket a koporsója előtt személyesen, szerte a nagyvilágban pedig milliók gyászolták. A halála kapcsán felvételek sokasága került elő, így a fiatalok is megnézhették, hogyan tudott varázsolni a pályán a futball királya, akit a televízió felgyorsult terjedésének köszönhetően a maga korában már a bolygó összes futballrajongója a saját szemével is láthatott játszani. A visszavonulása óta azonban már csaknem egy évezred telt el, generációk csupán hírből ismerték, ám most a fennmaradt képkockáknak köszönhetően ők is szembesülhettek a csodával.

Ilyenkor persze minden elhangzik róla, sajnos olyan sületlenségek is, hogy most kétségtelenné vált, ő volt a sportágban minden idők legjobbja, ami elsősorban azért érthetetlen, mert ha így is van, ez miért éppen a halála okán válna nyilvánvalóvá. Jómagam ezen a hasábon többször is érveltem ennek a vitának az értelmetlensége és hiábavalósága mellett – már mint hogy ki a futballtörténelem legnagyobb alakja –, és a véleményem azóta sem változott. Van azonban egy megközelítés, ami túlmutat ezen a szamárságon, ugyanis amikor azt hangoztatjuk, hogy nem lehet összehasonlítani különböző korszakokat, akkor szinte mindig csak szakmai szempontok jutnak az eszünkbe:

Pedig ennél is fontosabbak a kihívások. Klasszisok soráról tudjuk, hogy más szórakozás nem lévén a grund nevelte őket, éjjel-nappal fociztak, és ott kezdődött rengeteg legendás pályafutás. Az összehasonlítás igazságtalansága éppen itt érhető tetten, hiszen ha Puskás, Bozsik, Pelé vagy Maradona korában is létezik már számítógép, mobiltelefon, talán be sem szippantja őket a futball, jobb esetben kevesebb figyelmet szentelnek a játéknak, és ma a nevüket sem ismerjük. Számtalan zseni karrierje siklott ki nagyon korán, még tinédzserkorban olyan sérülések miatt, amelyekkel a mai orvosi és rehabilitációs háttérnek köszönhetően legfeljebb heteket vagy hónapokat kell kihagyni, és sorolhatnánk napestig a példákat.

Olvastam azt is, hogy Pelé halálával szegényebb lett a futball, holott ez 1977-ben következett be, amikor az utolsó tétmeccsét játszotta. A Fekete Gyöngyszem géniusza volt a labdarúgásnak, több mint korszakos egyéniség, életében és a halálában is minden tiszteletet megérdemel. Például azzal, hogy nem írunk és mondunk róla fájdalmasan nagy ostobaságokat.